Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Kisalföld Év Emberei 2013

Szerkesztőségünk hagyományteremtő szándékkal, idén első alkalommal választotta meg az év embereit.
A hétköznapok hőseit kerestük a Kisalföldön, akik példát adtak a környezetükben élőknek emberségükkel, munkájukkal, közösségi aktivitásukkal vagy éppen bátor kiállásukkal.

Egy családias vacsora keretében, csütörtökön este adtuk át Győrben a Kisalföld Év Emberei 2013 díjakat. Győrből és vonzáskörzetéből Kunert Miklós, a Búvár SE elnöke, Sopronból Lang Ágota, a Széchenyi-gimnázium tanára, Mosonmagyaróvárról Nagy Gábor, a vízisport-egyesület elnöke, a Rábaközből Boros János nyugdíjas cipészmester kapta az elismerést.

A Kisalföld alapított már többféle díjat. A Presztízs-díjakkal elismerjük a gazdasági élet kiválóságait, a TAPS-díjakkal az előadó-
művészek kaphatnak elismerést. Megválasztjuk az év sportolóit, időszakonként az egészségügyből a legemberségesebb orvosokat, nővéreket, osztályokat. Eddig alapított díjaink mindig a lehető legjobb helyre kerülnek, mégis maradt hiányérzetünk itt a szerkesztőségben, hiszen a Kisalföld gerincét az emberi történetek adják. Ezek a történetek pedig a hétköznapok hőseiről is szólnak, akik példát adnak a helyi közösségnek, ahol élnek. Sok-sok ilyen történetünk volt 2013-ban is, ezért úgy gondoltuk, hogy hozzájuk kapcsolódóan megválasztjuk az év embereit.

A hétköznapok hősei 2013-ban (b-j): Lang Ágota diákjai körében (Prajczer Péter, Kocsis Ábel, Kutasi Dániel), Boros János párjával, Nagy Gábor feleségével, a külföldön dolgozó Kunert Miklóst képviselő
A hétköznapok hősei 2013-ban (b-j): Lang Ágota diákjai körében (Prajczer Péter, Kocsis Ábel, Kutasi Dániel), Boros János párjával, Nagy Gábor feleségével, a külföldön dolgozó Kunert Miklóst képviselő fia, Dávid és felesége. Fotó: B. A.

Kunert Miklós, a Győri Búvár SE vezetője húsz társával júniusban, a minden rekordot megdöntő árvíz idején a veszélyekkel dacolva a víz alatt erősítette meg Győrújfalunál a megcsúszott Mosoni-Duna-töltést. „Alattunk is mozgott a gát, s amikor lemerültünk, jókora repedéseket láttunk rajta. Átéreztük a helyzet súlyát, ám egyetlen társam sem menekült haza a bajban" – idézte fel a történteket Kunert Miklós, aki jelenleg külföldön dolgozik, ezért felesége és fia vette át a nevében az év embere díjat. Maguk is búvárok, és Kunert Dávid részt vett édesapjával a júniusi árvízi bevetésben.

Lang Ágota, a soproni Széchenyi István Gimnázium matematika–fizika–informatika szakos tanára szegedi útját szakította meg Győrben három tanítványával. A Tisza partján egy sikeres projektről tartott beszámolót tegnap, előtte a Duna-parton átvette a Kisalföld Év Embere 2013 díjat. Az is bőven elegendő lenne, ha csak annyit említenénk méltatásként, hogy a tanárnő tanítványai megnyerték a Moonbots holdjárórobot-építő világversenyt, de ez csak egyik a sok megmérettetésből, amelyen vezetésével széchenyis diákok indulnak – és nyernek. „Sosem voltam az a fajta, aki az óráját nézi, mikor mehet már haza. Mindig megtalál a feladat és én is próbálok kitalálni új dolgokat" – vall magáról az év emberének választott tanárnő.

Nagy Gábor Mosonmagyaróvár legsikeresebb sportegyesületét, a húsz éve alapított vízisport-egyesületet vezeti. A díj odaítélésében az egyesület kiváló eredményein túl szerepet játszott a Malom-ági Lajta bekapcsolása a vízi turizmusba. Egyedi, különleges és látványos megoldásokkal sikerült körbehajózhatóvá tenni a várost átszelő folyócskát. „Öröm számunkra, hogy egyre többen jelentkeznek Malom-ági Lajta-túrára. Így becsábíthatjuk az embereket Magyaróvár szívébe" – mondja a 75 evezős, 30 kajak-kenus és 60 sárkányhajós tagot számláló kiváló civil egyesület elnöke.

Boros János csornai nyugdíjas cipészmester a gyerekeknek, mentőknek, tűzoltóknak, sportolóknak hosszú évtizedeken át ingyen javította a lábbelit, és nyugdíjasként is tart számukra ügyeletet, többek közt ezért is érdemelte ki a Rábaközben az év embere címet. „Sokan állítanak meg az utcán egy kis beszélgetésre. Haragosom soha nem volt, akarattal soha nem bántottam meg senkit. Vallom, ha az ember megadja a tiszteletet, akkor azt vissza is kapja" – beszélt szerényen magáról az órákhoz és a számítógépekhez is remekül értő, köztiszteletben álló cipészmester.

 Új kiadványunkban a részletek. Az év embereiről bővebben olvashatnak új kiadványunkban, az Ilyen volt 2013 magazinban. A százoldalas, 220 színes fotóval illusztrált összeállítás megvásárolható Győrben, a Kisalföld-székházban (Újlak utca 4/A) és a Baross úti Kisalföld-pavilonban, Sopronban a Frankenburg u. 2/A szám alatti irodánkban, Mosonmagyaróváron a Régi vámház tér 14.-ben, Csornán a Szent István tér 18.-ban, és Kapuváron a hírlapboltban, a Fő tér 10. szám alatt.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyitok-irodák megnyitóit tartották hétfőn a megyében

Kétmilliárd forintos uniós támogatás révén létrehozzák hazánkban a Nyitott Tanulási Központok… Tovább olvasom