Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Kellett az okostelefon - Rabolt a 15 éves fiú Győrszentivánon

A 15 éves gyanúsítottnak a buszon tetszett meg kortársa okostelefonja. Elhatározta, hogy bármi áron megszerzi azt.

A sértett hozzátartozója értesítette a rendőrség ügyeletét november 27-én 14 óra 30 perckor arról, hogy unokáját Győrszentivánon ismeretlen kirabolta.

A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a 15 éves tanuló helyi járatú autóbusszal tartott haza Győrből.

A járműről leszállva hazafelé sétált, miközben telefonján zenét hallgatott. Váratlanul érte, hogy valaki kezénél fogva visszarántja, majd a pofon, melyet egy, már látásból ismert fiútól kapott.

A vele egykorú 15 éves tanuló ezt követően áldozata telefonját és az ahhoz tartozó fülhallgatót szó nélkül elvette tőle. A sértettet életveszélyesen megfenyegette, hogy nagyon megbánja, ha a vele történtekről bárkinek is beszél.

A készülékből kivette a SIM kártyát, azt visszaadta a sértettnek. A fiatal rablónak ez sem volt elég. Megfélemlített áldozata pénzét kezdte követelni, melyet a fiútól elvett, majd a társaságában lévő lány ismerősével együtt távozott a helyszínről.

A győri nyomozók a bejelentést követő fél óra elteltével otthonából állították elő a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 15 éves győrszentiváni fiút, aki a rabolt készüléket és a fülhallgatót átadta az intézkedőknek. A gyanúsított a rendőrségen részletes, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a buszon tetszett meg neki áldozata okostelefonja, akkor határozta el, hogy bármi áron megszerzi azt.

A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 15 éves győrszentiváni fiatallal szemben és előterjesztést tett a fiú előzetes letartóztatására.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri Fidesz Bajnairól: amihez hozzányúl, az elromlik

Bajnai Gordon egyszer már bebizonyította, hogy amihez hozzányúl, ott minden elromlik - közölte… Tovább olvasom