Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Kezdődik a harc a fémtolvajok ellen

Sokkal szigorúbban ellenőrzik a fémkereskedő vállalatokat és súlyosabban büntetik a színesfémtolvajokat ettől az évtől.

Újdonság többek között, hogy a hulladékkezelők elkérhetik az ügyfél személyi igazolványát.

Kinek az életét nem keserítették meg már valamilyen formában a fémtolvajok? Csak Győrben és környékén évente körülbelül 200 eset miatt indul eljárás, s ez valószínűleg a jéghegy csúcsa. Most változik a jogszabály: a törvény eddig a fémtolvajok tevékenységét egyszerű lopásként kezelte, januártól viszont a nemesfém iránti ˝vonzalom˝ ugyanúgy minősítő körülményként esik a latba, mintha valaki templomot fosztana ki, vagy erővel feszegetne szét egy közvagyont képező tárgyat.

Eddig két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett a törvény, ezután három évig terjedhet a büntetés, ha az elkövetési érték 20 ezer és 200 ezer forint közé esik. Húszezer alatt továbbra is szabálysértésnek minősül a fémlopás, viszont amint ez úgynevezett dolog elleni erőszakkal párosul, vétségről beszélünk és kétéves a büntetési tétel. Márpedig a gyakorlatban ez a megszokott, hiszen a tolvajok a burkokat feszegetik, a védőlapokat lecsavarozzák stb.

Még egy kiegészítés: elkövetési érték alatt soha nem azt kell érteni, amennyiért a tolvaj továbbadja a fémet, hanem azt, amennyiért az ellopott tárgy jelen állapotában kerülne. A két összeg – nem kell mondani – egymástól igen távol eshet, hiszen nem kilókban gondolkodunk, amikor vásárolunk egy virágtartót. Ugyanakkor az igazsághoz tartozik az is, hogy a bírói gyakorlatban a három év elvi felső határnak számít, egy büntetlen előéletű tolvaj legtöbbször pénzbüntetést kap, s ez valószínűleg ezután is így lesz.

Az említett évi 200 győri esetet Takács József főhadnagy, a Győri Rendőrkapitányság vagyonvédelmi csoportvezetője így osztotta nekünk kategóriákra:

Máthé Imre örül, hogy elindult valami az ügyben, de számos pontot aggályosnak tart. Fotó: H. Baranyai Edina
Máthé Imre örül, hogy elindult valami az ügyben, de számos pontot aggályosnak tart. Fotó: H. Baranyai Edina

Huszonöt százalékot tesz ki a két vasúti társaság sérelmére elkövetett lopások száma, amely most a vezetékek összefagyása miatt visszaesett, de máskor van úgy, hogy heti két-három bejelentés is érkezik. Az eljárások újabb huszonöt százalékában a hulladéklerakók a sértettek. A harmadik negyedben egyértelműen a közvagyon károsodik, jellemző probléma például a csatornafedelek ellopása, de lefeszítik a lift fémkeretét és eltolják a bevásárlókocsit is. Az egyéb kategóriába tartozó esetek elszenvedői például a hétvégi házak lakói, de a legfőbb károsult a vasút és rajta keresztül mindannyian.

Vannak speciális helyzetű társaságok is, ilyen a kábeltévé. Hushegyi Károly, a ViDaNet Zrt. győri kirendeltségvezetője úgy emlékszik: évek óta nem lopták meg vezetéktolvajok a céget. Viszont megpróbálták tavaly két esetben is, s ezzel többmilliós kárt okoztak. Mindegyik alkalommal a győri Kossuth híd mellett vezető optikai kábel volt a célpont, de amikor a tettesek rájöttek, hogy az üvegszálas, még meg is rugdosták bosszúból. Emiatt pedig nyáron egy napig nem volt adás a fél városban.

Józan ésszel sem zárható le a kör a tolvajnál, az új törvény a hulladéklerakók működését is sokkal szigorúbban ellenőrzi, de tudomásunk szerint csak áprilistól. Eddig kizárólag környezetvédelmi és önkormányzati engedélyt kellett a telephelyeknek beszerezni – na nem mintha ezt mindenki felmutathatná, ha például arra a győri utcára gondolunk, ahol három ház udvarán is átveszik a fémhulladékot.

Mostantól azonban a vám- és pénzügyőrség kezében futnak össze a szálak: náluk kell regisztrálnia a már működő lerakóknak is, letéve az alapesetben 5 millió forintos kauciót.

Máthé Imre, a kereskedőpartnerektől átvevő Fémker Kft. ügyvezető igazgatója a jogszabályváltozás nagy részét üdvözlendőnek tartja, de bizonyos részei – úgy látja – végrehajthatatlanok. Mint mondja, senki nem tudja jelen pillanatban, hogy miként fognak az árumozgásról napi online jelentést tenni a cégek, nem is beszélve az alkotmányos aggályról, hiszen azt is jelenteni kell, hogy kitől mennyiért vásárol az átvevő. (Ehhez elkérheti az ügyfél személyi igazolványát, s ha ő ezt megtagadja, vissza kell utasítani a hulladékot.) Az is fogas kérdés, hogyan lehet „legfeljebb hat napig" tárolni a beérkező fémet, hiszen csak az említett lerakó területén jelenleg több száz tonna hulladékot találhatunk.

Olvasóink írták

  • 6. janika 2010. január 18. 13:32
    „Az egyik tárgyaláson akaratlanul fültanúja volta annak,hogy az ügyvédet nem érdekelte, hogy a bűnöző honnan vette a pénzt a védelemre. Lényeg, hogy vastagon fizetett az ügyvédnek a felmentésért, azaz a kevesebb büntetésért. A felvásárlóknak sem érdeke, hogy az áru honnan származik.”
  • 5. Fürgeszarvas 2010. január 18. 11:38
    „Kedves pazuzu ! Úgy gondolom a hogyan-tovább-ot,hogy csak tisztességesen, mert sajnos eddig nem volt makulátlan ez a tevékenység (tisztelet a kivételnek)! Botrány botrányt ért a különböző szobor lopások,kábel lopások , emlékmű- és biztonsági berendezés rongálások és egyéb kapcsolódó bűncselekmények miatt ! Biztos , hogy aki eddig is tisztességes volt , annak most még nehezebb lesz , de nincs más út ! Meg kell fékezni az életeket is veszélyeztető tolvaj bandát ! Ennek ez az ára ! A szakmának nem a jogszabályok miatt kell most elgondolkodnia,hanem az előzőekben felsorolt - esetenként a bűnözőkkel is cinkosan együttműködő - tevékenységek miatt!”
  • 4. pazuzu 2010. január 18. 10:31
    „Tisztelt Hozzászólók! Akik nem dolgoznak ebben a szakmában (úgy mint Önök) nem tudják, hogyan működik ez. Kb. az ilyenek hozták ezeket az új jogszabályokat is, akik miatt sok kisebb kereskedőnek el kell majd gondolkodnia a hogyan továbbról.”
  • 3. suellen 2010. január 17. 16:37
    „Vezérük veres jános.”
  • 2. kulica 2010. január 16. 20:41
    „Mi az, hogy a hulladékkezelők elkérhetik az ügyfél személyi igazolványát ? Eddig is az volt az egyik baj, hogy nem tudták megmondani, hogy ki volt az, aki bevitte a lopott fémet. Ezt egyáltalán nem értem, hogy ez eddig miért így történt? Persze mindenki csodálkozott, hogy miért van ennyi szinesfém-lopás. Ez szándékosan volt így, az biztos, és játszották a hülyét, hogy nem találják a tetteseket. Nem akarták megtalálni a beszállítókat. Ez valakiknek így volt jó. Egyébként nem hiszem, hogy akkora a forgalom egy ilyen telepen, hogy azt ne lehessen valahogy nyomon követni. Szigorítani !!!”
  • 1. Fürgeszarvas 2010. január 16. 12:53
    „Máthé Úr ! Oldják meg ! Fémtolvajokkal is együttműködtek a felvásárlók az esetek többségében, és nem érdekelte őket különösebben az , hogy történelmi ereklyét, biztonsági berendezés alkatrészeit stb. vették át esetenként egy cinkos kacsintással ! Mert jó üzlet volt ! Az,hogy emberéletek kerültek veszélybe ez által,az nem számított ! Még egyszer mondom: oldják meg az adminisztrációs problémáikat ! Lehet,hogy ezért létszámot is kell növelni,azzal legalább hozzájárulnak egy szelettel a munkanélküliség elleni "harchoz" is ! Lehet,hogy kevesebb lesz a profitjuk,de talán nyugodtabban fognak aludni a tisztább lelkiismerettel !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik politikus és romák vitája egy győrszemerei fórumon - videókkal

A parázs vitára a településen az utóbbi időben megszaporodó lopások miatt került sor. Több mint 150… Tovább olvasom