Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Győr hírei, győri hírek > Kiállítás a krimi helyszínén

Kiállítás a krimi helyszínén

Győr - Véletlenül szándékos: A krimi helyszínén, ott, ahol a Véletlenül szándékos című alkotás leglátványosabb, szó szerint zúzós jelenetét forgatták, most kiállítják az ajtótörős, üldözős akció kellékeit. Filmelőzetes.

Rimányi Zita - 2008.05.19. 01:00
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

A Győr Plazában a roncsautók mellett láthatók a minden tekintetben Győr-Moson-Sopron megyei film jelenetei.

Tavaly ősszel a Győr Plaza főbejáratát betörve száguldott az épületbe egy autó, amit most más filmkellékként alkalmazott járműroncsokkal együtt ott kiállítanak. A Véletlenül szándékos című krimi minden jelenete megyénkben zajlik, az alkotók is idevalósiak, sőt, szinte minden szereplő helybeli, így természetesnek tűnt, hogy itt mutatják be mindazt, ami már látható a filmből. Egészen június 6-ig, akárcsak a bűnügyi helyszíneken, a Policia feliratos szalaggal körbekerített részen nemcsak az üldözéses jelenetben szerepelő járgányok láthatók, hanem a tízperces jelenet, sőt, a werkfilm és az előzetes is.





Remélhetőleg a Hunvision Filmstúdió kétórás új nagyjátékfilmjét még idén egészében is megnézheti a közönség az országos tévécsatornákon.

Egyelőre csak a filmkellékek, várhatóan azonban nemsokára a krimi is látható lesz a tévében. Fotó: Krizsán Csaba
Egyelőre csak a filmkellékek, várhatóan azonban nemsokára a krimi is látható lesz a tévében. Fotó: Krizsán Csaba

A forgatás októberben volt, már a vágás végénél tart Kollár István rendező, aki lapunknál, a Kisalföldnél a hirdetési részleg gyártásvezetője. A film producere, Maros Attila pedig tárgyal a forgalmazókkal és a nézőknek pörgős krimit ígér, ami négy lány nyaralásnak indult kalandjairól szól. Közben az is kiderül, hogy egy kis csíny jóval nagyobbtól óvhatja meg azt, aki ellen elkövetik, és hogy mekkora kalamajka keveredhet abból, ha a rablók óvatlanul oda törnek be, ahol már épp betörés zajlik.

Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...