Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Kinyitott a győri Family Center

Győr - Megnyitotta kapuit a győri Family Center, amelyben 9 ezer négyzetméternyi üzlet várja a vásárlókat. Hamarosan új épülettel bővülhet a bevásárlóközpont.
Szinte teljesen megtelt tegnap délelőtt a 83-as út mellett épült Family Center, amely – többek között Sopron, Szombathely és Gyula után – a nyolcadikként nyílt az országban. A több mint négyhektáros területen felhúzott épületben 9000 négyzetméternyi vásárlóteret alakítottak ki, tizenhárom üzlettel. Nyolcvan százalékuk már elkelt, s ha mind benépesül, a tervek szerint további háromezer négyzetméterrel – egy nagy vagy három kisebb üzlettel – bővülhet a Family Center. A leendő „B" épület közvetlenül a főút mellett, azzal párhuzamosan épül majd, ehhez azonban még módosítani kell a rendezési tervet.

A több mint négyhektáros területen felhúzott épületben 9000 négyzetméternyi vásárlóteret alakítottak ki, tizenhárom üzlettel. Fotó: H. B. E.
A több mint négyhektáros területen felhúzott épületben 9000 négyzetméternyi vásárlóteret alakítottak ki, tizenhárom üzlettel. Fotó: H. B. E.

Egyébként sem volt egyszerű az építés a város volt állatvásárterének helyén, hiszen a három évre visszanyúló beruházás során bonyolult közműkiváltások, régészeti ásatás, patakmeder-szabályozás követte egymást, és sokáig folyt a vita arról is, milyen közlekedési csomópont készüljön a forgalom megoldására. Végül a Győrújbarátra vezető Malomszéki út felől lámpás csomópont épült, amely – ha a forgalom indokolja – később átépíthető körforgalommá.

A több mint felerészben ruházati termékeket kínáló Family Centerbe több olyan márka is „beköltözött", amelyek eddig nem voltak jelen Győrben, például a Müller drogéria, de több ismert cég is, mint a Hervis, a Tacco vagy a Deichmann. Ezek a hagyományos bevásárlóközpontokkal ellentétben kívülről önállóan megközelíthetők, a nagy közös parkolóban pedig kényelmesen elférnek a Malomszéki út vagy a Kika felől érkező autók.

S egy kis csemege: az üzletek előtt a megszokottal ellentétben befelé fordított padokon – ahogy a befektető cég egyik vezetője fogalmazott, a „férjek padján" – a férfiak szemmel is tarthatják vásároló párjukat, akiknek a kínálat láttán bizonyára nem lesz nehéz belefeledkezniük a válogatásba...

You need to upgrade your Flash Player.

Get the latest flash version here.

Videó a megnyitóról: Cseh Róbert.

Olvasóink írták

58 hozzászólás
  • 58. tom44 2008. november 18. 13:06
    „Jah és arról nem beszélve,hogy Szegeden csak 5 nagy tesco van...:S:S:S”
  • 57. tom44 2008. november 18. 12:57
    „Én hódmezővásárhelyi vagyok,csak azért olvastam a cikket,mert vannak győri rokonaim!Én örülnék a helyetekben,hogy ennyi bevásárlóközpont van a városban,nem úgy,mint itt!Hódmezővásárhelyen szinte csak élelmiszer üzletek vannak azok is egymás hegyén hátán...A város kinevezett egy kereskedelmi negyedet,ahol van Tesco,Interspar,Penny,Lidl,Aldi meg Family Center (nem nagy szám) ha az egyikből kijössz már ott van a következő áruház bejárata!Itt nincs normális ruha üzlet,ahol lehetne vásárolni,innen 25 km Szeged és nevetséges,hogy ott sincs!Ott a plaza,ahol nincs semmi normális üzlet!Én szeretem a NewYorket és ha ott akarok vásárolni el kell mennem Békéscsabára vagy Kecskemétre,mert ott van legközelebb!Talán 2010 végére Szegeden is lesz jó bevásárlóközpont,ha megnyílik az Árkád!De addig?Nem egy szegedi ismerősöm van,aki másik nagyobb városba megy el vásárolni ruhákat!Én csak irígyelni tudlak titeket...”
  • 56. Judytka 2008. november 16. 16:24
    „Ott a Plaza..de üres!Talán majd karácsonykor lesz vevő is!
    A Family Center egy rakás gagyi!!!Azt hittem,kínában vagyok!Minőség nulla..ami nem kell az EU ba,jó lesz nekünk...csak erre tudtam gondolni,míg körbe néztem..Úgy érzem,ma kétszer voltam..először és utoljára!”
  • 55. dhdhf 2008. november 11. 07:21
    „ha azt hiszitek hogy nem tudnak a most nyíló bevásárlóközpontok megélni járjátok körbe egy nap az összeset és nézzétek meg hányan vannak.....amikor az Árkád nyílt akkor is azt mondták, hogy a pláza most tönkre fog menni...és még ott van...”
  • 54. Magyar vásárló 2008. november 10. 10:45
    „Megmondom öszintén hogy ott és azt veszem amit tudok. Nyilván hogy itt nem fog nyílni olyan üzlet mint Hollywoodban.Ahova bemegy a kislány és vesz az apuci pénzén egy táskát 300-400 dollár-ért.Egyébként amerikában már mindent mexikói, európában meg mindent Kínai gyárt.Nem azért mert olyan ügyesek hanem mert ők gyártják a legolcsóbban.De ezt már bizonyára mindenki tudja.”
  • 53. Joe Sixpack 2008. november 10. 05:39
    „Elnézést kérek mindenkitől, eddig hazudtam! Soha nem jártam Amerikában, csak osztom az észt,mert bírom,hogy haraptok rá! Itthon robotolok én is 400 Ft-os órabérért!”
  • 52. Joe Sixpack 2008. november 10. 05:37
    „50. hozzászólás Joe Sixpack 2008.11.08. 13:22

    Mit jár a pofád te senki. Te igazán nem képviseled az észt Mo.-n. Eszes emberek már régóta tengeren tul vannak.

    Óriási faszfej vagy!”
  • 51. Joe Sixpack 2008. november 08. 17:55
    „Igen ez 9.18 GBP órabér sokkal jobb mint a Magyar átlag órabér 3.83 GBP
    Átlag órabér U.K.-ban az 12.45 GBP volt tavaly.”
  • 50. shopping 2008. november 08. 16:41
    „ennyi morgó embert mit akik itt vannak...:)
    Valaki irt nekem h mit csinálok itt a Westfiled shop. cent-ben...
    Ez ugye Nagy Britania, szal itt font van és nem euró, nem vagyok vécé takaritó hanem egy brit cégnél megbecsült dolgozó vok és nem 2 euró a füzetésem, hanem a fontot átszámolva 3000forint óránként. És én tudok menni jobb helyre vásárolni mit a famili center:)”
  • 49. barack az gyümölcs! 2008. november 08. 10:51
    „Szipákolós Józsi! (joe sixpack langyos egy név)
    ...miért nem a sötét yenkyknek osztod az észt? ..coprende düddő?”
  • 48. Joe Sixpack 2008. november 08. 09:03
    „Én nem képzelödöm te kis bunkó, azt legfeljeb te teszed itt. Látod hogy normális honfitársaid le se szarnak. Te magadnak ástál itt lyukat. Én perfekt tudok angolul ami az egyedüli világnyelv és a net anyanyelve, de spanyolul is tudok, mert tanultam.

    Butaságod nem elég a sikerhez, oda jó modor is kell.

    Voltaire”
  • 47. barackos husszein 2008. november 08. 07:08
    „Joe Sixpack (Szipákolós Józsi)!
    Miről zagyválsz Te szerencsétlen? "Fogalmazás" gátló szereket szedsz, mert annyira értelmetlen és zagyva az egész amit írsz.Asszem ,hogy egy kis hülye gyerek vagy aki amerikainak képzeli magát! ...coprende düddő?”
  • 46. Joe Sixpack 2008. november 08. 03:33
    „33. hozzászólás DP

    Elösször te mesélj arrol, hogy miért csóro Mo.-n minden negyedik ember és miért krónikus beteg minden második. Miért van az hogy az átlagkereset és a nyugdij 1/3-a a nyugatinak. Miér van itt olyan sok illegális ? Azért mert az mind jobban él mint te.

    Miért vagy olyan buta ? Ez a internet és nem Magyarorszag.”
  • 45. röhögőgörcs 2008. november 07. 22:29
    „Óh Te szegény 200 m-t kell gyalogolni a Hervis-ig, hogy vásárolni menj ?? Ha lesz időm majd sajnállak.”
  • 44. dzsonibravo 2008. november 07. 21:41
    „Az első benyomások:
    a Hervis jóval barátságosabb mint az Árkádos kivitel, ha vki kocsival megy nem kell 200 métert gyalogolni, mint az üzletközpontban.
    A KIK kinainál jobb minőséget árul, a kínainál olcsóbban.Viszont már most minősithetetlen a hozzáállásuk:a legnagyobb forgalomban bezárták az egyik kasszát, a maradék kasszánál dolgozó "hölgy" a lassított felvétel gyorsaságával működött.Simán volt aki fél órát várt, hogy fizethessen.

    Azért ennyire se nem jó, se nem olcsó!!!!”
  • 43. Sherlokk holmese 2008. november 07. 21:08
    „Shopping!
    Ott takarítod a retyót, 2 euróért óránként?”
  • 42. Shopping 2008. november 07. 21:03
    „itt londonban most nyilt meg a westfiled shopping center azt mondják europa legnagyobbja.... hehe én oda megyek:)”
  • 41. DP 2008. november 07. 20:36
    „Nem vok bunkó csak leirtam az igazságot! :D
    Nem váltottam nevet!
    További jó álmodozást!”
  • 40. Joe Sixpack 2008. november 07. 20:21
    „38. hozzászólás barack-ból is a magyar a jó!

    Én jól megválaszoltam. Tanulj meg olvasni. Képzeld, azt álmodtam, hogy megyek végig a Family Centerben ingben gatyában. Megállitottak és megmagyaráztam nekik hogy Amerikábol jöttem. Gratuláltak Obamanak és elengedtek.”
  • 39. Naná 2008. november 07. 19:26
    „Kedves PrettyWoman! A Family Centerben 3 ruhásbolt is van, különösen a KIK nagyon olcsó, fillérekért relatíve jó minőséget lehet kapni. No és a Müller, az nem semmi, főleg egy hölgynek!”
58 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rangsorban a megyei városok

Győr, Sopron - Az IR Consulting Magyarországon először állította fel a megyei jogú városok tőkevonzó… Tovább olvasom