Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Kevesebb a veszteséges vállalkozás

Győr-Moson-Sopron - A megyénkben tevékenykedő vállalkozások által bevallott legnagyobb nyereség tavaly 3,4 milliárd forint volt, a legnagyobb veszteség összege 2 milliárd forintot tett ki – derül ki egyebek között az APEH regionális igazgatóságának jelentéséből.
A Győr-Moson-Sopron megyei adóalanyok 2007. évben 13,7 milliárd forint társasági adót fizettek be, 2,1 milliárd forinttal (18,4%-kal) többet, mint egy évvel korábban – olvasható az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságától kapott tájékoztatóban. A befizetett adóelőlegből a társaságiadó-bevallás benyújtása után 2,2 milliárd forintot utaltak vissza, így a költségvetés bevételeit nettó módon 11,5 milliárd Ft-tal, az előző évinél 1,8 milliárd Ft-tal (18,8%-kal) többel növelték a Győr-Moson-Sopron megyei illetékességű gazdálkodók befizetései.


Több a nyereséges cég, de csökkent a nyereség

Az eddig feldolgozott adatok szerint a megyében 14,7%-kal kevesebb az adózás előtti eredmény (65 milliárd forint), mint az előző évben. A gazdálkodók által kimutatott nyereség 5,1%-kal csökkent, míg a veszteség 31%-kal nőtt. Minden 100 vállalkozásból 62 nyereségesen gazdálkodik, 32 veszteségesen, míg 6 vállalkozás nulla eredményt mutat ki. Előző évben 60 nyereséges, 34 veszteséges, 6 nulla eredményű volt, azaz tavaly csökkent a veszteséges vállalkozások száma és emelkedett a nyereséget kimutatók száma.

Legnagyobb, legkisebb számok és vállalkozások
A vállalkozások által vallott legnagyobb nyereség összege 3,4 milliárd Ft volt, 200 millió forinttal haladta meg az előző évi ilyen összeget. A legnagyobb veszteség összege 2 milliárd forintot tett ki, 400 millió Ft-tal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Mindössze egyetlennel nőtt a 100 millió forint feletti nyereséget kimutató vállalkozások száma, most 165 ilyen van. Ugyanakkor 30-ról 44-re emelkedett a 100 millió forint feletti veszteséget kimutatók száma.


Mulasztók, elkésők

Győr-Moson-Sopron megyében a 2007-es évről 17.680 adózó nyújtott be társaságiadó-bevallást, szinte teljes körűen elektronikus úton. A papíralapú benyújtás továbbra is azon adózók esetében engedélyezett, melyek járulékbevallás benyújtására nem kötelezettek (azért nem nyújtanak be járulékbevallást, mert nincs járulékköteles kifizetésük). Ez alig fél százalékot tesz ki, s közülük is a túlnyomó többség ugyan papíralapon nyújtotta be, de kitöltőprogrammal készítette el a bevallását.
Nem érkezett be minden bevallás határidőben, így a június 28-i teljességvizsgálat alapján a bevallási kötelezettségét elmulasztók száma 2230, ugyanakkor 590 adózó késedelmesen teljesítette bevallásának benyújtását. A megyében szankciós javaslattal 57 esetben kellett élni.


Jellemző hibák

A bevallásfeldolgozás során az adózók által elkövetett jellemző hibák tapasztalhatók. Meglehetősen gyakori a főlap törzsadatainak téves kitöltése. Így például a bevallási időszakot helytelenül jelölték meg, a bevallás típusa nem volt megfelelő, a szervezetet tévesen jelölték meg a kódkockában. Az adózók a hibás bevallásokat elektronikus úton, javítóbevallással korrigálják. Azonban gyakori, hogy a javítóbevallást összetévesztik a helyesbítő bevallással. Az alapbevallás javításakor a helyesbítés kódkockát nem szabad kitölteni. A tartalmi hibák sem ritkák, ezek közül a mérlegadatok hiánya, a telephely-székhely irányítószámának tévesztése, a társasági adóelőleg néhány ezer forintos eltérésű számítása fordult elő leggyakrabban.

Olvasóink írták

  • 1. /joco1 2008. augusztus 26. 14:05
    „ROSSZABBUL ÉLÜNK?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem érezni a tankönyvcsúszást

Győr-Moson-Sopron - Rögtönzött körképünkből kiderül, hogy megyénk iskoláit nem érintik különösebben… Tovább olvasom