Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Képviselők a fákon

Tét - Holland vendégeik is elcsodálkoztak a tétiek tavaszi nagytakarításán, hogy abban az önkormányzati képviselők is részt vettek, fákat metszettek. Emellett a civil szervezetek egy-egy parkot örökbe fogadva szépítik rendszeresen a várost.

– A mi városunkban is szinte minden itt élőnek gondokat okoz a válság, s lehet, hogy összefügg ezzel az a tendencia, hogy egyre többen vannak, akik nem törődnek azzal, hogy tetteik, egy-egy felelőtlen, hanyag mozdulatuk következménye csúfíthatja a várost. Nem nyúlnak le a szemétért akkor se, ha hónapok óta „díszeleg" az útszélen. Viszont szerencsére azok is sokan vannak, akik problémáik ellenére is vallják: nem mindegy, milyen helyen élnek – szögezte le Szabó Ferenc polgármester az akció kapcsán, aminek keretében a várostisztító összefogás rendbe tette a közterületeket.

Háromszáz zsáknyi szemetet szedtek össze a helybeliek, főként műanyag zacskókat, eldobott papírdarabokat, papír zsebkendőket, üvegeket. Több mint háromszáz iskolás gyermek főként ebben jeleskedett, osztályonként felosztották egymás közt a város utcáit és pedagógusok felügyeletével végigjárták azokat. Felnőttek mintegy ötvenen csatlakoztak az akcióhoz, a parkgondozásból vették ki részüket. Fákat metszettek az önkormányzati képviselők, a polgármester is. Szabó Ferenc szerint fontos volt, hogy a felnőttek példamutatását láthatták a diákok, így nem érezték úgy, hogy csak velük végeztetik a szemétszedést, mert ők a legszervezhetőbbek. Szavaik inkább arról tanúskodtak, tudják, hogy segíteni tudnak. S a polgármester szerint a gyermekek esetében nem is az volt a lényeg, hogy látványosan tisztább legyen a város, hanem hogy tudatosuljon bennük, milyen nehéz feladat rendben tartani egy települést. A városvezető számára pedig a legnagyobb örömet az okozta, hogy sokan összefogtak ezúttal Tét javára, mert ez az erő más területen is kamatoztatható.

A városszépítés pedig nem korlátozódik egy alkalomra. Az önkormányzat virágokat rendel, amiket elültet a parkokban, a főutcán és kérésre a lakosoknak is biztosít azokból. Az igazi változást persze a városközpont kialakítása jelentené. Az akkor sikerülhetne, ha a megpályázott uniós támogatást az iskolarészek egy helyre költöztetésére megnyerné a város. Ebben nagyon bíznak. De addig is a civil szervezetek – például a boltosok, a cukorbetegklub, az asszonyok, a vöröskeresztesek – egy-egy városrészt, parkot gondozásukba vettek, mintegy örökbe fogadtak és önként állandó feladatuknak tekintik szépítését. Igényesek környezetükre és saját munkájukkal, anyagi hozzájárulásaikkal is tesznek érte, jó érzékkel, hogy szép helyen élhessenek.


Holland csodálkozás

„A nagytakarításkor épp Téten tartózkodtak a holland testvérvárosukból érkezett vendégek és nagyon elcsodálkoztak, először is az egész akción, de főleg azon, hogy az önkormányzati képviselők is példát mutattak, azaz közterületen maguk is önkéntes munkát végeztek. Náluk ugyanis ilyesmire nincs szükség, sokkal tudatosabban vigyáznak a lakosok környezetükre, tisztán tartják azt külön felszólítás, szemétszedő akciók nélkül. Viszont a közösségi munkát településvezetők részvételével jó ötletnek tartják, tetszett nekik végül is a dolog, azt mondták, átveszik azt tőlünk a téti minta alapján" – mondta el a polgármester.

Olvasóink írták

  • 1. Torrente 2009. május 18. 19:00
    „Jó a cím! :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szín-játékok - fotókiállítás

Nagy Günther Martina Szín-játékok című fotókiállítása a Kazinczy Ferenc Gimnázium klubjában június… Tovább olvasom