Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Késői győri közgyűlés - Két és fél milliót spórolnak meg

Valamivel több mint két és fél millió forintot spórol a közgyűlés azzal, hogy csak november közepén alakul meg az új közgyűlés.

A Győri Ítélőtábla döntése értelmében vasárnap reggel hat és este hét óra között újra nyitva voltak a szavazókörök a győri 4-es választókerület 24-es szavazókörében.

A mandátum sorsa Bárány István (független) és Morvay László (Fidesz–KDNP) között dől el, de természetesen a többi jelöltre is lehet szavazni. Az elhúzódó jogi procedúra és a megismételt voksolás miatt az eredetileg tervezettnél csaknem egy hónappal később, legkorábban november 17-én alakulhat meg a győri közgyűlés. Emiatt az önkormányzat spórol a tiszteletdíjakon, de nem annyit, mint amit első látásra gondolni lehetne.

Dr. Lipovits Szilárd jegyző a Kisalföldnek elmondta: a képviselői jogviszony a megválasztással keletkezik, ami idén október 12-én volt. Ez független attól, hogy mikor alakul meg a közgyűlés, s így a tiszteletdíj is visszamenőleg jár. Ennek összege képviselőnként havi 100.490 forint, így csak a 4-es körzet még meg nem választott városatyájának a juttatása számít megtakarításnak.
Ugyanakkor további pénzek maradnak a városháza kasszájában amiatt, mert nem alakultak meg a közgyűlés bizottságai.

Ezen testületek vezetői nagyobb összeget kapnak, mint a sima képviselők: az elnökök havi 190.931, az alelnökök pedig 145.711 forintot. A külsős tagoknak – legutóbb 23-an voltak – 45.221 forint jár. Az előző ciklusban hat bizottság működött hat elnökkel és 11 elnökkel. Ezekkel a számokkal kalkulálva további 2 millió 80 ezer forintot spórol a városháza.

Ugyancsak némi megtakarítást jelent, hogy a korábbi három alpolgármester közül csak Fekete Dávid és Somogyi Tivadar lett az új közgyűlés tagja – azaz ők továbbra is betöltik ezt a posztot –, míg az országgyűlési képviselő Simon Róbert Balázs már nem. Utóbbi fizetése havi 560 ezer forint volt, ezen összeg és a képviselői alapdíj különbsége – nagyjából 460 ezer forint – ugyancsak spórolásnak tekinthető.

Összesen tehát valamivel több mint két és fél millió forint marad a városházán a közgyűlés késői megalakulásával. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadtéri kondipark készült Győrben

A győri Arany János-iskola mögötti területen a lakótelepieknek és a közeli sportpályák használóinak készült egy kondipark. Tovább olvasom