Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Két városfejlesztési megállapodás

Győr - Két városfejlesztési megállapodás is született a közelmúltban – jelentette be dr. Papp László, a győri önkormányzat jegyzője a pénteki városházi sajtótájékoztatón.
Az egyiket a Városrétet építő Engel Grouppal írták alá arról, hogy járdák, parkolók, játszóterek létesüljenek a lakóépületek mellett. Ahogy arról már beszámoltunk, az első, 81 lakásos társasház, az Amarillisz-kert szeptember végéig elkészült. A másik szerződés a város és a Dunapart Rezidencia Kft. között született, és a 2005-ös keltezésűt módosította. Ennek értelmében körforgalom helyett jelzőlámpás kereszteződés épül a Tarcsay Vilmos utcánál.

A jegyző több más ügyről is beszámolt. Elmondta: folyik a városházi villamos hálózat felújítása, idén kiépül a gerincvezeték és megtörténik a trafócsere. Beszélt a részönkormányzatokról is: azt tervezik, nagyobb jogkört kapnak, hogy minél több ügyben tudják kiszolgálni a helyieket. Megjegyezte, hogy a rendkívül rossz állapotú ménfőcsanaki kirendeltség helyett jövőre újat építenének. Újvárosban – ahol 2006-ban alakult először részönkormányzat – most keresnek ingatlant a kirendeltségnek. Várhatóan a Kossuth Lajos utca 45. számú lakóépület mellett döntenek.
Elhangzott az is, hogy az önkormányzat bevezette az EMAS környezetvédelmi rendszert. Ezzel a polgármesteri hivatal a jogszabá-
lyokban előírtaknál magasabb követelmények teljesítését várja el saját magától.

Dr. Papp László a sajtótájékoztatón mutatta be Stipkovits Tamást, aki augusztus 1-jétől vezeti az építéshatósági osztályt. Ő korábban a csornai polgármesteri hivatal városfejlesztési és -üzemeltetési osztályát irányította tíz évig. Stipkovits Tamás kifejtette: a legfontosabbnak a jogszerűséget tartja, de kiemelte az építési határidők betartásának jelentőségét is. Hozzátette: ezután nagyobb hangsúlyt fektetnek az ellenőrzésekre azért, hogy visszaszorítsák az engedély nélküli vagy az engedélytől eltérő építkezéseket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Gardénia második élete

Győr - Nem tűnik el teljesen a nagy múltú győri Gardénia-gyár épülete: a két hatalmas üzemcsarnokot… Tovább olvasom