Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Kérdezz-felelek az új menetrendről a Kisalföld Volánnal

Győr – Hétfőn debütált az az új buszmenetrend Győrben, mely már nyilvánosságra kerülésekor nagy felzúdulást okozott. A Kisalföld Volán vezérigazgatóját az első tapasztalatokról faggattuk, valamint hat jogosnak tűnő, utasok által írt észrevételt is feldobtunk.

"Amikor egyértelművé vált, hogy tudjuk tartani az eddigi tarifáinkat, de az önkormányzat döntése alapján 550 000 kilométert kell megspórolnunk éves szinten, nyilvánvaló volt, hogy ez csakis érdeksérelmével valósítható meg" – kezdte a kisalfold.hu-nak Pócza Mihály, a Kisalföld Volán vezérigazgatója.

You need to upgrade your Flash Player.

Get the latest flash version here.

Önt érinti a menetrend változás? Riporter: Vaszari Eszter, videó: Cseh Róbert.


200-250 millió forint megtakarítást várnak

Arra a kérdésünkre, hogy az új menetrenddel, pontosabban a mínusz 550 000 kilométerrel mennyi pénzt tudnak megtakarítani, Pócza Mihály úgy felelt: "körülbelül 200-250 millió forintot".

Arra a felvetésünkre, hogy a hétfőn kezdő menetrend kőbe vésett "tízparancsolat", avagy változtatható, alakítható az utasok igényei szerint, a vezérigazgató azt mondta: "negyedévente kötelesek vagyunk az önkormányzat asztalára tenni egy tanulmányt a különböző utazói igényekről. Ennek révén természetesen van lehetőség a változtatásra, más kérdés, hogy az 550 000-zal kevesebb kilométerhez tartanunk kell magunkat, azaz változtatást csak más járatok kárára tudunk majd meglépni".

140-en válaszoltak a közvélemény-kutatásra

Pócza Mihály hozzátette: "megérti a panaszokat az utasoktól". Igaz, azt is megjegyezte, hogy "amikor tavaly közvélemény-kutatást kezdeményeztek az igények felmérése miatt, egyben ezzel akarták megalapozni az új menetrendet, összesen mindössze 140 utas méltatta őket válaszra".


Emese most már indul a buszod! (Kispál és a Borz)
"Emese most már indul a buszod!" (Kispál és a Borz) Fotó: H. Baranyai Edina.


Most pedig lássuk azt a hat olvasói észrevételt, melyet vagy e-mailen kaptunk, vagy a fórumba írták az utasok – szerintünk ezek a legfontosabb problémák.

1 - A legvitatottabb döntésről: a 2-es és 19-es összevonásáról  

"Az zavar, hogy mindenhol írják: összevonjuk a 2-es és a 19-est! DE SŰRŰBBEN fog járni?! Hát mihez képest? Ahogy eddig járt a 19-es pont ugyanúgy fog most járni a 2-es. Szóval nem fog sűrűbben járni! Nem tudom elképzelni még mindig, hogy reggel, miként akarják felrakni a két tömött buszt egyre?! Én csak a 19-ről tudok nyilatkozni 7:00 tele, 7:10 tele, 7:20 nagyjából tele, 7:30 nagyjából tele!" (Skipgeri)

A 2-es autóbusz – az utasszámlálási adatokkal összhangban – munkanapokon délelőtt közlekedik sűrűbben, 20 helyett 15 percenként. Ezen kívül munkaszüneti napokon (vasárnap) továbbra is 20 percenként indul, szemben a megszűnt 19-es autóbusszal, amely 30 percenként közlekedett. A munkanapi csúcsidőben az utasszámlálási adatok, valamint az első reggel tapasztalatai alapján a 10 perces követési idő megfelel az igényeknek, a csuklós autóbuszok valamennyi utast el tudják szállítani. A hozzászóló által említett járatok legnagyobb utasterhelése 21 fő, 36 fő, 24 fő, illetve 34 fő volt (egy csuklós autóbusz kapacitása: 130 fő!).

2 - Győrszentivániak utazni á la India?

"Győrszentivánon a 31A-s vonalon, reggel a 7.17-es busz, már a harmadik buszmegállóban megtelik. Ezt úgy orvosolták, hogy összevonták egy másik járattal. Most majd mi is a busz tetején ülünk, mint Indiában azok, akik a vonat tetején utaznak?" (H. Gabi)

Az említett autóbuszjárat nem szűnt meg, csupán 2 perccel korábbra került az indulási időpontja. 7.15 órakor továbbra is önálló, betérő nélküli 31A jelzésű autóbusz közlekedik.

Bevetésre induló buszok a Révai utcában
Bevetésre induló buszok a Révai utcában. Fotó: Krizsán Csaba.


3 - "Csak jó bakancs kell hozzá"

"Győrszentivánon lakom, a 31A-s busz végállomásánál. Eddig a menetidő 25 perc volt és a járatsűrűség csúcsidőben fél, napközben egy, illetve két óra. Az új menetrend szerint 3 db busz maradt meg a régi 31A-sból és lettek óránként olyan járatok, amivel ugyan hazajutok, de 15 perccel hosszabb idő alatt. Jobban teszem, ha leszállok a Déryné utcánál, és 20 perc alatt onnan hazagyalogolok. Menetidőben ugyanannyi. Csak jó bakancs kell hozzá.

Reggel mindig úgy szoktunk szorongani, mint a heringek, most kevesebb a járat reggel. Például az 5:50-es busz volt talán az egyetlen, amin emberi módon be lehettet jutni a városba, de pont azt megszüntették. Általában a Chio Chips-nél szokott megtelni az éjszakásokkal, de láttam, hogy amikor forgalomszámlálás volt, akkor az egy kivételes alkalomkor betartotta a sofőr a menetidőt és kivételesen aznap nem telt meg a busz a Chips-nél.

Ahhoz képest, hogy rengeteg új utcát nyitottak Szentivánnak ezen a környékén (Korona, Palást, Jogar), az új lakók buszbérleteiből megnövekedhetett a közlekedési társaság bevétel. Ennek ellenére nem sűrítették a járatokat, hanem ritkították.

Fogyasztóvédelmi problémám: én negyedéves bérletet vásároltam, abban a hiszemben, hogy a megszokott sűrűségben tudok hazajárni. Legalább addig nem illett volna menetrendet módosítani, amíg érvényes a bérletem. Utána pedig remélem leviszik az árát a járatritkítással és a kényelmetlenséggel arányosan." (Orosvári Tamás)

Győrszentiván déli részén – az új lakóterületek kiszolgálása érdekében is – csúcsidőn kívül kétszer gyakoribbá vált az utazási lehetőség, bár a járatok fele valóban Kálmán Imre úti betéréssel közlekedik, ezt azonban ellensúlyozza a csökkenő követési idő. A legforgalmasabb reggeli időszakban továbbra is önálló 31A járatok közlekednek, a ma reggeli tapasztalatok alapján pedig szerdától az említett 5.50 órai járat is visszaállításra kerül, addig is rásegítő járat közlekedik a következő, menetrendben meghirdetett járat időfekvésében. A körjáratok kialakítását egyrészt a követési idő és a férőhely-kihasználás egyenletesebbé tétele, másfelől a városrészen belüli utazási lehetőségek megteremtése indokolta. A járatok utasforgalmát nyomon követjük, természetesen a tapasztalatok és az utazóközönség visszajelzései alapján a rendszer finomítását tervezzük.

4 – Az 1-es, a 40-es és 33-as csatlakozása 

"Csak azt szeretném megtudni, hogy a hajnali járat az meddig tart, mármint időben? Idáig is rossz volt az 1-es és 40-es vagy 33-as csatlakozása. Márpedig a munkahely és az otthon közötti ingázás fontos. Így 1 óra a menetidőm az átszállási várakozással most. Mennyi lesz ez a változás után? Nem szeretem a zsúfolt buszokat, de az 1-esen reggel annyian vannak, hogy úgy állunk mint a heringek." (laed73)

Sajnos nem tudjuk, hogy a hozzászóló milyen irányban és pontosan mely időpontban utazik, ezért kérdésére pontos választ nem tudunk adni. Az 1-es vonalon munkanapokon üzemkezdettől 6.50 óráig tart a 15-ről 20 percre ritkított követés. Az ebben az időszakban közlekedő járatok legnagyobb utasterhelése az adatfelvétel napján átlagosan 16 fő volt, a legzsúfoltabb járaton is mindössze 33 fő utazott (egy szóló autóbusz kapacitása: 85 fő!).


Érdeksérelem nélkül nincs változás. Igaz, ez az utasokat nem igazán vigasztalja. Fotó: Krizsán Csaba.
Érdeksérelem nélkül nincs változás. Igaz, ez az utasokat nem igazán vigasztalja. Fotó: Krizsán Csaba.


5 – Miért nem várja meg a sofőr az átszállókat? 

"Bevált gyakorlat buszsofőröknél (tisztelet a kivételnek), hogy ha vidéki busz által is használt buszmegállóban egyszerre érkezik a vidéki és mondjuk a 14-es, a helyi járat sofőrje egyszerűen nem várja meg az átszállókat. Miértre már csak azért sem találom a választ, mert a Teleki utcai kereszteződésnél úgyis várnia kell a jelzőlámpára." (buggyant)

Az oktatások során – különös tekintettel az aktuális változásokra – felhívjuk gépkocsivezetőink figyelmét arra, hogy nagyobb figyelemmel legyenek az adott megállóban lévő autóbuszról átszállni szándékozó utasokra. Külön felhívjuk a figyelmet a helyi és helyközi autóbuszjáratok közötti átszállásra.

6 – A 11-es és a 11R-es járatról

"Nekem csak az volt furcsa, hogy a 11-es már hétköznapokon is, igaz este 9-től fog fél óránként járni, szinte mintha hétvége lenne! Van egy olyan gyanúm, hogy még így is csak kisbuszt küldenek majd, ami viszont fullra megtelik! Elég volt a 20 perc is, most majd fél órát kell rá várni rá hétköznap is! A 11R-es délutáni járatait meg mind elvették, pedig szükség van rájuk délután is!" (bussz)

A 11-es vonalon 21 óra után a régi menetrendben is előfordult 32 perces követési idő: valójában mindössze egyetlen járatpár szűnt meg, a járatok elosztása egyenletesebbé vált, igazodva az utazási igényekhez. Az utasszámlálási adatok szerint a 21.13 órai 11-es járaton 7 fő, a 21.33 órai járaton 6 fő volt a legnagyobb utasterhelés, ami a szóló autóbusz 85 fős kapacitásához képest is elenyésző. A 11R vonal délutáni járatai közepes kihasználtsággal közlekedtek, utasaik a 11-es vonal 10 percenként közlekedő járatait vehetik igénybe.

Olvasóink írták

53 hozzászólás
  • 53. szabov 2012. március 01. 14:31
    „1. A videót miért nem lehet elindítani?
    2. A 23-ast megszüntették? Hányassal lehet a Praktikerhez eljutni?”
  • 52. abdi30 2009. február 06. 15:06
    „Megértem az önkormányzat és az utasok igényeit, lehetőségeit is. De a változtatás elleni felháborodásokat, nem. Nem hencegésként mondom, csak tényként, hogy a magam 30 évével és jó lábaimmal (imádok sétálni, természetben túrázni is) nem sokat szoktam buszozni. Eddig is és ezek után is ami a tömegközlekedéstől eltántorít: rövid szakaszokon a sok megálló. amiért én igénybe venném: pontossag, gyorsaság.
    konkrétan: pl.: 17es vonala Bartók uton 2 megálló kanyar után belátva a következő.
    most sokan megvetnek, de minek ilyen sűrűn megálló? lassítja a forgalamat - és aki utazik az igazán megtehetne egy-egy irányba plusz 100-300 métert . miért kell minden sarkon helyijáratos megállónak lenni?? ezt nem értettem más városban sem.”
  • 51. Freehill 2009. február 05. 23:36
    „szabadhegyi #50: az a megjegyzés csak a korábban, még a 19-es vonal megszűnése előtt vásárolT (múlt idő!) bérletekre vonatkozik! A januári bérlet pl. február 5-ig volt érvényes, a 2009. első negyedéves bérlet pedig egészen március végéig, de az is előfordulhatott, hogy valahová nem jutott el az információ, és véletlenül még eladtak február havi 19-es bérletet. Viszont megszűnt vonalra alapesetben ugye nem adnak ki új bérletet, ez szerintem teljesen érthető...”
  • 50. szabadhegyi 2009. február 05. 14:33
    „A netről letölthető tájékoztató (http://www.kisalfoldvolan.hu/uj_menetrend/ghi0902netre.pdf ) szerint a 19-es busznál szereplő megjegyzés alapján szerettem volna 19-es buszra február havi bérletet venni, de azt nem kaptam, csak a 2-es és az összvonalas bérlet közül választhattam.

    Kérdem én:
    Miért nem tudtam 19-es buszra egyvonalas bérletet venni, amikor a Kisalföld Volán tájékoztatója szerint a FEBRUÁRRA ÉS MÁRCIUSRA vásárolt 19-es havi bérletek több buszra érvényesek, mint csak a 2-es buszvonal (Belváros --> Szabadhegy irány)? Ezzel korlátozták az én hazajutási lehetőségeimet.”
  • 49. bussz 2009. február 04. 23:03
    „"Végül üzemanyagról jut eszembe, hogy különösen a csuklósok belterében erős( kipufogó) gázszag van." -->
    én is szoktam érezni,de csak a régi Ikarusokon,és csak akkor ha fűtenek!:)”
  • 48. anikopeter 2009. február 04. 22:31
    „Este 19,40 belváros.
    Jönnek egymásután a buszok.Hatból négy csuklós,rajtuk az átlag utasszám öt.
    Mások meg panaszkodnak a "heringjáratokra".
    Egy kis logisztikával megoldható lenne, hogy a megfelelő befogadóképességü busz legyen megfelelő időben a megfelelő helyen.
    Ha tényleg volt utasszámlálás, erre az illetékeseknek rá kellett volna jönniük.
    Továbbá ebből is következhetne némi üzemanyagtatarékosság.
    Végül üzemanyagról jut eszembe, hogy különösen a csuklósok belterében erős( kipufogó) gázszag van.”
  • 47. Goldmund 2009. február 04. 19:08
    „41.hsz-ra:

    5 fő/négyzetméter???? Ti tényleg heringjáratokban gondolkodtok!

    Nagykabátban, egy-egy kisebb válltáskával (aminél az átlagiskolás nagyobb táskát cipel!) 3 főnél több aligha fér el. És akkor már nincs hely pl. odébbmenni, ha valaki le akar szállni. Tovább csökken az arány, ha bőrönddel, nagy csomaggal utaznak néhányan (pl. péntek reggel egyetemisták a belváros felé vagy vasútállomástól, buszállomástó hazafelé). Ha pedig még fel merészelne szállni egy babakocsis kismama is, akkor végképp röhejjé válik az 5 fő/m2 arány: egymaga a babakocsival elfoglal 1 négyzetmétert.
    Mindenesetre javaslom Pócza úrnak, hogy szállítsa fel 129 buszsofőrét egy csuklós buszra, ill. 84 emberét egy szóló buszra, majd ezután próbáljon 130-diknak ill. 85-diknek fölkapaszkodni. Küldjön róla egy fényképet a Kisalföldnek, mert másképp el nem hiszem, hogy sikerült neki!”
  • 46. Skipgeri 2009. február 04. 15:38
    „NagyGábor 43

    teljes mértékben aláírom, hogy az elején vagyunk. De amugy nem tudom elképzelni, hogy ilyen apró dolgokon fognak változtatni. de mind1 beletörődtem a tömegbe, és nagyon remélem, hogy a reggeli csúcsra kapunk a pihiző buszokból egy esetleg 2 plusz járatot.

    jah azt hozzá kell, hogy tegyem 3. napon már kimaradt a 7:01 es:) igaz most jött a 7:11 es időbe:)
    Skipgeri”
  • 45. szépike20 2009. február 04. 14:44
    „az 1es busz ritkább 5perccel ezt még megértem.de hogy mért kell szóló buszokat küldeni ez nem fér a fejembe.már a vidéki megállóba majdnem megtelik.nap mint nap tömegnyomor van a buszon,szegény öreg nénik az ajtóban nyomorognak.hova tűntek a csuklós buszok?aki ezt kitalálta megkérdezném tőle hogy megpróbált e már felszállni az 1es buszra ami 7:25körül van a szökőkútnál!!ezért vesszük 1800ft-ért a bérletet!örülhetünk ha feltudunk állni a lépcsőre!!nem tudom hogy számoltak anno 85fős kapacitást szóló buszon,biztos 30kg-s embereket raktak fel!de ha fel is férnek annyian akkor hol van a kényelem?a következő lépésben kiszerelik az üléseket??

    ez ma Magyarország 2009!”
  • 44. NagyGábor 2009. február 04. 02:12
    „@25 Carkiller86

    Lehet, hogy furcsán hangzik, de 9-e után jobb lehet a helyzet, mint eddig volt. Mert most a járatritkítások során buszok szabadultak fel, és ha szükség lesz rá, bevethetőek ezek a buszok, míg előtte nem igazán volt tartalék ilyen célra. Szerintem biztos szükség is lesz rá néhány reggeli 2-es esetében, de az is szinte biztos, hogy a Volán be is fogja tenni őket.”
  • 43. NagyGábor 2009. február 04. 02:07
    „@35 Skipgeri

    Valószínűleg rájöttél időközben, hogy azért mentek ilyen furcsa időpontokban a buszok az elvi indulási időhöz képest, mivel a végállomás előtti utolsó megállóban akartál felszállni, és a menetidő a napszakok szerint erősen változik. A 2-es menetrendje valószínűleg olyan nagy ráhagyással készült, hogy biztosan kiérjen időben a busz, és inkább várjon a végállomáson, mint hogy késve induljon vissza. Természetesen ez a probléma annó a 19-es hurkosításánál is fennállt, csak akkor ráadásul korán indult el visszafelé a busz a végállomásról, azóta lett bevezetve a kinti várakozás. Ugyanakkor a tapasztalatok alapján ezt még be lehet állítani, ha minden busz korábban ér ki, akkor előrébb lehet majd nyilván hozni a visszaindulást (a menetidőt rövidíteni lehet), illetve a buszvezetők is jobban megtapasztalják, mennyire tapossanak oda a gázpedálra, hogy ne kelljen a végállomáson túl sokat várni, illetve ne érkezzenek túl korán többek között a Zöld utcához. Szóval ez egy olyan dolog, ami minden új vonalnál így van a végállomás előtti utolsó megállókban, és kis időt igényel, míg kialakul a konkrét helyzet. Addig annyit tehetsz, hogy ha kevésbé sietsz, de ülni szeretnél, akkor számítasz rá, h a busz korábban jön 4-5 perccel, ha pedig sietsz, akkor nem a Zöld utcánál, hanem az Erfurti útnál szállsz fel, ami a hurok másik végén van, és nincs annyira messze a Zöld utcától.”
  • 42. NagyGábor 2009. február 04. 01:58
    „@38 Skipgeri

    Ha jövő héten jönnek a diákok, akkor arra a két járatra, amivel kényelmesen be ehet érni a 8-órai tanítási kezdésre, egyszerűen két-két buszt raknak. Ezzel gyakorlatilag visszaáll az a kapacitás, mint amit a 2-es és a 19-es adott egyszerre a csúcsnegyedórában, azaz a ritkítás előtti állapot fog csak uralkodni. Viszont valahonnan össze kellett szedni az 550.000 km-t, és nyilván nagyon sokat segít ebben az, amikor csúcson kívül nem külön-külön rohangálnak be a 2-esek és a 19-esek félüresen 20-percenként, hanem együttesen 15 percenként. Ekkora teljesítményt nem lehetett volna másképp kivenni, viszont az utasítást megadta a tornyosház, tehát meg kellett lépni. És ahhoz képest nem is lett rossz a megoldás... Inkább 15 percenként egy vonal, mint két különböző, hangolatlan vonal 30 - 30 percenként, aminek úgyis az a vége, hogy akár több, mint 20 percet kellene a buszra várni.”
  • 41. NagyGábor 2009. február 04. 01:52
    „@40 Goldmund

    Ha kíváncsi vagy, hányan férnek el egy csuklós buszra, akkor suli kezdetekor,7.20-korinduló 22-es első ülésére üljél le, és számoljál egészsséggel. A Lajta utcán már a megállóban állókat is száold, mert a javuk a hátsó 3 ajtó egyikén fog éppen felférni :) Amúgy 5 fő/négyzetméterrel számolvaa kapacitásuk a csuklós buszoknak 150 fő, a 130 fő már ennél enyhébb mérték, de főleg pestről ismerünk 110%-os telítettséget is, azaz 165főt a csuklós buszon.
    De azt aláírom, hogy 80 fő fölött már tömöttnek érezni a buszt, és gyakori, hogy a "csak" 80 fő ellenére vannak tömöttebb részek és üresebb részek (nem mennek hátra az utasok). Ilyenkor a tömöttebb részen utazó szerint nem fér fel 80 főnél több a buszra, pedig de, csak...”
  • 40. Goldmund 2009. február 03. 22:55
    „Pócza Mihály többek között azt nyilatkozta, hogy egy csuklós autóbusz kapacitása 130 fő, egy szólóé 85 fő.

    Nekem ez nagyon abszurdnak tűnik. Egy szóló buszon 20-22 ülőhely lehet. Hogyan fér oda még több mint 60 álló ember??? Egy csuklóson kb. 32-38 körül lehet. Hogyan fér oda még több, mint 90 (!!!) ember???

    Ha így kalkulálnak, kezdem megérteni, miért képzelik azt, hogy megfelelő a járatsűrűség...”
  • 39. Freehill 2009. február 03. 22:51
    „carkiller86 #34: a 2-esen a kekszgyári felszállás kifelé nem szimpla kiszúrásból lett letiltva, hanem azért, mert megváltozott a forgalmi rend. A 2-es busz számára most a Korányi tér olyan, mintha decentrum lenne: a busz hosszabb ideig áll, itt tudja behozni a késéseit, itt tudja kivenni a buszvezető a pihenőidejét. Emiatt gyakran több busz is van kint, és nem az indul vissza először, amelyik éppen beérkezett (sőt, az is előfordul, hogy nem is járatban jön vissza!). Tehát az utasok számára sem érdemes kifelé felszállni, illetve, ha a buszvezető elmegy pl. a mosdóba, akkor mindenképpen le kell szállítania az utasokat. Az előzőek miatt mindenki számára praktikusabb, ha az érintettek eleve fel sem szállnak.

    A 23-ason viszont továbbra is fel lehet szállni kifelé, hiszen az ezután is max. 1-2 percet vár kint, és már fordul is vissza!”
  • 38. Skipgeri 2009. február 03. 22:40
    „pemozsunak abban viszont igaza van, hogy az új kettes reggelente túlzsúfolt. ezt akárhogy szépítjük így van.”
  • 37. Freehill 2009. február 03. 22:23
    „pemozsu #36: "Egyébként meg ne ajánlgass más járatokat a vásárcsarnokig, mert bocs de nem szeretnék 15perces útvonalon kétszer átszállni, hogy eljussak az úticélomig, s naná hogy összvonalas bérlet kellene. s miből?"

    Ha nem kell a segítségem, akkor nem kötelező elfogadnod... Csak fals információkat ne terjessz, légy szíves. A két átszállást például nem tudom, hogyan sikerült kihoznod... Az 5/6-ost ajánlottam, ahol egyáltalán nem kell átszállni, illetve a 2-17 (1 db) átszállást. Különben az átszállásokat illetően lásd a #27-es hozzászólásomat.”
  • 36. pemozsu 2009. február 03. 21:50
    „freehill nagyon otthon vagy a témában, nagyon kérlek ülj már fel (ha találsz még üres helyet) holnap reggel a Zöld utcai megállóban a kettesre és bírd ki a tömegben ájulás nélkül a szökőkútig. Az út vége felé már tök mindegy hogy ülsz vagy állóhelyed van csak, de levegő egy szál sincsen akkora a tömeg. Ez persze gazdaságos. Egyébként meg ne ajánlgass más járatokat a vásárcsarnokig, mert bocs de nem szeretnék 15perces útvonalon kétszer átszállni, hogy eljussak az úticélomig, s naná hogy összvonalas bérlet kellene. s miből?”
  • 35. Skipgeri 2009. február 03. 20:37
    „Először is szeretném megköszönni az Igazgató Úr válaszát, de azért kötözködnék még egy picit és az újra felvetődő problémákhoz is hozzászólnák.:)
    Amik válaszban szerepeltek utasszámok nem tudom mikor készültek de az a sejtésem, hogy nem iskola időben hanem nyáron (utolsó utasszámlálás tudtommal akkor volt de ez nem 100%). két napja próbálok eljutni reggel a városba és a Jereván utca Zöld utca megállóba szállok fel. Mindkét nap 7:06 körül ment el egy busz az orrom előtt. Mondom semmi gond úgyis a 7:11-essel akartam menni(menetrend szerint x:x1- kor van itt mindig busz). na most elmegy ez a busz olyan 05 körül. mondom ez biztos a 7:01. a busz tovább megy és a végállomásnak tekintett Zöld utca szőnyi Márton megállóba megáll 10 percet vár és azután indul tovább. 19-esel ez nem fordult sűrűn elő hogy 10 perceket állt volna. és várván a 7:11-es buszra nem jött. Mindkét nap így jártam eddig és ami jött busz az 7:25 kor ért oda. két nap álltam közel 20 percet a buszmegállóba.(sajna eső is esett:) tudom erről senki nem tehet). Azt is megértem, hogy még első két nap alapján nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni.

    a másik a margaréta körül nagy nehézségek árán lehet felszállni. nagyon nagy a tömeg arrafelé már sajnos így a reggeli órákba.

    jah egy plusz pont mindenképp meg kell hogy említsem:
    ma reggel a 17Y-on megállt a már említett megállóba és megkérdezett minket a sofőr, hogy nem jön-e el valaki mert hogy ez is megy a Buda utca felé... de sajna nem sok embert segít az ki mert 80-90% a belvárosba megy az embereknek(febr 9. től egyetemistákon segít)de rendes dolog volt:) Skipgeri”
  • 34. carkiller86 2009. február 03. 19:35
    „Freehill

    17 Y-t nem is számoltam ebben igazad lehet. Jövö héten kiderül.

    Az átszervezésnél azonban valami még valamin megakadt a szemem. A 2-es járat a kekszgyárnál csak leszállóhely!
    Hát ponotsan tudom, hogy miért lett ez az intézkedés bevezetve. Mert többek között én is ott szoktam felszállni, ha már visszafeel megyek az egyetemtől. Persze tudom, hogy a másik oldalon is meg lehet várnia buszt mert csak fordul egyet és jön, de két okbol szoktam a másikon oldalon felszállni.
    1. Kényelmes. Nem kell várnom, esetleg a -10 fokba, szakadó esőbe, viharba stb, akár 3-4 percet is, mert szokott ilyen lenni.
    2. Ha már van bérletem ugy érzem jogom van fent lenni a buszon.

    A döntést azonban nem teljesen értem. Azon az oldalon a leszálláls általában több időt vesz igényebn mint a felszállás, mert ott nagyon sokan szállnak le, felszállni kevesen, tehát az időre nem nagyon lehet fogni. Ráadásul van amikor a korányi téren még vár is a busz.
    Humánusabb megoldás lett volna ha marad a régi rendszer.”
53 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Seres Mária kedden a megyében agitál és gyűjti a szignókat

Győr - Az utolsó nagy hajrába érkezett az a különös népszavazási kezdeményezés, melyet egy… Tovább olvasom