Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Kantharosz hatodszor - A régió legnagyobb jótékonysági rendezvénye

Ismét azért csendül fel a muzsika március 26-án 18 órakor a Richter teremben, hogy neves borászok és jótékony civil szervezetek rászoruló, tehetséges gyermekeket támogathassanak.

A Kantharosz-gála jótékonysági koncertjének és borárverésének bevételét ezúttal is olyan tevékenységek támogatására fordítják, melyek célja gyermekek fejlesztése, gondozása, tehetségek felkarolása. A szervezők mai sajtótájékoztatóján Tagai István elmondta, hogy idén is a legjobb hazai borászok csatlakoztak a győri kezdeményezéshez és a műsorvezetői feladatot ismét Borbás Marcsi és Rákóczi Feri vállalta el. A jegyek már kaphatók a Richter terem jegypénztárában.

Riegler Antal arról beszélt, hogy a támogatást igénylőknek kiírt felhívásukra 27 pályázat érkezett, összesen mintegy 33 millió forintot kérve. Közülük választották ki, kiknek juttatnak pénzt a gálaest várható hétmillió forintos bevételéből. Az idei rendezvény a hatodik lesz, amit a Kantharosz-összefogás szervez meg. Pió Márta felidézte, hogy már az elsőn sikerült hárommillió forintot összegyűjteni, s azóta évről évre mindig többet, tavaly már több mint nyolcmillió forintot. Így a régió legnagyobb jótékonysági eseménye jött létre, amely olyan gyermekálmokat valósít meg, amelyek elérésére másképp nem lenne esély. Például korszerű fűtést kaptak az autisták, hajléktalan diákok táboroztak, gyógyúszásra jártak betegek.

Paray Márton csellista olyan hangszert kapott, amivel versenyeken is szerepelhet. Nevében Szakács Erika, a Liszt Ferenc zeneiskola igazgatója köszönte meg a támogatást. Elmondta, hogy 18 tanszakjukon mintegy ezer diák tanul, s a biztosított hangszerek oktatásukra alkalmasak ugyan, de a nemzetközi bemutatkozásra nem. Így jótékony támogatások révén lehetnek eredményesek tehetséges növedékeik.

Civil összefogás
A Presztízs-díjas Kantharosz Alapítvány létrehozói: az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus győri szervezete, a három győri Lions és a térség három Rotary klubja, a Győri Filharmonikus Zenekar.


Akikért a muzsika szól

A következő szervezetek, tehetségek kapnak támogatást az idei gálaest révén: a Lurkó Alapítvány egy szemvizsgáló berendezéshez, a Cinka Panna egyesület táboroztatáshoz, a gyárvárosi óvoda udvari játékhajóhoz, a Szent Margit Alapítvány fejlesztő eszközökhöz, Orosz András sakkozó versenyrészvételhez, Ruisz Alexandra hegedűvonó vásárlásához, Gláser Márton berlini táncversenyhez, Lakatos Barnabás animációs tanfolyamhoz. Az idén is szavazhat az est közönsége, hogy a következő öt szervezet, tehetség közül ki kap legfeljebb 500 ezer forintot: az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány, a Bárczi-iskola, Bakacs Ágnes hegedűs, Nagyfi Noémi fuvolás vagy a Kossuth Zsuzsanna Kollégium.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mezőgazdasági konferencia a katasztrófavédelemnél

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2015. évi súlyponti témája a mezőgazdasági… Tovább olvasom