Lesz mit néznie a Kisalföld Vágta közönségének, akár a lovak, akár a hangulat miatt látogat ki a gyirmóti Rodeo Ranchre. A főszerepet persze a lovas versenyszámok kapják, köztük a klasszikus 1200 méteres galoppverseny – ennek legjobbjai jutnak tovább a Nemzeti Vágtára –, valamint az 1500 méteres telivérfutam, a kisebbek pedig a pónivágtán vagy a kamaszvágtán mérethetik meg magukat.
(A "kisebbek" itt kizárólag a korra értendő, egyik-másik "fenegyerek" versenyző ugyanis sebességben és technikában is méltó társa a felnőtt lovasoknak...) A gyorsasági versenyszámok között az egyik leglátványosabb műsorszám várhatóan a csikósvágta lesz, amelynek szűk pályáját szőrén, mezítláb kell teljesíteniük a bátor versenyzőknek.
A hobbilovasoknak idén egy új, összetett ügyességi versenyszámot találtak ki a rendezők: a betyárverseny indulói megmutathatják, hogy tudnak kaput nyitni lóhátról, farönköt vontatni, teli boroskancsót szállítani nyeregben, vagy éppen (szalma)lányt szöktetni, amúgy betyárosan! S persze ne feledkezzünk el a népszerű fogathajtásról, amelyben külön futamot indítanak a celebeknek és a polgármestereknek és képviselőknek.
Utóbbi kategóriában többször sikerrel vette az akadályt többek között Balogh Ervin nyalkai, Ferenczi Zsolt győrsági és Grubits Ferenc kóházi polgármester is, s remélhetőleg idén még több vállalkozó szellemű helyi politikus száll bakra – annál is inkább, mert a tapasztalt segédhajtóknak köszönhetően nincs szükség lovas előképzettségre.
Aki nem érzi magát rutinos lovasnak – vagy akár még lovat sem látott közelről –, az is eséllyel indulhat a Kisalföld Vágtán, például "A vidék traktorosa" címért. Ehhez a szervezők által biztosított MTZ "traktorlegendát" kell rutinosan végigvezetni az akadálypályán.
Még traktor sem kell a Toldi erősember versenyhez, a tavaly hatalmas népszerűségnek örvendő feleségcipelő versenyhez pedig kidolgozott izomzat sem feltétlenül – igaz, ebben az esetben nem árt egy pehelysúlyú asszony. Az utóbbi versenyszám győztes párja egy wellnesshétvégén pihenheti ki a cipel(tet)és fáradalmait.
S végül egy jó hír a rosszcsont gyerekeknek: a Kisalföld Vágtán kifejezetten díjazzák a rosszaságot! "A falu ördöge" versenyen többek között kecskegida-kergetés, kengyelhajítás és zsákbanfutás lesz a program.