Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Kétszer két sávos út épül Győr és Szombathely között

Legkésőbb 2015-re kétszer két sávos autóút kötheti össze Győrt Szombathellyel – adta tudtul Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)csütörtöki közleménye.

A terv részeként folyik a Győrtől Csornáig, illetve a Csornától Szombathelyig tartó új út kiépítésének előkészítése, amire több mint 12 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 85 százalékát az Európai Unió finanszírozza. A gyorsforgalmi közlekedési csatorna megvalósításával a Győr-Moson-Sopron megye kelet–nyugati tengelyét alkotó 85-ös, valamint az észak–déli tengelyt alkotó 86-osfőút forgalma lakott területen kívülre kerülne, amivel a közlekedés is biztonságosabbá válik - jegyzi meg NIF közleménye.

A 2013-ban lezáruló előkészítési fázis a Győr–Csorna–Szombathely közötti útpálya 90 kilométernyi szakaszának kiépítéséhez szükséges dokumentumok elkészítését, továbbá az engedélyek beszerzését, a területszerzést, a régészeti feltárást foglalja magában. A megvalósíthatósági tanulmányok többsége elkészült, a jogerős építési és hatósági engedélyek egy része is rendelkezésre áll. Több környezet- és örökségvédelmi hatásvizsgálat már elkészült, ahogy a kivitelezési tervek egy része is.

Olvasóink írták

  • 2. SzárnyatiGéza 2010. szeptember 23. 21:34
    „7-8 évvel ezelőtt, volt, hogy napi kétszer mentünk Győrbe a kollégámmal innen Sopronból, és egymással versengtünk, hogy mennyi idő alatt tesszük meg az utat. A rekord az övé 34 perc, az enyém 38 perc. Igaz, ő egy V6-os Calibrával, míg én egy 1.6-os Megane-nal nyomtam.
    Most a Sopron-Győr, még ha tiprom is neki, nem áll meg 1 óra 10 perc alatt...
    Talán tényleg megnőtt a forgalom, és ideje volna egy autópályának.”
  • 1. Csetneky 2010. szeptember 23. 14:03
    „Ez jó, csak kicsit késő. De jobb későn, mint soha. Viszont mi lesz a Sopron-Szombathely vonallal?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvégi programajánló

Érdekes rendezvények, izgalmas családi és kulturális programok várják szerte a régióban. Tovább olvasom