Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Kiöntött a Duna vize - Lajta: harmadfok, Rábaköz: belvíz

FRISSÍTVE - Harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett életbe csütörtök délben a Nagy-Duna alsó szigetközi szakaszán Nagybajcsnál. Szombaton tetőzik a Duna.


Janák Emil az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek elmondta: a tetőzés szombat hajnalban várható Nagybajcsnál 730 centiméterrel. Ez alacsonyabb lesz a 2006-os árvíznél, amikor 758 centiméterrel tetőzött a folyó. A legmagasabb vízszint 2002-ben volt a Duna ezen szakaszán, akkor a folyó 872 centiméterrel tetőzött.

Az igazgató tájékoztatása szerint a Duna vízállása Komárom-Esztergom térségében megközelíti a harmadfokú készültség szintjét, legfeljebb 10-20 centiméterrel lehet annál alacsonyabb.


Csütörtöki árvízhelyzet - Fotó: Krizsán Csaba

Győrnél szombat éjjelre várható a Mosoni-Duna tetőzése 670 centiméterrel, várhatóan addigra árasztja el a víz az uszodát és az alacsonyabban fekvő csónakházakat.

A Lajtán a harmadfokú árvízvédelmi készültség szintjét meghaladja a vízállás. A szakemberek pénteken döntenek arról, hogy megnyissák-e az úgynevezett vésztározót. Ez azt jelenti, hogy a töltést átvágják és mezőgazdasági területre engedik ki a vizet, hogy lakott területeket az áradás ne veszélyeztessen.

A Rába alsó szakaszán Sárvár és Győr között másodfokú készültséget igénylő vízszintekkel számolnak a szakemberek.

A Szigetközben és a Hanságban belvíz elleni védekezés is zajlik, de még nem indult meg a szivattyúzás, a problémát egyelőre vízkormányzással oldják meg.

A Duna Ausztriában már tetőzött - mondta az igazgató.

Harmadfokú lesz a készültség

Hét méter közeli a Duna vízszintje csütörtökön Nagybajcsnál, ezért harmadfokú készültséget rendeltek el. Győrben lezárták a rakpartokat és víz alá kerülhet az uszoda. Árhullám indult el a Lajtán, a Rábán és a Répcén is.

Csütörtök reggel hat órától a Duna újabb szakaszain rendeltek el készültséget. A Komárom-Almásfüzitő és az Esztergom közötti szakaszon elsőfokú készültség lépett életbe.

A  Lajtán, a Mosoni-Duna, a Marcal és a Rábca egyes részein, valamint a Rába Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán is bevezették a legmagasabb készültségi szintet.

Az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint szerda este hat órától a Dunán a Vének-Dunaremete szakaszon, valamint Dunakiliti térségében bevezetett másodfokú készültséget csütörtökön harmadfokúra kell emelni. A Szigetközben és a Hanságban továbbra is érvényben van az elsőfokú belvízvédelmi készültség.

Árhullám minden folyón

Menetrend szerinti pontossággal érkezik az árhullám a megyébe. Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője a Kisalföldet arról tájékoztatta, hogy szerdán 18 órakor másodfokú árvízvédelmi készültség lépett életbe a Nagy-Duna szigetközi szakaszán. Az elmúlt napok hatalmas esőzése miatt rohamosan emelkedik a vízszint, ezért ma várhatóan harmadfokúra kell emelni a készültséget Nagybajcsnál, miután a mérce biztosan 7 méternél jelentősen nagyobb értéket fog mutatni. A szakemberek azt egyelőre nem tudják, mikor várható a tetőzés.

Győrött 6 méternél magasabb vízszintet várnak péntekre. Csütörtökön víz alá került a szabad strand, estére pedig a rakpart is. Emiatt a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. lezárta a Móricz Zsigmond alsó rakparton lévő és a Petőfi híd alatti ingyenes parkolókat. Feltehetően víz alá kerül az uszoda is.

Szerda - Másodfokú készültség

Várhatóan szerda este hat órától másodfokú készültség lép életbe a Dunán Nagybajcs térségében. Jelenleg az országhatártól Vénekig szerda reggel hat órától elsőfokú a készültség. A Lajtán is megindult az árhullám. Győrben a rakpartokat lezárták, mert már víz alatt vannak.

Az intenzív vízszint-emelkedés miatt csütörtökön várhatóan harmadfokúra kell emelni a készültséget a Nagy-Duna szigetközi alsó szakaszán, Nagybajcsnál.

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint pontosan még nem tudni mennyi ideig húzódik el az árhullám, a Duna felsőbb szakaszain Németországban és Ausztriában ugyanis még mindig esik.

Komárom-Esztergom térségében előreláthatóan a Duna vízszintje meghaladja majd a másodfokú készültséget, míg a folyó szigetközi szakaszán jelentősen túllépheti a harmadfokút. Győrben a Mosoni-Duna már kilépett medréből és elöntötte a szabadstrandot, várhatóan a rakpart is víz alá kerül szerdán. Itt bár lezárták a parkolót, délelőtt még sok autó várakozott a területen.

Kiszélesedett a Mosoni-Duna. Fotók: Cseh Róbert

A Lajtán is megindult az árhullám, csütörtökön valószínűleg elrendelik az elsőfokú készültséget. A Rábán jelenleg nincs árhullám, de a dunai áradás miatt a következő napokban itt is készültséget rendelhetnek el.

A rakpartokon ne akarjon senki se parkolni Győrben, mert a víz már elöntötte azokat. Fotók: Cseh Róbert

Korábban

Már elsőfokú a készültség Vénekig

Szerda reggel hat órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Dunán az országhatártól Vénekig. Győrben a rakpart várhatóan már szerdán víz alá kerül, így senkinek sem javasolják, hogy ott parkoljon.


Az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Duna vízszintje az országhatártól Vénekig meghaladja az elsőfokú készültség szintjét. Nagybajcsnál a legfrissebb mérések alapján 496 centiméter a vízszint. Ahogy arról kedden beszámoltunk a folyó további szakaszain várhatóan szerda napközben kell majd elrendelni a készültséget. A folyón Nagybajcsnál várhatóan harmadfok feletti, Komárom-Esztergom környékén másodfok feletti, míg Győr térségében másodfok körüli vízszint várható tetőzéskor.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. Imcsi 2009. július 01. 15:56
    „Mégegyszer leírom: Borkai úr nem birkózó, hanem tornász volt!”
  • 40. Imcsi 2009. június 29. 16:16
    „moderálva off”
  • 39. Korrekt5 2009. június 26. 22:00
    „...mond csak PATRIOT kedves, nem fáj ez a srégenlátás és csölátás amivel rendelkezel?

    Ha nem vennéd észre vannak személyek akik meglátják a hibákat ugy általában és vannak olyanok mind te akiknek ez nem adatott meg, sajnállak.

    A te kis birkozó haverod az égadta világon semmit sem csinált azonkivül, hogy egy elfuserált temetökertet csináltatott a városháza elé és egy modernebb kötemetöt a Széchenyi térre, irtózatos nagy pénzekért.

    Ha ezeket a bukfenc-hibákat nem látod meg, akkor ne vitatkozz mert nincs miröl. A vitatkozás egyenlö alapokon müködhet, máképp nem vitatkozás lessz hanem az amit te csinálsz.”
  • 38. elemér 2009. június 26. 11:01
    „moderálva off”
  • 37. tati 2009. június 26. 09:40
    „igen,csak túl kevesen vagytok elemér,és így nincs mit beletölteni....
    elég már belőled okostojás!”
  • 36. elemér 2009. június 26. 03:43
    „28.dr73,-29.Pedró
    Na ne mondd ! Magyarul a szálloda vagy másképpen hotel az otthonuktól átmeneti időre távol levőknek ellenszolgáltatásért szállást adó intézmény, amely többnyire ellátást, kiszolgálást nyújt. Ezért Amstell hattyú a hotelek között szerepel. Mikor a keresöbe beütöd

    "Amstell hattyú, gyor, hungary"

    akkor világos hogy beugrik a hotelokkal. Telefonszám pedig Bp.-n van ahonnan a szobát foglalják. Igy keresnek az irástudó világban. Aztán lehet magyarul, vagy helybelileg is utánanézni. Nyugati ember viszont nem állitja magyarra a böngészöjét, mert az gyenge. Okosabban tennétek ott, ha mentek tölteni a homokzsákokat.

    http://www.booking.com/hotel/hu/amstel-hattyu-fogado-es-amstel-cafe-restaurant.en.html”
  • 35. hidas 2009. június 25. 20:15
    „Patriot!
    Én csak a választási igéretet kértem számon nem mást! Nem biztos, hogy mindenki elvtárs aki a választási igéretet számon kéri... Csak elég már a folytonos átvágásokból!!! És ez mindkét oldalra vonatkozik!”
  • 34. patriot 2009. június 25. 19:32
    „Milyen érdekes Balogh polgármester-elvtárs idején minden cocialista szimpatizánsnak tetszett az uszoda,sőt a Széchenyi tér felújításával sem kapkodtak.
    Akkor mindenre volt idő.
    Borkainak viszont azonnal minden beruházást meg kellene csinálnia egy ciklus alatt s mindezt úgy,hogy egy fillér hitelt ne vegyen fel a város.
    Igényesek lettek az elvtársak..”
  • 33. hidas 2009. június 25. 18:54
    „Tisztelt Borkai Úr!
    Nem kellene mégis egy ilyenkor is használható uszodát építeni a retrózás helyett!? Tudja, ami a választási igéreteiben is szerepelt!!! Az igéret szép szó... Vagy Önöknél ez már ismeretlen?!”
  • 32. urbaniastapista 2009. június 25. 17:29
    „A szép retro-strandot lehet újra festeni.
    Még mindíg úgy gondolják városvezéreink, hogy milliárdokat ölnek bele az árvízzel elöntött strandba?”
  • 31. psiho 2009. június 25. 15:49
    „Kedves Túrabakancs

    Ne p...tam csallánra, csak bőszít a hülyeség. Ennyi.

    Ja, egyébként nem annyira örülök a víznek mert a tanyám ártéren van és 2002-ben sem volt jó a szobákból kimerni az iszapot.

    A multicellás zivatar meg csak essen itt nálunk.
    Ja, hidd el az LNV nincs veszélyben, marad még egy darabig.

    P.”
  • 30. patriot 2009. június 25. 15:47
    „Hihetetlen szenzáció!
    Kár,hogy minden évben van.:))”
  • 29. Pedró 2009. június 25. 15:42
    „moderálva”
  • 28. dr73 2009. június 25. 15:33
    „...... elemér kedvéért
    -------> http://www.amstelhattyu.hu/hun/oldal/amstel-hattyu-gyor-bemutatkozas
    Nem hotel,attól messze van- amúgy csak be kell ütögetni a keresőbe,nem pedig Budapestről próbálkozni ....
    <moderálva>”
  • 27. Túrabakancs 2009. június 25. 15:30
    „<moderálva>
    Egyébként egy-két multicellás zivatar, és meglesz az óhajtott legmagasabb vízszint. Légy türelemmel...”
  • 26. psiho 2009. június 25. 12:45
    „Kedves cikkíró.

    Az LNV (legnagyobb vízszint) 2002 ben 875 cm volt. (872 helyett).

    Üdv”
  • 25. psiho 2009. június 25. 12:26
    „Nagybajcs 12:00 598 cm.

    Már csak 102 cm kell a 700-hoz és 12 cm a harmadfokhoz.
    Ha így megy tovább holnaputánra talán már igaz is lesz a cikk bizonyos része is.”
  • 24. tilland 2009. június 25. 11:50
    „szép napot!nem lenne a falvakban utcán a viz ha az vizelvezető árkokat nem temetik be,régen is voltak nagy esők, minden falunak volt viztárolo ahova a taljviz felment,igy nem veszélyeztette a falvakat,Ezt a nagy okosok az iroasztlnál megkérdzhetik az idős korosztálytol,anno a földek sem voltak vizben mert áerkok voltak mellettük”
  • 23. elemér 2009. június 25. 11:22
    „Csupán kiváncsiságbol kattintotam Amstell hattyú hotelra. Minden hotel info.-t Bp. röl intéznek Mo.-n. Ott igazán nemtudják hogy mi ujság helybelileg. Szóval Mo.-n itt tartanak. Küldöm Obamat a zseblámpával ;))”
  • 22. Túrabakancs 2009. június 25. 11:09
    „A víz az egy dolog, de már most sajnálom a szigetközi települések lakóit, hiszen az áradás után
    a kánikula rengetek szúnyogot fog eredményezni. Egyébként amilyen gyorsan jön a víz, olyan sebesen
    el is fogja hagyni az országunk területét. Az esetleges további tartós esők tennék be a kulcsot a környező országokak, meg persze nekünk is. Ilyen viszont állítólag nem várható a közeljövőben.”
41 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékony kerékpártúra

Koroncó-Zöldmajor - Hetedik alkalommal szervezett jótékonysági kerékpártúrát a megyei önkormányzat… Tovább olvasom