Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Kevesebb só és vinasz az utakra

Hiába köszönt még vissza a tél, megkezdte a város takarítását a Győri Kommunális Szolgáltató Kft.
A város útjaira a télen lerakódott sár, a síkosságmentesítéshez használt só- és zúzaléklerakódás összegyűjtésébe, az útszélek, szegélyek takarításába kezdett a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol). A társaság ügyvezető igazgatója, Kovács Barnabás elmondta lapunknak, hogy a napokban két seprőgépet állítottak munkába.

A gépek a Szent István út, a 821-es átvezető út, Szigeti Attila út, Ipar utca, Lajta utca, Vasvári Pál utca, Szauter Ferenc utca útvonalon dolgoznak, majd Adyváros, Marcalváros, József Attila-lakótelep, Révfalu, Gyárváros és Sziget városrész tömegközlekedési útvonalain kezdik meg a takarítást.

A seprőgépek után a letisztított szegélyek mentén mosóberendezéssel felszerelt, locsoló járművel nedves takarítással folytatja a munkát a társaság, megkezdi a nedves takarítást. Az igazgató elmondta: a takarítást az időjárás függvényében, napi 8 órában végzik, ha jó az időjárás, ezt az óraszámot növelik.

Tervezetten a tömegközlekedési utakat hozzák olyan állapotba, hogy javuljon a város köztisztasági állapota. Amikor végeztek, a lakóutcákban folytatják a munkát.

A Komszolnak a téli védekezés során 2005 első két hónapjához viszonyítva idén kevesebb anyagot kellett felhasználni. Míg tavaly januárban és februárban 35 alkalommal kellett kivonulniuk téli gépeikkel, idén 21 akciónap volt. A felhasznált anyagok közül tavaly 664 tonna sós zúzalékkeveréket és 348 tonna vinaszt, idén hasonló időszakban 582 tonna zúzalékot és 55 tonna vinaszt szórtak ki gépeikkel.
Bár a télnek még nincs vége, Kovács Barnabás bízik abban, hogy a kedvező adatok maradnak. A győri közgyűlés mindenesetre a rendelkezésre álló összegek felett további tízmillió forintot szavazott meg, amit a társaság a város gépi takarítására, faágak, fanyesedékek összegyűjtésére és egyéb munkákra fordít.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres téli államvizsgák

A Széchenyi István Egyetem téli államvizsga-időszakában 20 szakon 368 hallgató diplomázott le. Tovább olvasom