Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Kijavították a hibát

November 18-án lezárta az Égáz Rt. a győri Irányi Dániel utca 1. háztömbbe vezető gázvezetéket.

November 18-án lezárta az Égáz Rt. a győri Irányi Dániel utca 1. háztömbbe vezető gázvezetéket, ám három hét után ismét teljes körű a szolgáltatás.

Megtartotta ígéretét az Inszol rt. és az Égáz Rt.: három hét alatt végezték el ingatlankezelő szakemberei azt a munkát, amihez eredetileg úgy látszott, két hónapra lesz szükség, a gázszolgáltató pedig más fel adatát is félretéve csakugyan rendkívüli módon szolgáltatott. November 18-án az Égáz Rt. lezárta az Irányi Dániel utca 1. számú háztömbben vezető gázvezetéket. A szolgáltató emberei azután men tek ki a háztömbbe, amikor az ott lakók panaszkodtak, nagyon erős gázszagot éreznek.

Kiderült, a régi, teljesen elrozsdásodott, föld alatti vezetékből olyan mennyiségben szivárgott már be a gáz a lakásokba, hogy robbanástól lehetett tartani. Azonnal cselekedni kellett, a háztömbbe vezető csövet az utcai csatlakozónál elvágták. Tizenhárom család maradt szolgáltatás nélkül. Az Inszol rt. másnap megkezdte a háztömbbe vezető csővezeték fel tárását.

Akkor úgy látszott, két hónapig is eltart, míg a földben lévő csöveket kiássák és megtalálják a gázömlés helyét. Még aznap betemették a kiásott gödröt, mert reménytelenül hosszúnak látszott a hibajavításnak ez a módja. Az Inszolnál úgy döntöttek, figyelmen kívül hagyják a földben lévő vezetékeket, s a falakon kívül új vezetékhálózatot építtetnek ki, s arról látják el a családokat.

A háztömbben lévő családok ta pasztalhatták, milyen tempóban dolgoznak a mesterek, nem heti öt, hanem akár hét napban is dolgozva. December 3-án szerelték fel az első lakáshoz a gázórát, aztán a továbbiakat folyamatosan, ahogy haladtak a munkával a mesterek. December 9-én, napra pontosan három héttel azután, hogy elvág ták az utcai vezetéket, a háztömb utolsó lakásában is már az új vezetékről érkező gázzal fűthettek. Valóban rohammunkában dolgoztak az inszolosok, és az Égáz is soron kívül kötötte be a lakásokat, ahogy ígérte.
A négygyerekes Lakatos család bízik abban, hogy az Inszol megértését más módon is tapasztalhatják majd. Lakatos József lakását kötötték be utolsóként a gázszolgáltatásba, s három hétig a kényszerűség ből vásárolt 200 wattos villany kályhával fűtöttek, az 1000 wattos villanyrezsón készült a szokásosnál hosszabb ideig az ebéd. Abban re ménykednek, hogy az alaposan megnövő villanyszámla költségé hez hozzájárul az Inszol. F. J.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr a huszonnegyedik órában van

Több cég néhány év tapasztalattal a háta mögött nem biztos, hogy úgy döntene, Győrben telepedik le – hangzott el a héten aegy szakmai rendezvényen. A befektetők szerint lassú ügyintézés, nem megfelelő munkaerő-utánpótlás, sokszor kiszámíthatatlan feltételek jellemzők a városra. Érzékelhető, hogy valami elkezdődött Győrben, de mélyreható változásokra még kísérlet sem történt. Tovább olvasom