Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Kantharosz Gála: jótékony gála, jó zenével, jó borral

A Kantharosz Gálát idén már negyedszer tartják meg, s már jórészt elkeltek a jegyek az április 4-i eseményre.

A 18 órakor kezdődő esten a Richter-teremben jótékony céllal kerülnek kalapács alá különleges, boltokban nem kapható borok, pálinkák s a licitáló közönséget hangverseny szórakoztatja.

A Kantharosz Gálát idén Richter János karmester születésének 170. évfordulóján tartják meg a róla elnevezett koncertteremben. Erről ma a jótékony esemény sajtótájékoztatóján Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője beszélt. Elmondta, hogy az április 4-i műsorban felcsendül egy Sosztakovics- és egy Rossini-nyitány, elhangik egy Mozart-szimfónia, és többek közt Johann Strauss egyik polkája.

Tagai István, a gála egyik főszervezője, az Európai Borlovagrend győri legátusának egyik vezetője elmondta, hogy a jótékony esten a résztvevők közvetítő révén is licitálhatnak, azaz kilétük rejtve maradhat és akik a borárverésen nem vesznek bort, azok is támogathatják adományukkal az összefogás célját, pénzt helyezhetnek el a helyszínen egy urnában.

A térség legnagyobb jótékonysági rendezvénye a Kantharosz Gála. Az elmúlt három évben több mint 13 millió forinttal segített főként fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozó szervezeteket. A Kantharosz Civil Összefogás tagjai: Győri Filharmonikus Zenekar, Európai Borlovagrend, Arrabona, Első Győri és Patrónus Lions Club, Rotary Club Győr, Győr Rába és Győrújbarát, Első Győri Kiwanis Klub. A gálát a Városi Művészeti Múzeum is segíti.

Az idei támogatottak: Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete, Fekete István Általános Iskola, "Mit tehetnék érted?" Autista Otthon Alapítvány, Győr-Újvárosi Gyerekekért Alapítvány.

Az idén először pályázatot hirdetett a szervezőbizottság a támogatást igénylők között. A nyolc szervezet szavazatai alapján ítélte meg a szervező bizottság, kinek segít a gála. Ugyancsak új eleme a gálának, hogy most először a közönség is támogathat: belépőjegyével szavazhat a nem nyert pályázatok közül a neki tetszőre. 2013-ban először adhat díjat a közönség azon pályázók közül egynek, akik nem nyertek az első, azaz a civil szervezetek körében. A szavazás a belépőjeggyel történik. Az előtérben elhelyezett szavazóládák közül abba lehet bedobni a jegyet, amelyik szervezetet támogatni kívánja a résztvevő. A támogatás összege: 300.000 forint.

Akikre szavazhatnak: Családsegítő Szolgálat, Gyermekjóléti Központ Győr, Gézengúz Alapítvány, Győrszentiváni Óvodáért Közhasznú Egyesület, Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ, Ludens Rekreációs Egyesület, Mokka Művészeti Egyesület, Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete, Pro Talentis Közhasznú Alapítvány, Győr Révai Baráti Kör.

A mai sajtótájékoztatón a Kossuth iskola igazgatója, Papp Gyöngyi a Győr-Újvárosi Gyerekekért Alapítvány képviseletében elmondta, hogy céljuk a hátrányos helyzetű gyermekek oktatásának segítése. A gála révén kapott támogatásból a Márvány úti iskolában akarnak udvari játszóparkot kialakítani.

A gála egyik fő támogatója a Büchl Hungária Kft. A cég igazgatója, Gömöry Árpád elmondta: öröm látni, hogy gyermekek, fiatalok javára épül olyasmi, amire különben nem lenne pénz. Fontosnak tartja, hogy a Kantharosz-összefogás rendezvénye révén követhető, adományuk oda kerül, ahova szánják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Számos épületet újítanak fel Újvárosban

Tavaly ősszel minősítette kiemelt szociális városrehabilitációs projektnek a kormány Győr-Újváros… Tovább olvasom