Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Kezdődik a Lajta utca átépítése

November 10-én megkezdődik a balesetveszélyes helyek toplistáját vezető Lajta utca átépítése.
A győri Lajta utca átépítésének terve végre a „megvalósulás útjára lépett": pénteken kihirdették a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás győztesét. A győri Vill-Korr Bt. nyerte fővállalkozóként a pályázatot. A 70 millió forintos munkálatokhoz november 10-én kezdhetnek, s remélhetően az időjárás se szól bele abba, hogy a december 20-i befejezési határidőt tartani tudják. Afféle karácsonyi ajándék lehetne ez a városnyi városrész lakóinak.

Hosszas előkészítés után

Ilyen lesz - kattintson a képre!
Másfél évig tartott az előkészítés, lakossági fórumok, észrevételek, szakmai viták sora után dőlt el, mi legyen a marcalvárosi főút, a Lajta utca és három kereszteződésének (Cuha, Répce, Ikva) sorsa – tájékoztatta a Kisalföldet a város útkezelő szervezetének helyettes vezetője, Prédl Antal. A város balesetveszélyes helyeinek toplistáját ez az útszakasz vezeti, különösen a Répce utcai kereszteződés, ahol az iskolába járó gyerekek, a postahivatal és az élelmiszer-áruház miatt rendkívül nagy a keresztirányú gyalogos- és járműforgalom. A Lajta utca átépítése során ez a kereszteződés élvez elsőbbséget, a Cuha és az Ikva utca később következik.
Az alapgondot az okozza, hogy a kétszer két sávos Lajta utcán nagy sebességű a járműforgalom, ezt keresztezni, vagy a kapcsolódó utakról rácsatlakozni nehéz és veszélyes.

Detektoros gyorsprogram

A Lajta–Répce u. kereszteződésben jelzőlámpás irányítás lesz. Arra az esetre, ha nem működnek a jelzőlámpák, a gyalogosok és kerékpárosok átjutását (külön sávon) a főúton középszigetek teszik biztonságosabbá. A jelzőlámpák úgynevezett gyorsprogramúak lesznek, a forgalmat érzékelő detektorokkal vezérelve. A csomópont nem lesz összehangolt a Nagy Imre úti és az aluljárónál lévő lámpás irányítással, hiszen később még következik a Cuha és az Ikva utcai csomópont átalakítása is.

A szervizutak forgalma is változik

Nehezíti a helyzetet, hogy a Lajta utcával párhuzamosan, viszonylag közel két szervizút is fut. Ezeket a Répce út felőli végükön „zsákolják". A közlekedés a postai parkoló, illetve a Tesco Áruház kiszolgálóterülete felé kanyarodva lehetséges rajtuk. A Répce utcától nyugati oldalon a Lajta utca felé új bekötést építenek a főútra a szervizutakról, itt azonban csak a jobbra kisíves kanyarodás lesz megengedett.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kossuth utcai társasház kálváriája

Félbemaradt az építkezés tavaly ősszel Győrött, a Kossuth utca 30. szám alatt. A társasház falai azóta is csupaszon állnak. a leendő lakosok egy éve hiába várnak a kivitelezés befejezésére. Még az is kérdés: tél előtt tető alá kerül-e az épület. Többször felcsillant a remény, hogy megoldódik a vásárló húsz család gondja, mégsem történt lényeges előrelépés. Tovább olvasom