A rendezvényről Tóth Péter főszervező tájékoztatta lapunkat. A résztvevők 13,5 kilométert kerekeznek a városban azokon az utakon, ahol ez hét közben nem engedélyezett vagy a nagy gépkocsiforgalom miatt nem lehetséges. A menetet a rendőrség és önkéntesek csoportja biztosítja. A felvonulásra – amelynek időtartama másfél-két óra – családokat, munkahelyi közösségeket, baráti társaságokat várnak és mindenkit, aki szeret nagy tömegben biciklizni. (Nem versenyről van szó, a menet szép lassan halad végig az előre kijelölt útvonalon. A szervezők szeretnék, ha a végén az összes résztvevő összeállna egy képpé.)
A gyülekező 15 órakor lesz a Decathlon Áruház parkolójában. A várakozás alatt pingpongozással, kosárlabdázással, hintázással, tollaslabdázással lehet az időt tölteni, mivel az áruház kinyitja erre az időre külső szabadidős részlegét. A menet 16 órakor indul el. Az útvonal: Decathlon-parkoló–83-as főút–Szauter utca–Fehérvári út–Szigethy Attila út–821-es út–Szent István út–Márai Sándor utca–Móricz Zsigmond rakpart–Rónay Jácint utca–Hédervári út–Aranypart.
A menetbe bárhol be lehet csatlakozni és onnan bárhol ki lehet szállni.
A tervek szerint 18.15-kor díjat adnak át a legfiatalabb és a legidősebb résztvevőnek, valamint a legrondább és a legrégibb kerékpár tulajdonosának. 20 órakor „Versenybicikli" címmel másfél-két órás kerékpáros tájékozódási verseny (Alleycat) indul a Dunakapu térről. Nevezés a helyszínen a verseny előtt. A program zárásaként 21.30-kor az Újkút HK és a Pirata Rossa ad koncertet a Bridge Egyetemi Hallgatói és Oktatói Klubban.
Tóth Péter felhívta a figyelmet arra, hogy aki részt akar venni a felvonuláson, erre alkalmas, műszakilag jó állapotban lévő kerékpárral érkezzen. „Mivel a felvonulás során csak az egyik sávot használjuk, ezért lesz olyan pont, ahol autók haladhatnak a felvonulás mellett. Aki kisgyerekkel érkezik, számoljon azzal, hogy elképzelhető, a kicsik nem tudják végigtekerni a távot, ezért útközben ki kell velük szállni" – tette hozzá.
A Keret Egyesület továbbra is várja önkéntesek jelentkezését a menet biztosítására. Lehet jelentkezni a helyszínen, illetve e-mailben (
toth.peter@keret.hu). Az egyesület honlapján egyéb információk is olvashatóak a rendezvényről és a kampányokról:
http://www.keret.hu/portal.