Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Keresni kell a szponzorokat!

Több alapítvány is megszűnt, vagyonukról részben már született vagy ezután születik döntés.

A háttérben az egyre kevesebb szponzor és egy olyan jogszabály áll, mely szerint kezdeményezni kell a megszüntetést, ha a közalapítvány vagyonán belül a nem állami eredetű adomány aránya két éven át 80 százalék alatt marad.

Évente közel egymillió forintot osztott szét a 13 évig működő Győri Fogyatékos Fiatalok Oktatásáért Közalapítvány kuratóriuma, amely nemrégiben kényszerűen megszűnt. Szente István elnök szerint a civil szervezettel együtt egy lehetőséggel bizonyosan kevesebb jut a fogyatékossággal élőknek, hisz több fiatal a pályázaton elnyert pénzt számítógépre és egyéb, műszaki eszköz beszerzésére fordította, ami mind a tanulás, mind a szabadidő hasznos eltöltése terén hasznosnak ígérkezett. A civilek azonban évről évre egyre kevesebb támogatóra számíthattak, tetejébe jött az ominózus jogszabály.

Hasonló körülmény miatt szűnt meg a Péterfy Sándor Alapítvány, a civil szervezet egymillió forintos vagyonát a város általános iskolái között, a tanulólétszám arányában osztják fel oktatástechnikai eszközök vásárlására, a ˝Győr Tehetséges Ifjúságáért˝ Alapítvány vagyonát pedig a ˝Győr Kultúrájáért Alapítvány˝ kapja. A Győri Fogyatékos Fiatalok Oktatásáért Közalapítvány megszűnésével az alapítvány pénzét, 300 ezer forint körüli összeget a Radó Tibor Általános Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gondozásában működő ˝Süss fel Nap!˝ Alapítvány hasznosíthatja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fokozottan figyelik a Dunát

Fokozott figyelemmel kísérik a vízszint változásait a Duna magyarországi, felső szakaszán, mivel a… Tovább olvasom