Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Kétmilliót bírságolt a pannonhalmi őrs

A pannonhalmi rendőrőrs 2072 esetben, 17.688 órán át hajtott végre közterületi szolgálatot tavaly
A pannonhalmi rendőrőrs 2072 esetben, 17.688 órán át hajtott végre közterületi szolgálatot tavaly, ami 4, illetve 7 százalékkal több az egy évvel korábbi adatnál. A szolgálat szervezésénél a fő szempont továbbra is az volt, hogy az állomány munkaideje nagy részét a közterületen teljesítse – egyebek mellett ez derült ki a múlt heti győri közgyűlésen, ahol dr. Holló Sándor ezredes, a Győri Rendőrkapitányság vezetője a szervezet 2005-ös tevékenységéről adott számot.

Sok lopás történt

Az anyagban szerepelt, hogy az őrs működési területén 323 bűncselekmény történt, aminek több mint kétharmada (összesen 230) vagyon elleni volt. Utóbbi kategória zömét a lopások (177), ezen belül is a betöréses lopások (74) teszik ki. Pozitívum, hogy betöréssorozat nem fordult elő. A rendőrség a jövőben az alkalmi lopások visszaszorítására és megelőzésére kíván nagyobb hangsúlyt fektetni, mert számuk tavaly 41-ről 69-re emelkedett. Jó hír ugyanakkor, hogy a besurranásoké 32-ről 17-re, a gépjárműből történt lopásoké 42-ről 17-re csökkent. Jelentősen nőtt viszont – 45-ről 62-re – a közrendvédelmi, illetve személy elleni bűncselekmények száma.

Kevesebb bűncselekmény

Tízezer lakosra 2000-ben 155, 2001-ben 126, 2002-ben 117, 2003-ban 121, 2004-ben 115, 2005-ben 123 bűncselekmény jutott. Annak ellenére javult a helyzet, hogy 2002 óta az őrshöz tartozik a hat megyeváltó falu.

Ittas vezetés, büntetőpontok

A pannonhalmi rendőrőrs tavaly 10.235-ször kezdeményezett ellenőrzést, míg alkoholszondát 1198-szor alkalmazott, 39-szer pozitív eredménnyel. Az enyhébb súlyú szabálysértést elkövetőkkel szemben 342 esetben 2 millió 154 ezer forint helyszíni bírságot és 133 büntetőpontot szabtak ki. A rendőrök 113 ízben hajtottak végre személyes szabadságot korlátozó intézkedést, 12 esetben elfogást, 46 előállítást, 19 elővezetést, 36 biztonsági intézkedést. Kényszerítő eszköz alkalmazására 46-szor került sor.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszonöt lakásnyi bútor

Győrben különböző raktárakban huszonöt lakásnyi bútor áll. Nem kell senkinek, sem örökösöknek, sem a kilakoltatottaknak. Hirdetésben tette közzé a győri Inszol rt.: lejárt az őrzési idő, akinek bútorai, különböző tárgyai évek óta ott hevernek valamely raktárban, most már vigye el. A határidő e hónap vége, különben árverésre kerülnek, vagy inkább hulladéktelepre... Tovább olvasom