Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Kilóra kiszabott fegyházévek a Győri Ítélőtáblán

Marihuánát hoztak be Hollandiából, amelyet itthon értékesítettek, majd szépen sorban lebuktak a banda tagjai. A harmincöt éves Molnár Krisztiánt és társait kábítószerrel visszaélés bűntette miatt ítélte el kedden a Győri ítélőtábla.

Molnár Krisztián és Kocsis Szabolcs volt a kilenc vádlottat érintő bűnügy mozgatórugója: ők határozták el, hogy a holland Van Stappenen keresztül marihuánát hoznak be Magyarországra. Az üzletbe bevont holland ekkor – 2006 augusztusában – 4000 eurós vételárat ajánlott a kábítószer kilójáért, Rákos László egymillióval szállt be, de még másokra is szükség volt.

Hogy mást ne mondjunk, kellett egy sofőr: ő lett Hosszu András, aki fuvaronként 300 ezer forintot kért. Így állapodtak meg abban, hogy 5 kilogramm marihuánával "debütálnak", Molnár és Kocsis mindenről kioktatta Hosszu Andrást, aki szeptemberben Hollandiába utazott. Egy erdős részre vezette Citroënjét, ahol a holland férfi öt zacskót adott át, s a sofőr haza is tért a tiltott holmival. A drogot eladták, jött az újabb 5 kilóról szóló megrendelés.

Először Hosszu bukott le, aki – miközben saját üzletet akart – magára vonta a Nemzeti Nyomozóiroda figyelmét. Utána "estek el" a többiek: a nyolc másik vádlott szépen sorban. A több hasonló pontból álló vádirat vádlottjai közül már csak heten álltak kedden a fellebbezésekben eljáró Győri Ítélőtábla előtt.

A megyei bíróság ítéletével egyezően Molnár Krisztiánt hat év fegyházra, Kocsis Szabolcsot 5 év börtönre, Van Stappent 5 év fegyházra, Rákos Lászlót 5 év fegyházra ítélte, Hosszu András büntetését pedig 6-ról 5 év fegyházra mérsékelte dr. Kovács Tamás tanácsa. Rájuk és az ügy többi szereplőjére nézve egyaránt jogerőssé vált az ítélet.

Olvasóink írták

  • 3. titokgyula 2011. június 08. 18:57
    „Mennyi családot tettek tönkre ?”
  • 2. 123_456 2011. június 08. 08:46
    „Eza baj, ilyenért kapnak öt évet. Más gyilkosságért ül ennyit, vagy kevesebbet. Nincsenek komoly retorziók, így nem lehet fenntartani a rendet!”
  • 1. senkialadár 2011. június 08. 08:13
    „5év büntetés és milliomos emberekké váltak,meggondolandó buli nem sok ez az öt év hogy jó életem legyen”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyveres rablás egy zálogházban Győr belvárosában

Két 20 év körüli férfi sötétített plexi bukósisakkal a fején ment be a zálogházba, az ott dolgozókat… Tovább olvasom