Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Kantharosz: csaknem kilencmillió segítő forint

Hat év - 35 millió 800 ezer forint közvetlen támogatás. Ez a Katharosz Gála legfrissebb mérlege.

Szerda, 17.23

A Győri Filharmonikus Zenekar és t civil szervezet – az Európai Borlovagrend, az Első Győri Lions Club, az Arrabona Lions Club, a Patrónus Lions Club, a Rotary Club Győr, a Rotary Club Győr Rába, a Rotary Club Győrújbarát – kézfogásával megvalósult jótékonysági gálaest, koncert, borárverés idei 8 millió 800 ezer forintos eredménye azt jelenti, hogy mind a nyertes pályázók, mind pedig a közönség díját elnyert civil szervezet megkaphatja az általa igényelt teljes összeget, ezáltal valóra válhatnak az álmaik.

A Lurkó Alapítvány a látásgondokkal küzdő gyermekek felkutatására, segítésére jött létre. Fő támogatottja a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, ahol a rendelésre, kezelésre érkező gyermekek várakozását, mindennapjait igyekeznek vidámmá tenni, elfelejtetni velük a nehézségeiket. A Kantharosz Alapítványtól egy szemszűrő berendezés árát kérték, amellyel a város és a környéke óvodásait szűrnék, hogy az esetleges betegségeket időben felfedezhessék.

A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület a roma kultúra és hagyományok ápolására, hátrányos helyzetű társaik segítésére, tehetségek felkutatására jött létre többek között. Ezért pályáztak arra, hogy harminc hátrányos helyzetű roma gyermeket táboroztathassanak a Balatonon, ahol a helyes, egészséges életmódot is megismerhetik. Emellett olyan példaképek, mint például Molnár Ferenc Caramel, vagy Csányi Sándor színész segítségével megmutathassák: igenis lehet kitörni, sikereket elérni, ha akar, igyekszik valaki.

A Szent Margit Alapítvány a katolikus szellemű óvodai nevelés támogatására jött létre. Kezdetben háttérintézmény nélkül, de ma már kifejezetten a Prohászka Ottokár óvoda fejlesztésére, az oda járó kisgyermekek nevelésére irányul az igyekezet. A gála bevételéből egészséges életre, környezettudatos gondolkodásra nevelő tematikus napokat szerveznek.

A Győr Gyárvárosi Óvoda fontos feladatának tartja a gyermekek szellemi, fizikai fejlesztését. Egy fa játék hajót álmodtak az udvarra, amelyen nem csak mászni, mozogni, tornászni lehet, de különféle szerepjátékokat is kipróbálhatnak a kicsik.

A 2015-ös gálát felfedezték a tehetségek. Hogy szárnyalhassanak, segítségre van szükségük. A legtöbben a muzsika világából próbálkoztak, hiszen a hangszerek árai egy átlag családnak elérhetetlenek. Különösen, ha a fiatal kiemelkedő tehetség, hiszen akkor versenybe sem szállhat minőségi eszközök nélkül. Ruisz Alexandra hegedűvonót kért ahhoz, hogy professzionális szinten folytathassa tevékenységét a Zeneművészeti Egyetem elsőéves hallgatójaként.

A győri Talentum Műhely a megyei pedagógiai szakszolgálat keretén belül vállalta kiemelkedő képességű gyermekek, fiatalok felkutatását, fejlesztését az óvodáktól az egyetemi korosztályig. 2006 óta tagja a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnak. Tehetséggondozó diákköröket működtet mentorok segítségével. Itt fedezték fel Lakatos Barnabás Richárdot, aki Nyíregyházáról került Győrbe két kisebb testvérével, anyjától az édesapjához. Boldogan látogatta Szalkai Károly festőművész tanár ingyenes foglalkozásait. Álma az animáció megtanulása, filmek készítése.

Ezt segíti most a Kantharosz Alapítvány. Orosz András sakktehetség számos versenyen bizonyított. A megye legjobbjaként szeretne továbblépni. Ahhoz, hogy fejlődhessen, oktatókra, megmérettetésre, komoly sakkversenyek tapasztalataira lenne szüksége. A nagy versenyeknek azonban a nevezési díjaik is magasak. Ezekhez nyújt támogatást a Kantharosz Gála.

Glaser Márton álma már a Kantharosz Alapítvány jóvoltából megvalósult. A Győri Tánc- és Képzőművészeti iskola pályázata révén a berlini balettolimpiára szeretett volna eljutni, amit a gála bevételének jóvoltából meg is tehetett, és meg is nyerhette kategóriája díját. Ez az eredmény sokat számít majd pályája folytatásakor.

A pályázatok kiírásában, értékelésében, a gála szervezésében és az utómunkálatokban a szervező bizottság tagjai önzetlenül, saját idejüket, munkájukat, esetenként pénzüket áldozva vettek részt.

A szervezőbizottság tagjai: Hartmann József (Patrónus Lions Club Győr), dr. Hartványi Tamás (Rotary Club Győr), Jákó Zsolt (Rotary Club Győr Rába), Mugits József (Európai Borlovagrend, Győr Arrabona Lions Club), Pió Márta (Európai Borlovagrend, Első Győri Lions Club), Ősz Gábor (Győri Filharmonikus Zenekar), Riegler Antal (Európai Borlovagrend), Tagai István (Európai Borlovagrend, Győr Arrabona Lions Club), Váczy József (Rotary Club Győrújbarát), Takács Zoltán (BorPont).

Korábban

A hatodik Kantharosz Gálán 8,8 millió forint gyűlt össze jótékony célra. A szervezők szerdán adták át az adományokat gyerekekkel foglalkozó szervezeteknek, tehetséges diákoknak.

A Kantharosz Civil Összefogás, a Kantharosz Alapítvány kiérdemelte a Presztízs-díjat is azzal, hogy évről évre széles körű összefogással támogatja a rászorulókat. Tagjai: Európai Borlovagrend Győri Legátusa, Első Győri Lions Club, Arrabona Lions Club, Rotary Club Győr, Rotary Club Győr Rába, Rotary Club Győrújbarát, Patronus Lions Club, Győri Filharmonikus Zenekar. Már hatszor szerveztek együtt jótékonysági koncertet borárveréssel egybekötve. Így hat év alatt összesen 35 millió 800 ezer forinttal tudták támogatni a gyerekek érdekeit szolgáló célokat.

A szervezők sajtótájékoztató keretében adták át az idei gála bevétele révén az adományozásról szóló okleveleket. A következő szervezetek, tehetségek kaptak támogatást az idei gálaest révén: a Lurkó Alapítvány egy szemvizsgáló berendezéshez, a Cinka Panna egyesület táboroztatáshoz, a gyárvárosi óvoda udvari játékhajóhoz, a Szent Margit Alapítvány fejlesztő eszközökhöz, Orosz András sakkozó versenyrészvételhez, Ruisz Alexandra hegedűvonó vásárlásához, Gláser Márton berlini táncversenyhez, Lakatos Barnabás animációs tanfolyamhoz.

Emellett az idén is szavazhatott az est közönsége, hogy öt szervezet, tehetség közül ki kap még legfeljebb 500 ezer forintot. A szavazás eredménye szerint ebben a támogatásban ezúttal az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány részesülhetett.

A sajtótájékoztatón az egyik szervező, Riegler Antal beszámolt arról, hogy a tavaly és az idén támogatást kapott diákok közül többen kiemelkedő versenyeredményeket értek el.

Az adományozottakat képviselők közül többen megköszönték a Kantharosz Gála lebonyolítását önként vállalók munkáját. Többek közt Bombicz Barbara, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola igazgatója, Gláser Márton táncpedagógusa és Zajovicsné Vizer Bernadett, a Lurkó Alapítvány elnöke. Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar vezetője arról beszélt, hogy a Kantharosz Gála mindig zenészeiknek is élményt jelent, különleges hangulata révén.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kehi nem függesztette fel az ETO Park hitelének vizsgálatát

A hivatal az eltelt időszakban folyamatosan tájékozódott arról is, hogy az adós cég a hitelt törleszti-e. Tovább olvasom