Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Kétszer is költözne idén a régiségvásár Győrben

A városréti vásártér megszűnése a győri régiségvásárt is érinti, nemcsak a piacot, ahol őstermelők, divatáru-kereskedők kínálják portékájukat.
Az Árkád mögötti területet – ahogy már írtunk róla – a Rába Nyrt. februártól nem adja bérbe az önkormányzat tulajdonában lévő Győr-Szol Zrt.-nek. Így az már biztos, hogy az antik expónak is költöznie kell, amely a piaccal együtt kapott helyett Városréten 2011-ben, amikor elkezdődött az ásatás a Dunakapu téren.

Piac két helyszínen címmel január 24-i számunkban számoltunk be az önkormányzatnak a piac sorsáról tartott sajtótájékoztatójáról. Akkor Sági Géza, a Győr-Szol vezérigazgatója beszélt arról is, hogy szeretnék, ha az 1998-ban először megtartott régiségvásárnak ismét a Dunakapu tér adna otthont.
Németh István, a győri régiségvásárt szervező Antikexpo Kft. ügyvezetője elmondta: márciustól a bevált menetrend szerint minden hónap harmadik vasárnapján várnák a látogatókat.

Az már biztos, hogy március 15-én a Tarcsay és a Türr utca sarkán lesz a régiségvásár, a 4 ezer négyzetméteres területen, amelyet 50 millió forintból alakított ki a közszolgáltató. Ezt az ügyvezető szép, kulturált helyszínnek tartja. Ám ha lehetőséget kapnak arra, hogy később a Dunakapu téren rendezhessék meg a város életét színesítő rendezvényt, akkor élnek vele. Erre csak a felújított tér műszaki átadása után kerülhet sor, s azt még Németh István nem tudja, mikor lesz.

Azt viszont igen, hogy vállalnák az egy éven belüli kétszeri helyszínváltoztatást, az azzal járó feladatokat és a Dunakapu téri kirakodásra vonatkozó új előírások betartását. Egyrészt azért, mert az árusoknak amúgy is minden vásár egy költözés és úgy vélik, a régiségek jobban illenek a belváros történelmi hangulatot idéző részébe.

– A Dunakapu tér olyan, mint egy szabadtéri múzeum, amiben a régiségvásár egynapos kiállítás lehet. Az árusok is szívesebben pakolják itt ki portékáikat és a vevők is szívesebben jönnek ide, ha ódon holmik közt akarnak nézelődni – mondta el Németh István. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

OKosabb gazdikat képeznek Győrben

Hol a kutyagumi helye? Miért kell a póráz? Hogyan legyek falkavezér? A kérdésekre az OKos gazdi adja… Tovább olvasom