Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Katonazenekarok toborzófesztiválja

Győr - Újabb programmal színesedik Győr kulturális kínálata: első alkalommal rendeznek regionális katona-zenekari toborzófesztivált a városban.
A Honvédelmi Minisztérium és Győr önkormányzata első alkalommal rendezi meg május 16-án a Győri Regionális Katona-zenekari és Toborzófesztivált. Négy zenekar négy helyszínen szórakoztatja majd a megyeszékhely lakóit s a város vendégeit. A program egybeesik a 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred nyílt napjával.

A katonai hétvégéről tartott sajtótájékoztatón Ottófi Rudolf alpolgármester hangsúlyozta, hogy a recessziós időszakban nagy jelentősége van annak, hogy a honvédség munkahelyeket tud kínálni, országos szinten mintegy 3 ezret, Győrben közel 150-et.

Így nemcsak a város kulturális programsorozatát színesíti a fesztivál, hanem kedvet hozhat olyanoknak, akik munkát keresnek.

A rakétaezred nyílt napján délelőtt a likócsi laktanyába várják az érdeklődőket, majd a korszerű technikát a Dunakapu téren is kiállítják. Érdekesség lesz – mondta el Andor Tamás őrnagy, az ezred sajtótisztje –, hogy egy úszó lánctalpas felúszik a Mosoni-Dunán és a térnél jön ki a vízből.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkácsy: a tízezredik látogató

Győr - Munkaadójától kapott belépőt a Munkácsy-kiállításra a bősárkányi Major Csabáné és ezzel az… Tovább olvasom