Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Kitüntető cím a főapátságnak

Kitüntető címet vehetett át a  Pannonhalmi Főapátság a Magyar Tudományos Akadémián.
Pannonhalmi Főapátság
A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért testület 37. alkalommal hozta meg döntését korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményeinek megnevezésében; a kitüntető címeket tanúsító okleveleket szombaton adták át a Magyar Tudományos Akadémián. A díjazottak között van a Pannonhalmi Főapátság is.

Hámori József, a Magyar Örökség és Európa Egyesület bírálóbizottságának elnöke köszöntőjében elmondta: „A legfontosabb, hogy azt a negyven-ötven esztendőt, amely a XX. század második felében nem nagyon ismert jelenünkben, visszanyerjük a magyar örökséggel díjazottakon keresztül. A másik, hogy a díjazottak bizonyos értelemben azt kívánják mutatni, hogy merre kell haladni ennek az országnak, a magyarságnak, a nemzetnek ahhoz, hogy újra felemelkedő pályára kerüljön."

A rangos kitüntetésben a Pannonhalmi Főapátság is részesült, amely „ezeréves történelme során meghatározó szerepet játszott a magyar kultúrában és oktatásban". A főapátság a magyarországi művelődés kialakításában és felvirágoztatásában kifejtett évezredes tevékenységéért kapta a díjat. A kitüntető elismerést Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vette át.

Magyar Örökség kitüntető címet adományoztak a Győrhöz több szállal kötődő Baróti Lajos labdarúgóedzőnek, több évtizedes kiemelkedő edzői és pedagógiai tevékenységéért. (Erről bővebben a 19. oldalon.) A grémium posztumusz Magyar Örökség-díjjal ismerte el Andor Ilona zenepedagógust, karnagyot, szintén magyar örökség lett a Hanák Tibor által alapított, kéthavonta megjelenő Bécsi Napló. Gyapay Gábor történész, író, pedagógus több évtizedes pedagógiai és történészi alkotómunkásságát ugyancsak Magyar Örökség kitüntető címmel ismerték el.

A Magyar Tudományos Akadémián 1904-ben megalakult Magyar Nyelvtudományi Társaság nyelvművelő tevékenységéért részesült az elismerésben. Vekerdi László irodalomtörténész szintén a Magyar Örökség kitüntető címet tanúsító oklevelet vehetett át európai értékű műveltségőrző és -átadó elkötelezettségéért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új városrész épül jövőre

A fejlesztő szerint 2005 őszén elkezdődik a Rába-gyár Budai úti telepének helyén az új városrész építése, miután a győri közgyűlés elfogadta a százmilliárd forintos beruházásnak. Az első ütemben ezer lakást húz fel az izraeli Engel-csoport, majd egy-másfél évtized alatt összesen 5680 lakás felépítését tervezi, ami a jelenlegi csaknem 53 ezres győri lakásszám 11 százaléka. Tovább olvasom