Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Kampány a füstmentes osztályokért

Megye - Aligha akad olyan tini, aki titokban vagy éppen társaságban ne gyújtott volna már rá. Ez még nem is lenne gond, ám amikor a fél osztály az iskolában vagy azon kívül fújja a füstöt kalákában, nagy a baj.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kezdeményezésére a Nyugat-dunántúli Regionális Intézet és kistérségi intézetek munkatársaival karöltve „Füstmentes Osztály" címszóval régiónkban is meghirdeti új, a leszokást is segítő programját. A „Füstmentes osztályok" alapötlete, hogy az intézet az önként vállalt nem-dohányzó magatartást támogatja, a nemdohányzókat pedig jutalmazza. Azaz: az alapötlet szerint két szempontból is nyerhet a fiatal, hisz egészsége megtartása mellett értékes ajándékokkal gazdagodhat a kis- és nagyobb közösség. A pozitív visszajelzés segítheti az egészségmegőrzést, a nemdohányzás megőrzését.



A célcsoportot a 7-8. osztályos tanulók jelentik, ez az a korosztály, ahol hirtelen nagy arányban kezdenek el dohányozni a kamaszok. Több felmérés is igazolta, hogy a 13-16 évesek 70 százaléka kipróbálta már a dohányzást. A kampány pofon egyszerűnek tűnik: az osztályközösség eldönti, hogy „Nemdohányzó osztály" lesz. A diákok aláírnak egy, úgynevezett osztályszerződést, vele párhuzamosan egy egyéni szerződést is, amelyekben megfogadják, hogy a program közel öt hónapja alatt nem gyújtanak rá. Ezzel vállalják a havonta a rájuk váró feladatokat. (Például: írjanak szlogent, verset a dohányfüstmentes környezet előnyeiről). A nem-dohányzás ellenőrzése is a diákok feladata és az eredményt havonta írásban jeleniük kell. Váratlan műszeres ellenőrzésre bármikor számíthatnak a szervezők és az együttműködő partnerek részéről. Ha a fiatalok betartják a szabályokat, és sikeresen megoldják a havonta kapott feladatokat, sorsoláson vehetnek részt, ahol a program végén három osztály belépőt nyer egy élményfürdőbe.

A verseny január 15-étől május 31-ig tart. Az eredményhirdetést – az ÁNTSZ tervei szerint – a Nemdohányzó Világnaphoz kapcsolódva szervezik. A programra az iskolák illetve az osztályközösségek még ma (csüt.) éjfélig jelentkezhetnek az antine.szilvia@zala.ansz.hu e-mail címen, vagy az alábbi levelezési címen: ÁNTSZ Nyugat- dunántúli Regionális Intézet Egészségfejlesztési Osztály, 9024 Győr, Jósika u16.

A program teljes dokumentációja megtalálható a www.antsz.hu-n is. Bővebb információval Antiné Tóth Szilvia (tel: 92/312-162) és Séllyei Adrienn (tel: 96/513-742) szolgál.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Büntethetnek bezárással

Győr-Moson-Sopron - A fiatalkorúak egészségének védelmében hozott jogszabályok szerint 18 éven… Tovább olvasom