Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Ki fizeti a sokorói károkat?

A megyei vis maior keret várhatóan nem lesz elég a sokoróaljai önkormányzatok csaknem húszmillió forintos viharkárának megtérítésére.
Az első becslések szerint mintegy húszmillió forintos kár keletkezett június 4. és 11. között Sokoróalján, amikor a térségben három ízben is vihar tombolt. A keletkezett károk miatt Medgyasszay László, a körzet országgyűlési képviselője Lamperth Mónika belügyminiszterhez fordult segítségért. A levélben a politikus összegezte a települések veszteségeit.

Medgyasszay László országgyűlési képviselő összegzése szerint a heves esőzés miatt Láziban megsérültek az utak, az útpadkák, és a vizesárkok egy része is tönkrement. A kár felszámolására az előzetes felmérések szerint mintegy négy és fél millió forintra van szükség. A közeli Romándon a szőlőhegy talaja meglazult, már a kisebb eső is lemossa a faluba a sarat, nagyobb esőtől pedig megcsúszhat az egész hegyoldal. A vízelvezető árkok felteltek sárral, s a Bornát-ér árvízzel fenyegetheti a falut. A közvetlen veszély elhárításához legalább ötmillió forintra van szükség, a tartósabb megoldás azonban mintegy tízmillió forintot emésztene fel.

Sokorópátkán a májusi eleji vihar okozta károk egy részét saját erőből és összefogással helyreállították. A szakértők által felmért 12 millió forintos igényhez a megyei területfejlesztési tanács csak hatmillió forinttal tudott hozzájárulni a vis maior keret szűkössége miatt. Ebben a hónapban három alkalommal keletkezett egyre nagyobb kár az utakban, az útpadkákban, illetve a vízelvezető rendszerekben, amelyek felszámolásához legalább ötmillió forintra van szükség.

Veszprémvarsányban az ítéletidő alámosta az utakat, padkákat tüntetett el, vízelvezető árkokat tett tönkre. A szakértői felmérés elkészült, ami szerint a szükséges munkálatok 3,3 millió forintba kerülnek.
Szakács Imre, a megyei területfejlesztési tanács elnöke a Kisalföld kérdésére elmondta: a rendkívüli eseményekre fenntartott megyei vis maior keret a céljellegű decentralizált előirányzat egyötöde, azaz 47 millió forint, amiből azonban már 29 millió forintot kiosztottak. A fennmaradó 18 millió forint szűkösen ugyan, de elég lehetne a sokoróaljai községeknek, viszont másoknak is vannak ilyen igényeik. A májusi rábaközi földrengés miatt önkormányzati épületek rongálódtak meg Beleden és Rábakecölben – az ottani helyreállításról szóló szakértői anyag most készül. A tanács – ha a jogosnak ítélt igényeket nem tudja kielégíteni – a Belügyminisztériumhoz (BM) fordul.

Kakuk Lajosné, a BM önkormányzati gazdasági főosztályának osztályvezetője a Kisalföld kérdésére elmondta: a központi vis maior tartalék 244 millió forint. Ebből elsősorban a kárenyhítés azonnali költségeit – például a szivattyúzást – térítik meg. Az illetékes szerint a helyreállításokra a megyei területfejlesztési tanács vis maior keretéből, ha az nem elég, más előirányzataiból kell pénzt biztosítani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Segítők Háza aranyat ér A Segítők Háza aranyat ér

Folyamatosan szépül, csinosodik Bőnyön a Segítők Háza, ahol jut hely és idő a tanulásban lemaradt… Tovább olvasom