Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kis szakasz, de látványos munka

Győr egyik legforgalmasabb helyén, a Bartók Béla úton mindössze ötven méter hosszban a hőtávvezeték cseréje „látványos” munkának számít. Pedig ez a szakemberek szerint csak „bemelegítő” a következő években elkerülhetetlenné váló közmű-rekonstrukciókhoz.
Vezetékcserét végez körülbelül ötven méter hosszúságban a győri Bartók Béla úton a Győrhő. A százmillió forint körüli összegbe kerülő munka rendkívül fontos: erről a szakaszról látják el a város északi részét egészen a Széchenyi-egyetemig távfűtéssel és meleg vízzel. Az útfelbontással, lezárással, buszmegálló-áthelyezéssel és más közlekedési változásokkal is járó munkáról lapunkban többször is írtunk, azzal, hogy miközben a forgalmat „érzékenyen" érinti a hőtávvezeték cseréje, a helyzetet nehezíti, hogy a Baross híd alatt is korlátozást kellett elrendelni...

Kuriózum a provizórium

A Bartók Béla úti munkák napokon belül befejeződnek, mondta a Kisalföld kérdésére Tóth Péter, a városi útkezelő szervezet tájékoztatási munkatársa. A szerződés szerint a munkaterületet kifejezetten a nyári, iskolaszünetes (így kisebb forgalmú) időszakra kapta a Győrhő. Ennek megfelelően a kivitelezés június 21-én meg is kezdődött. A tervezett augusztus 27-i befejezés helyett viszont várhatóan augusztus 31-én áll helyre az eredeti rend.

A szakember szerint ez a pár napos csúszás ilyen nagyméretű munkánál nem számottevő. Említhetünk néhány „kuriózumot". Ahhoz, hogy ezen a viszonylag rövid szakaszon ki lehessen cserélni a távvezetéket, közben biztosítani az északi városrész melegvíz-ellátását, áthidaló megoldással – a levegőben, acéloszlopokon – ideiglenes vezetéket kellett kiépíteni. A Csaba utcai átvágásnál az utat teljes szélességben fel kellett bontani, de az utcát nem lehetett elzárni a közlekedés elől, így hídprovizórium építésére volt szükség. Ilyenből kettő is van.
Győrben ilyesmi talán ha tízévenként fordul elő. A munka során 800 négyzetméternyi utat kellett felbontani, elhordtak 1200 köbméternyi (kb. 170 teherautónyi) anyagot...

Mire számíthatunk a jövőben?

Tóth Péter megjegyezte: a város lakói tapasztalhatták, hogy egy ilyen, gyakorlatilag kis területre korlátozódó munka is milyen fennakadásokat tud okozni a közlekedésben (néha még gyalog is nehéz volt arrafelé járni), s látványosan is feltűnő a városlakóknak. Pedig szerinte ez csak „bemelegítés" ahhoz képest, amire a következő években számítani kell. A város közművei öregek, s egyre sűrűbbek a váratlan meghibásodások, előbb- utóbb elkerülhetetlenek a nagy rekonstrukciók.

Ha a közműtulajdonosokra hirtelen „rászakadna a bank", bizony daruk, munkagépek tucatjai lepnék el a várost. Úgy, mint amikor Írországban, Spanyolországban, Portugáliában és másutt uniós pénzekből óriási infrastrukturális beruházásokat végeztek. Ezen országok nagyvárosaiban bizony jó ideig megszámlálhatatlanok voltak a toronydaruk. A lakosság mégis „túlélte", belátva a szükségességet.

De ne menjünk olyan messzire: egyelőre azon gondolkodnak, hogy a szigetiek hogyan éljék túl az ősszel várható nagyszabású gáz- és vízrekonstrukciót a Szarvas utcában és környékén, beleértve azt is, hogy az amúgy is nehezen megközelíthető szigeti temető környékén még mindenszentekkor is folynak majd a munkák... Erről a napokban zajlanak az egyeztető tárgyalások, a részletekre visszatérünk.

Amíg megépülnek a vaskapuk

Bevezetőben említettük már, hogy a Bartók Béla út, Eszperantó utca forgalmát a Baross híd alatti helyzet is nehezíti. A már ki tudja – a túl magas teherautók által – hányadszor megrongált hídszerkezetet kijavították ugyan, ám a forgalom továbbra is csak egy sávon, váltakozva, jelzőlámpával irányítva mehet, látszólag ok nélkül. Ám valójában komoly oka van, mondta Wimmer József, a megyei állami közútkezelő kht. főmérnöke. Mindaddig így marad a helyzet, amíg el nem készülnek a hidat védő vaskapuk. A Baross hídra igencsak ráférne egy nagy, generális felújítás, ám ez csak akkor lehetséges, ha elkészül a Tihanyi úti aluljáró.

A hidat addig is védeni kell, nehogy egy újabb figyelmetlen sofőr katasztrófahelyzetet idézzen elő a város közlekedésében. Az Eszperantó utcán, a híd előtt elhelyezendő vaskapukon csak a megfelelő magasságú járművek juthatnak át. A sofőröket ezenkívül elektromos magasságfigyelő berendezések is figyelmeztetik majd. Első lépésben a kapuk készülnek el, tart a közbeszerzési eljárás, és várhatóan szeptember 29-én kötik meg a kivitelezővel a szerződést.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szalontáncklub a város szívében

Az El Paso Táncstúdióról már sok jót hallhattunk. Például, hogy a legkisebb gyerekektől az… Tovább olvasom