Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Kétszáz nap alatt Európa körül

Győr - Tizenöt európai országban több mint kétszáz napot voltak hivatalos úton a győri közgyűlés tagjai 2007 óta.


A leghosszabb időre Ottófi Rudolf alpolgármester és Borkai Zsolt polgármester lépte át a határt.

A győri közgyűlés minden évben külön pénzt különít el a nemzetközi kapcsolatokra a költségvetésben. Tavalyelőtt 12 millió, tavaly 17,5 millió forintot költött ilyen célra a város. Idén 20 millió forint van a kalapban, amiből 9 milliót már kifizettek. A pénz csak részben a politikusok külföldi útjait fedezi, hiszen ebből rendezik a testvérvárosokból érkező delegációk szállását és ellátását, de számos diáksportesemény kiadásait is.

A legnagyobb tétel 2007-ben dr. Papp László akkori jegyző utazása volt a norvégiai Stavangerbe, ami 660 ezer forintba került. A tavalyi csúcsot a könyvszalonra érkező külföldi meghívottakra kifizetett 850 ezer forint jelenti. Idén áprilisban a dublini Magyar Kulturális Fesztiválon Győr mutatkozott be, a 30 tagú delegáció – köztük a közgyűlés három tagja – reprezentációs költségei 1,1 milliót kóstáltak.

A cikk bővebben a Kisalföld napilapban olvasható.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bringapolisz - Ötszázan kétkeréken

Sok fotóval! Ott voltál? Keresd meg magad! Tovább olvasom