kisalfold.hu - 2010.04.09. 13:46
Így hatvan – többnyire végzős – műszaki érdeklődésű tanulója ismerhette meg a Jedlik Ányos-középiskolában a gyakorlati oktatást. Mérnök-tanárok irányításával a kitalált alkatrészt három dimenzióban megrajzolták és legyártották a számítógépes vezérlésű esztergagépen. Olyan jól sikerült elsajátítaniuk az ehhez szükséges ismereteket, hogy Tóth Miklós és társai aztán már maguk megtervezték a CNC-géphez szükséges módon a Révai címerét, amit kérésükre a Jedlikben alumíniumból kifaragtak. Ballagási tablójukra teszik rá, tudtuk meg a diáktól, aki elmondta: ez a gyakorlat csak megerősítette abban, hogy gépészmérnök akar lenni. Nagyon élvezte a képzést, biztos benne, hogy alkalmazni tudja az így szerzett tapasztalatot tanulmányai során.
Horváth Péter, a Révai igazgatója épp azért tartja fontosnak a projektet, mert a diákok pályaválasztását segíti. Már tervezik folytatását is a Jedlikkel közösen. Sőt, bővíteni szeretnék az elektrotechnika gyakorlatába bepillantó foglalkozásokkal és alsóbb évfolyamokra járóknak is lehetőséget biztosítva. Horváth Péter szerint jól kiegészítenék egymás tudását egy csapatban dolgozva a gimnazisták és a szakközépiskolások. Ezzel egyetért Domonkos László, a Jedlik igazgatója is. Szerinte olyan volt ez a gyakorlat a gimnazistáknak, mint mikor a tűzgyújtáshoz összerakott hasábok közé teszik az izzó parazsat, hogy lángra kapjon. Úgy véli, hogy az elméletileg felkészített diákoknak érdemes mielőbb gyakorlati kóstolót kapniuk, hogy jó műszaki szakemberek, tervezők legyenek, mert azokra szükség van hazánkban.