Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kiírták a Győri Nemzeti Színház igazgatói pályázatát

Kiírta pénteken a Győri Nemzeti Színház igazgatói pályázatát a megyeszékhely közgyűlése. Forgács Péter már korábban elmondta: megpályázza a tisztséget.

Az önkormányzat honlapján olvasható határozat szerint felsőfokú szakirányú végzettséget, ötéves szakmai gyakorlatot, büntetlen előéletet várnak el a pályázóktól. Előnyt jelent a színházi vezetői, a kulturális nagyrendezvények, fesztiválok szervezésében szerzett gyakorlat, az angol- vagy németnyelv-tudás, a "szakmai siker- és profitorientált menedzserszemlélet". A felhívás hivatalos közzétételét követő harminc napon belül lehet benyújtani a pályamunkákat, amelyeket előbb szakmai zsűri, majd az önkormányzat kulturális kérdésekben illetékes szakbizottsága tekint át. Az új vezető megbízása július 1-től 2016. január 31-ig szól.

A győri teátrum megbízott vezetője, Forgács Péter az MTI-nek már a múlt héten jelezte, hogy pályázni fog. Forgács Péter a megbízott igazgatói tisztséget egyébként most másodszor vállalta el a Győri Nemzeti Színházban: először 2007 februárjában kérték fel, akkor Korcsmáros Györgyöt váltotta. Igazgatósága idején 104 százalékos volt a színház telítettsége, egyes darabok rendre "lépcsősházzal" mentek - idézte fel. Az akkor kiírt pályázaton azonban nem ő, hanem Nagy Viktor nyert.

Arra a kérdésre, hogy milyen színházat szeretne, Forgács Péter kifejtette: neki a közönség a lényeg, olyan színházat akar csinálni, amelyet szeretnek a nézők. Arra törekszik, hogy visszacsábítsa azokat a bérleteseket, akik a színháztól elpártoltak. Azt szeretné, hogy megint tele legyen a nézőtér az előadásokon - mondta. Forgács Péter arról is beszámolt, hogy a jövő évad műsortervét már elkészítette, ebben klasszikus és kortárs darabok, prózai és zenés színpadi művek egyaránt szerepelnek.

A Vörös Pimpernel című Broadway-musicalt Koós Rékával a főszerepben, Molnár László rendezésében a Győri Nyár elnevezésű kulturális rendezvénysorozat előestéjén mutatják be előbemutatóként június 17-én a kőszínházban. Bízik benne, hogy a látványos zenés produkció visszacsalogatja a nézőket a színházba - jegyezte meg Forgács Péter.

Az új szezonban a nagyszínpadon bemutatják egyebek között Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című színművét és Háy János Gézagyerek című drámáját. Az operakedvelőknek a Carmennel, a könnyű műfaj szerelmeseinek az Aranycsapat című Fenyő Miklós-musicallal kedveskednek - sorolta a megbízott igazgató.

A kisszínpadon színre viszik a Hajmeresztő című bűnügyi komédiát Görög László rendezésében és Örkény István Tótékját Funtek Frigyes rendezésében. Repertoáron marad a Mária evangéliuma, A tizedes meg a többiek, a Portugál, az Equus című Peter Shaffer-dráma és az Ágacska, Csárdáskirálynő.

Olvasóink írták

  • 1. hidas 2011. március 25. 18:49
    „Vajon ki fog nyerni? Nagy kérdés, de sejthető a válasz! A műsorterv már kész, és ha nem tetszik a nyertesnek? Vagy biztos tetszeni fog?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Honvédségi projekt: moduláris járművédelem a Rábától

Saját védelmi technológiát fejleszt a Rába Jármű Kft. A moduláris páncélvédelem kidolgozása… Tovább olvasom