16.35 - A Győr-Szol Zrt. tulajdonába kerül a győri Ipari Park, miután a társaság kivásárolja a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft.-ből az eddigi társtulajdonos, az osztrák-olasz IPG 60 százalékos tulajdonrészét.
Mint azt Sági Géza, a társaság elnök-vezérigazgatója hétfőn tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, jelenleg az ipari park minden területe elkelt, ezért bővíteni kell. A partner ezt már nem vállalta fel.
A vásárlással lezárult egy korszak, a tervek szerint a jövőben létesítmény- és csarnoküzemeltetéssel bővítik a fejlesztőtevékenységet. Sági Géza elárulta nem titkolt szándékukat, ha lehetőségük lesz rá, szeretnének pályázni az Audi tervezett logisztikai parkjának üzemeltetésére is.
A sajtótájékoztatón a vezérigazgató bejelentette, a Győr-Szol Zrt. 25,5 millió forintból megvásárolta a Revita Zrt. 51 százalékát, míg a fennmaradó rész kis hányadát az Universitas Győr Nonprofit kft. vette meg, a többi az eredeti tulajdonosnál maradt.
Ezzel megnyílt az út egy egységes arculatú városi tulajdonú médiacég létrehozása előtt. Az új társaság vezérigazgatója Endrődi Péter lesz, s augusztus 1-jétől a helyi televízió neve is megváltozik.
A tájékoztatón közölte Sági Géza, hogy július 1-jétől új igazgatója van a társaság ingatlangazdálkodási üzletágának Szombati Bertold személyében, aki a posztra kiírt pályázat útján nyerte el a beosztást.
Az elnök-vezérigazgató közölte, hogy a társaságra a környezetvédelmi felügyelőség által korábban kiszabott közel 172 millió forintos bírságot (Kisalföld, 2011. 11. 12.) másodfokú hatóságként a főfelügyelőség jóváhagyta.
Sági Géza hangsúlyozta, a jogszabály nem egyértelmű, s annak félreérthetősége miatt történt szabálytalanság. A társaság bírósághoz fordul, s ha az sem vezet eredményre, akár európai bíróságra is elviszik az ügyet.
12 óra 30 perc: Egy vállalkozásba egyesíti médiaérdekeltségeit Győr - jelentette be a Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési társaság elnök-vezérigazgatója hétfőn, sajtótájékoztatón.
Sági Géza közlése szerint 25,5 millió forintból múlt pénteken megvették az egyik helyi televíziót működtető Revita Zrt. 51 százalékát. Az Universitas Győr Non-Profit Kft. vásárolt meg néhány százalékot.
A fennmaradó rész az eredeti tulajdonosnál maradt. Alapítvány vásárolta meg. "A város és a Győr-Szol már elég régóta azon gondolkodik, illetve munkálkodik, hogy egy egységes arculatú, városi tulajdonban lévő, egységes médiacéget hoz létre" - mondta, ennek első elemeként említve, hogy 2008-ban létrehozták a cég média- és kommunikációs üzletágát.
Az elnök-vezérigazgató jelezte: augusztus elsejei hatállyal ebbe a cégbe kerül át a városi hetilap nyomtatott és online kiadása és a most megszerzett televízió munkatársai.
Hangsúlyozta, a Győr-Szol elkötelezett a Revita televízió fejlesztése és az ehhez szükséges pályázati források feltárása, megszerzése iránt.
Az egységesítés egyik elemének nevezte, hogy a Revita televíziót a tervek szerint Győr-Plusz Média névre keresztelnék át.
12 óra 5 perc: Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: 310 ezer euróért vették meg az ausztriai székhelyű IPG Industriepark Győr Projektierungs GmbH 60 százalékos tulajdonrészét a 175 hektáros, kilenctized részben korábban már értékesített létesítményben.
Hozzátette: terveik szerint iparipark-fejlesztő tevékenységüket a jövőben létesítmény- és csarnoküzemeltetéssel bővítik. Ez utóbbival kapcsolatban azt közölte: ha lehetősége lesz, a társaság szeretne pályázni az Audi e térségbe tervezett logisztikai parkjának üzemeltetésére is, de már meglévő létesítmények működtetésében is gondolkodnak.
Török Béla, a projektből 22 évi együttműködés után kiszálló IPG Industriepark Győr Projektierungs GmbH felügyelőbizottságának elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az induláskor a város a területet, ők pedig 60 millió schillinget vittek a közös cégbe; a korábbi területértékesítésekkel az apport többszörösét vették ki az ipari parkból.
"Győr város kimondott kívánsága volt ezt az üzletrészt átvenni, de eddig nem tudtunk megegyezni az árban" - fogalmazott, hozzátéve, hogy 2008-ban is volt egy sikertelen tárgyalási menet, majd a válság miatt jegelték a kérdést. Közlése szerint az eladásból származó bevételt az IPG ausztriai és olaszországi befektetéseibe helyezik ki.
Az eseményen elhangzott: a győri ipari parkban jelenleg 104 önálló telephely van, ebből 85-be már beköltözött valamelyik cég. A létesítményben működő vállalatok és azok kiszolgálása összesen mintegy ötezer embernek adk munkát.
Előzmények:
Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: 310 ezer euróért vették meg az ausztriai székhelyű IPG Industriepark Győr Projektierungs GmbH 60 százalékos tulajdonrészét a 175 hektáros, kilenctized részben korábban már értékesített létesítményben.
Hozzátette: terveik szerint iparipark-fejlesztő tevékenységüket a jövőben létesítmény- és csarnoküzemeltetéssel bővítik.