Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Kevesebb drága traffipax-fotót lőttek a rendőrök, mint egy éve

Úgy tűnik, megijedtek a notórius gyorshajtók a magas büntetésektől. Több mint 20 ezerrel kevesebb eljárást kezdeményezett a rendőrség gyorshajtás miatt, mint egy évvel korábban.

Az idei esztendő eddigi gyorshajtó csúcstartója 204 km/órás sebességgel repesztett az M1-es autópálya megyei szakaszán. A felelőtlen száguldás 90 ezer forintba került.


Az aranyérmes
Az aranyérmes


A kétes értékű, képzeletbeli dobogó második fokára egy BMW-s léphet: ő a megengedett 130 km/óra helyett 190 km/órával száguldott a sztrádán. A büntetési tétel 60 ezer forint volt.


Az ezüstérmes
Az ezüstérmes


A harmadik leggyorsabb sebességtúllépő "megúszta" 45 ezer forinttal: a VW Passat sofőrje az M1-es autópályán Győr térségében a megengedett 130 km/óra helyett 176 km/órás sebességgel közlekedett.


A bronzérmes
A bronzérmes


Információink szerint a kirívóan magas büntetési tételek arányosan elhanyagolható százalékát teszik ki az összes gyorshajtásnak.

Június végéig 182 251 gyorshajtót csíptek nyakon a rendőrök országosan

"A Közigazgatási Hatósági Szolgálatnál az idei esztendő első hat hónapjában sebességtúllépés miatt 182 251 közigazgatási hatósági eljárás indult országosan" - közölte a kisalfold.hu megkeresésére Dr. Kazmar Enikő rendőrhadnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. (Külön Győr-Moson-Sopron megyére lebontott adatokat nem áll módjában közölni a hatóságnak.)

A magas büntetési tételek megfontoltabb vezetésre késztetik az autósok - legalábbis a statisztikák ezt mutatják.

2011. november 1-je és 2012. április 30-a között 204 298 eljárást indított meg a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata sebességtúllépés miatt.

Ez azt jelenti, hogy több mint 20 ezerrel kevesebb eljárást kezdeményezett a rendőrség gyorshajtás miatt, mint egy évvel korábban.



30 000 forinttól 300 000 forintig terjed a büntetési tétel

Az üzembentartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 30 000 forinttól 300 000 forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhat ki a rendőrség gyorshajtás miatt.

A gyorshajtók a drága traffipax-fotókat megtekinthetik a rendőrség honlapján.  


Egészségügyi problémákra hívatkoznak a gyorshajtók, többnyire sikertelenül

"2013 első félévében fellebbezést az ügyek egy százalékában nyújtottak be a szolgálathoz" - tette hozzá Dr. Kazmar Enikő.

A beadványok jelentős részében különböző egészségi problémára hivatkoznak az érintettek. Sok esetben szerepel hivatkozási okként az is, hogy a sebességellenőrzés alá vont jármű mért sebességét dokumentáló fényképfelvételen nem az ő járművük szerepel, mivel a rendszám nem beazonosítható.

"Utóbbi esetben akkor adunk helyt a fellebbezésnek, ha a képi bizonyítékok valóban azt támasztják alá, hogy a szabályszegés nem történt meg" - szögezte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.



Figyelem, a fellebbezés is pénzbe került!

A benyújtott fellebbezés illetékének az összege - a bírság összegének függvényében - 5 000 forinttól 12 000 forintig terjed. Bővebb részletekért ide kattintson! 

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Legs 2013. július 29. 19:59
    „Nincs itt semmi gond.Az autópályákat Osztrák mintára kamerázzák.Kiszámolja az átlagsebességed és kapod a csekket.”
  • 21. állampógár 2013. július 29. 19:59
    „Manka ha traktorral mész persze más a nézőpont.”
  • 20. állampógár 2013. július 29. 19:57
    „Lakott vége tábla előtt 50-100m. Kétsávos felüljárón.Vicces 30-as táblánál.Minden szabályt betartok de nem vagyok vak.Eddig még nem lőttek ki.”
  • 19. 6Y0RI 2013. július 29. 17:17
    „#16 rendi

    A legtöbb esetben nem az autópályán, hanem olyan helyeken büntetnek, ahol egy építkezés után kintfelejtettek egy 40-es vagy 60-as tábla, városban egy 30-as tábla vagy megállni tilos tábla, hogy provokálják az embereket a szabályszegésre. Aki ezeket pedig képes betartani (tanulóvezetők elsősorban), azokat meg szó szerint lelökik az útról, vagy összevissza szabálytalanul megelőzgetik, ami veszélyesebb, mintha egy picit gyorsabban menne és szabálytalankodna.”
  • 18. Mankapunka 2013. július 29. 17:02
    „Van kint max. határ értsétek már meg. Mi ezen olyan nehéz?”
  • 17. Legs 2013. július 29. 16:56
    „Valami új bevételi forrás felé kell nézniük.Szerintem már ki is találták.Ha túl lassan haladsz az is veszélyes.Ezután azokat is fotózzák?”
  • 16. rendi 2013. július 29. 16:44
    „Miért baj ha valakit sebesség túllépésért meg büntetnek ??????? Ha 130 Km/h akkor azt be kell tartani és kész .ha nem tetszik menny Németbe ott nincs max határ és viszlát ..itt viszont van és tudomásul kell venni. Vagy mennyél vonattal !!!”
  • 15. ATX 2013. július 29. 14:32
    „12: "´szolgálunk és védünk´ van még mindig kirajzolva" "szolgálunk és félünk"”
  • 14. humer 2013. július 29. 14:17
    „Ajaj a végén még kiderül, hogy nemcsak az abszolút gyorshajtás okoz beleseteket. Persze forgalomba kimenni és az agresszív vezetőket kiszűrni már nem fog menni. No akko a baleseti adatok is szebbek lennének...”
  • 13. soproni 2013. július 29. 13:24
    „Szerintem egy ilyen hírnek örülni kellene :)”
  • 12. HarconaMarcos 2013. július 29. 11:45
    „Nem baj, majd kitalálnak valamit, amivel be lehet hajtani az ´előirányzatot´. :-/
    ...éshamár Lobbo (mint hivatásos) újra köztünk osztja az észt - arról mit lehetne megtudni, hogy pl. a győri rendőrség olyan veszélyes helyeken rendszeresen mér, mint a temetőnél a 83-as 2x2 sávos kivezetője, vagy a 821-es felüljáró (szintén 2x2), de pl. iskola vagy óvoda közelében még csak mutatóban sem fordul meg rendőr.
    Csakmerugye ´szolgálunk és védünk´ van még mindig kirajzolva, nem pedig a ´behajtunk és sarcolunk´.”
  • 11. netro 2013. július 29. 11:22
    „Már bocs de egy éven belül énis fizettem 60ezret büntinek gyorshajtásért. Akkor én miért nem vagyok a top-ban?”
  • 10. Mankapunka 2013. július 29. 11:18
    „Tényleg dinnyeszezon van.”
  • 9. ATX 2013. július 29. 11:16
    „"több mint 20 ezerrel kevesebb eljárást kezdeményezett" Rettenetes bevétel-kiesés! Gyorsan 500 új traffipaxot az utak mellé!”
  • 8. pozdorja 2013. július 29. 08:31
    „Japo ez mind nagyon szép és jó, csak az a bökkenő, hogy gyakran észre sem veszed hogy bemértek, csak 2-3 hét múlva érkezik a csekk. Na így utólag próbáld meg leellenőrizni hogy megvoltak-e a szükséges iratok.”
  • 7. kekec 2013. július 29. 08:27
    „5. Lobbo71

    Persze, és a pénzük is más.
    De attól még az út *fizikai paraméterei* (szélesség, felület, stb) nem térnek el jelentősen, az adott szempontból pedig *ez* számít, nem a forgalomszervezési trükkök.”
  • 6. Japo 2013. július 29. 08:08
    „Lobbo! Úgy látom nem igazán vagy jártas a rádiós ill. a lézeres működésben. A frekvencia,a lézer osztálya,teljesítménye stb bizony hogy van. És nem az irodában hanem a mérést végző rendőrnél kell lennie. Pont úgy mint a te jogosítványodnak,nála kell hogy legyen. Az üzemeltetés helyén kell tartani nem pesten egy páncélszekrénybe. Ennyi erővel az azonosító sem kell,elég ha az irodában le van írva nem?Ja és a páv 1. konkrétan tudom,hogy nincs akár név szerint is. Nem tudom,hogy te voltál-e ilyen alkalmassági vizsgálaton,az nem babaruha és sok olyan rendőrt láthatsz az úton közlekedni,akiket még az előtérbe sem engedtek be,nem hogy vizsgázni. Ezért frissíts te egy kicsit. A tűzoltóknak,mentősöknek van,a vámosoknál egyre többnek kell és van,az utcán rohangáló rendőr(gyerekeknek) pedig nincs,sokuknak még érettségije sincs akkor hogyan lenne PÁV I. Tudod a motoros rendőrnél is minden rendbe volt emlékszel? Aztán egy rossz gumi miatt meghalt!”
  • 5. Lobbo71 2013. július 29. 07:59
    „4. kekec: jártál te valaha a németeknél? Hogy lenne már ugyanilyen az út? Ott automatizálva van az egész, elektronikus táblákkal, változtatható sebességhatárokkal, sok helyen 3-5 sávos autópályákkal. És nem utolsósorban teljesen más közlekedési morállal.”
  • 4. kekec 2013. július 29. 07:38
    „"A felelőtlen száguldás 90 ezer forintba került."
    Azért hazudozni és <moderálva>ságokat terjeszteni nem kellene. A németeknél ugyanilyen körülmények között (ugyanilyen úton - forgalomban - autóval) ugyanez a sebesség hogyhogy nem "felelőtlen száguldás"?
    Ja, hogy nálunk ´**szabálytalan**, ott meg nem?
    Akkor kéretik EZT írni, nem pedig kitalált hülyeségek alapján hangulatot kelteni.
    **Itt** válna a #@Đ#>& firkász a valódi újságírótól, ugyebár.”
  • 3. Lobbo71 2013. július 29. 07:24
    „2. Japo : minden rendőrnek, akinek jogsija van, megvan a páv. A mérőműszer papírjait pedig nem kell magukkal hordani, elég, ha az irodában megvannak. A lézerhez pedig se frekvencia engedély, se NMHH engedély nem kell. HIF meg már nincs is. Szóval frissítsd fel a tudásod a témában, mert pár évvel le vagy maradva :)”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos motorbaleset Győrnél

Az M1-es autópályán Budapest felől érkező motoros a 85-ös főút lehajtójánál szenvedett balesetet. Tovább olvasom