Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Kerekes Band a Hospodár kertben

A Pannonhalmi apátság egykori gyümölcstermő földjén a legjobb együttesek lépnek fel.
A Hospodár kert a Millenniumi emlékmű alatt, a Főpátságtól déli irányban egészen a Boldogasszonykápolna alatti lejtőig húzódó domboldalon található. Nevét az egykori apátsági szakácsról, Hospodár Károlyról kapta, aki a kertet 1786-ban megváltotta, majd később ismét a rendnek ajándékozta. A kertről és a kertben egyre népszerűbb programokról Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi perjel-el beszélgettünk.

- A kertet évszázadokon keresztül, egészen a 19. század végi filoxéravész idejéig, szőlősként használták, ezt követően gyümölcsfákkal telepítették be.

- A nyolcvanas évek végéig a Főapátságnak szükséges gyümölcsöket (alma, körte, szilva, cseresznye, barack, dió, mandula, naspolya) szinte kizárólag ez a gyümölcsöskert biztosította.

- Jelenleg a monostor lakóinak gyümölcsigényét a kert önmagában már nem képes kielégíteni.

- Napjainkra a ligetes, délutáni fények által súrolt gyümölcsöskertben a termelés háttérbe szorult, a kert fokozatosan a szerzetesek és az ide érkező vendégek egyik kedvelt pihenőhelyévé, alkalmanként vallási vagy oktatási-kulturális és zenei rendezvények színterévé vált. A kert térstruktúráját újragondolva egyéni elvonulásra, meditációra alkalmas zugok mellett egy szabadtéri színpadot is kialakítottunk. Az innen látható páratlan tájkép és a gyakran színpompás naplementék látványa is vonzó sokak számára.

- A szabadtéri színpadot idén először megnyitják a nagyközönség számára. Mégpedig július 13-án a Kerekes Band koncertjével. Miért pont a Kerekes Band?

- A Kerekes Band az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb világzenei együttese. Ethno-funk, felszabadító csángó boogie, nagy terpeszes rock 'n' roll. Koncertjeikre jellemző a pulzáló "stadion-folk" hangulat, melyet csodás gyógyulások és pszichedelikus látomások kísérnek.

- Igen, többen megírták róluk ezt. Külön méltatást kaptak: Fehér Zsombor koffernyi effekttel megtámogatott furulyakészlete, Námor Csaba kobza. És Csarnó Ákos brácsajátéka, valamint Kónya Csaba basszusa és Fehér Viktor dobjátéka.

- Ezek alapján is mondhatom, izgalmas koncertnek ígérkezik a Július 13-án 19.30-kor esemény. Minden érdeklődőt várunk ide és a Levendula hetek többi programjára is.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvan közmunkás az utakon: megyénkből kevesen fognak kaszálni az árkokban

A Magyar Közút minden eddiginél több közfoglalkoztatottat alkalmaz július 2-a és november 17-e… Tovább olvasom