Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Kárpáti Tamás kiállítása a győri Múzeumházban

Kárpáti Tamás Munkácsy díjas, Érdemes és Kiváló Művész kiállítása 2013. október 30-ig látogatható a győri Múzeumházban.


A Horváth gyűjtemény anyagát Antall István a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője mutatta be a közönségnek.

A kiállítás megtekinthető keddtől vasárnapig naponta 10-16 óráig.

Helyszín : Győr, Bécsi kapu tér 4. /bejárat a Teázón keresztül /


Kárpáti Tamás kiállítása. Fotók: Szük Ödön

Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztőjének megnyitó beszéde:

Angyali üdvözlet
Kárpáti Tamás képes létfilozófiája


Egyetlen bizonyosság a sejtés. Amikor a megvillanó részletekből mi teremtjük meg az egészet, hozzáadva a tudáshoz mindazt, ami megérzés, hangulat, ami megmagyarázhatatlan és ettől annyira nélkülözhetetlen. Az ész állandó elemzésre készet, a tapasztalás rendszerezésre, a megismerés lépéskényszere önnön táncrendjét kényszeríti ránk. Minden kiszámíthatóvá válik egyet, kettőt, ballal, jobbal, s ránk telepszik a minket mozgató ráció, a fantáziánk pedig elalszik. Skatulyázunk és dobozolunk, s ami nem fér bele a fejünkbe, annak levágjuk a szárnyát.

Kárpáti Tamást talán éppen a mesterek ébresztették rá arra, hogy Domanovszky Endre kormeghatározó festészete, Sarkantyú Simon mintakövetése, az, anyagszerűségre, összefogottságra, nagyvonalúságra figyelő monumentalitás (amely minden élményt egy tágas, de mégiscsak zárt világba rendezett) az önfegyelem diadala. Győzelem a személyiség eredendő karaktere felett is - sajnos. Ez az önkorlátozó festői modernitás olyan mértékben vált egy korszakhoz kötötté, hogy ezekből az életművekből csak egy-egy remekmű tud kiragyogni. Pontosan azok a munkák, amelyeket a szabadság belefeledkező pillanataiban hoztak létre ezek az egyébként tehetséges emberek. Barcsay Jenő persze mindig kilógott a sorból. Korai munkáiban olyan erős a mindenkitől elütő lírikus, kései letisztultsága, puritán megmutatkozása oly érzelemteli, hogy a konstruktivisták, a megkésett realisták, és a modernek is kinézték maguk közül. Kárpáti Tamás festészete nem véletlenül válik le csendes, sőt szinte hallgatag radikalizmussal a mesterek mintáiról. A felhővonulás eltéríthetetlenségével, megállíthatatlanságával, a követhető, de mégis váratlan kavargással, a szédítő magasság meghaladásával, az egyetemesség, a föld forgása, a csillagok állása - és nem a „mindenféle szelek" eszközeként. Ráadásul úgy találja meg önálló hangját és festészetének lényegét, hogy a meditatív alapmagatartás, a gondolatiság nem állhat össze modorrá, nem tolakodhat az élmény elé, az anyagkezelés pedig lemond minden látványos artisztikumról. Félelmetes alapossággal dolgozza meg a felületeket, mégsem butítja le azokat! Nem a vaskos ecsetnyomokban gyönyörködünk, nem a festékszemcsék spontán rendeződésében, ennek ellenére nem fullad be az anyag. A felületek élnek, mert bennük a nagyvonalúság és a monumentalitás munkál - mérettől függetlenül is. Ezeknek a tájaknak állnak a fái, a fáknak rezzennek a lombjai, lekuporodnak a bokrai, vadak rejtőzködnek csalitosaikban, és a fűszálakon akkor is bogár billeg, ha azt nekünk kell odaálmodnunk. A rezzenő foltok, a gesztus értékű mozgások, a jelölések úgy viselik Isten ujjának nyomát, hogy leradírozhatatlanul fontosakká válnak. Nem lehetnek máshol és nem lehetnek másként. Ekképpen, ha figura sejlik föl ezeken a képeken, biztosak lehetünk benne, hogy a teremtés következetes megjelenítéseként, ezeknek az embereknek koponyája van, gerince van, húsa és vére van. Ezeknek az alakoknak sebei vannak és fájdalmai vannak, de mindent meghaladó hajlandóságuk is az örök életre. Itt a festészet által, és szellemi értelemben, a mennyeknek országában.

Kárpáti Tamás gomolygó színei mégsem csomagolják vattába a világot, ez a fajta festőiség (amely szinte teljesen egyedülálló a magyar piktúrában) nem kerüli meg a fölvetett alkotói problémákat, hanem a lényegükig igyekszik hatolni. Ha csak a technikára figyelünk, akkor is látnunk kell, hogy ez a magatartás nem az ikonikus festészet sterilitását követi, hanem lobogásával az érett reneszánsz, a klasszikus kora-barokk festészetének levegő rezgését, rokonságot tartva akár az angol tájképfestészet párában oldódó térélményével, az egymás mögé sorakozó, egymásra rétegeződő természeti kontúrokkal. Ez a mentalitás azonban csak elraktározott tapasztalás, kitűnően elsajátított módszer, sőt inkább csak eszköz Kárpáti Tamás műhelyében. Olyan egységét képes megteremteni a valóságnak, a mitológiának, a látványnak, a látomásnak, a gondolatiságnak s az érzelmeknek, amivel bizonyos értelemben önnön festészetének határait is feszegeti. Angyali üdvözletet él át és angyali üdvözletet fest. A pillanattal, az egyszerivel, a rendkívülivel, az istenivel képes szembefeszíteni az emberit, a természeteset, akár a profanitást is, amelyik ez esetben nem cinikusságba hajló irónia, nem kényszer szülte

szatíra, hanem olyan áhítat, amely a derűből, a bizakodásból táplálkozik. A történelmi távlatok azt sugallják a művész számára, és számunkra is, hogy a történelmen túl is van valami egyetemes. Van olyan hit, amely nem a tudás hiányából táplálkozik, hanem éppen a sejtés tudásából fakad.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadhegyi találkozások: jön, jön Nagy Feró!

A József Attila Művelődési Házban október 9-én (szerdán) 18 órától kerül sor a szabadhegyi… Tovább olvasom