Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kinek kell áldoznia a biztonságra?

˝Rossz biciklivel, sárga mellényben és egy telefonnal, a feladatra képzetlen településőr vagy polgárőr sokszor tehetetlen a bűnözők ellen˝ – mondja az őrzéssel foglalkozó.

Ezt rongálások, betörések, lopások erősítik. A károsultak pedig egyre többször ajánlanak nyomravezetői díjat.

Ami mozdítható, lefejthető, kiterelhető vagy beindítható, annak az utóbbi időben gyakorta lába kél. Pár eset az elmúlt egy évből: Kismegyerről öt, másfél mázsás szarvastehenet vittek el úgy, hogy a levágott fejüket a helyszínen hagyták. Dunaszegen a fűrésztelepre törtek be, s a helyi halastó területéről is loptak birkákat. Kunszigeten a gazdaság épületének péncélszekrényét fosztották ki, Nagyszentjánoson borjúkat vittek el.

Lébényből loptak vissza Mosonmagyaróvárról elterelt birkákat, a vízügytől fa és vas átjáró, Győrszentivánról termény, Dunakilitiről disznó, Dunaszentpálról tűzifa tűnt el, Győrszemerén az egyik helyi üzletbe törnek be folyamatosan.

Ezeket keresik például: Halászin a milliós értékű csónakot...
Ezeket keresik például: Halászin a milliós értékű csónakot...

Egyre több károsult dönt a nyomravezetői díj felajánlása mellett. Fehértón múlt héten tizenegy kétmázsás kismarhanövendéket loptak el, gazdájuk egymilliót ajánlott annak, aki tud valamit az ügyről. ˝Sajnos egyelőre ez sem vezetett eredményre˝ – tudatta Hegedüs Zoltán. Halászin tavaly nyáron az udvarából vitték el Fazekas István hárommilliós utánfutóját, üvegszálas csónakját és csónakmotorját. Bár a szlovák rendőrség is segít a nyomozásban, nincs meg a vízi jármű. ˝Ötvenezer forint nyomravezetői díjat ajánlok fel annak, aki információval szolgál az ügyben˝ – mondta a károsult.

...Fehértón a kismarhanövendékeket várja vissza gazdája. Fotók: Kisalföld-archív
...Fehértón a kismarhanövendékeket várja vissza gazdája. Fotók: Kisalföld-archív

˝A polgárőrség ott működik jól, ahol folyamatos kapcsolatban van a körzeti megbízottal, s információkkal segíti munkáját. De polgárőrnek lenni társadalmi megbízatás, s legtöbbjük szabadidejében tudja csak ellátni a feladatot˝ – mondja egy névtelenséget kérő, több állásában is őrzéssel foglalkozó illető. ˝A településőrök többsége nyugdíjas, aki kissé sarkosan fogalmazva, ha munkaidejében kerékpározás közben lát valamit, akkor cselekszik. Persze nyilván köztük is vannak agilis emberek. A két helyi őrszolgálatban erre a feladatra képzetlen civilek vannak jogkör nélkül, sokszor egy rossz biciklivel, egy sárga mellénnyel és egy telefonnal felszerelkezve. Ez kevés a bűnözők ellen. A rendőrséget anyagilag és a külterületi őrszolgálatot kellene megerősíteni. Míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az önkormányzatok felismerve, hogy a mezőőröknek képzettsége és jogköre is van, ott négyszázötvenet alkalmaznak: megyénkben nyolc tevékenykedik˝ – mondta.

A településőrök felszerelését és fizetését az állam állja: a funkció betöltéséhez nyolc általánosra és büntetlen előéletre van szükség és hogy a jelentkező 18 évesnél idősebb legyen. Ikrényben már dolgozik településőr. ˝Nálunk biztonságérzetet ad jelenléte˝ – mondta Gergó András településvezető. ˝Nem az a lényeg, hogy nincs túl széles jogköre: felhívja a figyelmet, rendet tart, vigyáz a község értékeire.˝

Olvasóink írták

  • 1. SPS 2010. február 05. 20:24
    „Tisztelt Cséfalvay Úr!
    Írását olvasva néhány gondolat fogalmazódott meg bennem.
    1. A cikkben szereplő települések közül némelyikben, amennyire én tudom nincs is településőr -pl. Nagyszentjános-
    2. Valahogy úgy értelmeztem a ,,névtelenséget kérő, több állásában is őrzéssel foglalkozó illető" megszólalását, hogy ön mintegy szakértőt, a témában járatos személyt szólaltatja meg. Érdekes az a vélemény, amelyet nem vállal valaki a nevével -különösen ilyen témában-, de bizonyosan nem nagy bátorságra és hozzáértésre vall.
    3. Véleményem szerint nem kellene egy néhány hónapja működő dologról ilyen, és ezt most én mondom ,,szakértő" véleménye alapján cikket írni.
    4. A témában az igazság egy részét Gergó András Úr, Ikrény polgármestere mondta el.
    Természetesen állok rendelkezésére, elérhetőségemet a szerkesztőségben kollegái tudják.

    Üdvözlettel:
    Lakatos Attila Gönyű község településőre”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőr akar lenni a legtöbb gyerek: a legnépszerűbb osztályok Győrben

A továbbtanulókat idén a Bercsényi rendészeti és a Krúdy vendéglátóipari osztálya érdekli legjobban. Tovább olvasom