Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Később érnek a pályaválasztók

A felsőoktatási jelentkezési kampányidőszak nagy célcsoportjai az érettségiző diákok, a pszichológus szakember szerint azonban a szülők befolyásoló szerepe egyre növekszik.

Már csak pár nap áll rendelkezésükre azoknak, akik felsőoktatási intézménybe szeretnének jelentkezni, ugyanis a jelentkezési lapokat legkésőbb február 15-ig fel kell adnia annak, aki szeptemberben egyetemen vagy főiskolán akarja megkezdeni a tanulmányait.

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint ebben a szülői befolyásolás egyre erősebb. Az életszakaszok jelentősen kitolódtak: az önálló élet megkezdése, a szülőktől való anyagi és érzelmi függetlenedés, a gyermekvállalás későbbre tolódott, mint pár évvel ezelőtt. Gyakori, hogy a húszas éveik második felében járó fiatalok még otthon, a szüleikkel élnek.

Az egyetemválasztás terén a szülői befolyásnak két nagy tendenciája érvényesül. Az egyik a családi tradíció továbbvitele, függetlenül a gyerek képességeitől. A másik tipikusnak mondható eset, amikor a szülőnek nem sikerült megvalósítania az álmait, és ezt a gyerektől várja el. Mindkettő nagy károkat és komoly sérüléseket okozhat az önálló élet megkezdésekor. ˝Nagyon fontos a szülők érzelmi felkészítése és tájékoztatása, és ebben a felsőoktatási intézményeknek is nagy felelősségük van˝ – mondja a szakember.

A Széchenyi István Egyetemen ezt felismerték, s nagy hangsúlyt fektetnek a szülők tájékoztatására is. Jó részüknek ugyanis nincs rálátása arra, hogy az elmúlt években jelentősen megváltozott a munkaerőpiac, másrészt pedig ehhez igazodott a felsőoktatás képzési kínálata is.

A Magyarország egyetemi fővárosa címre aspiráló Győr városában a Széchenyi István Egyetem hallgatói egy héten keresztül a város főterén állították fel információs pontjukat. Annak vezetője, Malancsin Viktória elmondta, gyakori, hogy a diákok helyett a szülők keresik fel az időszakos irodát, akik leginkább a pontszámítással és a képzések tartalmával kapcsolatban érdeklődnek. A SZE nyílt napjain és a beiskolázással kapcsolatos fogadóórákon pedig az érdeklődők ötöde szülő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthonaik rendjén őrködnek

Tizenegy településőr vett részt általános és büntetőjogi, valamint intézkedés gyakorlati képzésén… Tovább olvasom