Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Kálóczy tér kipipálva - Javult a győri közbiztonság

Rendőrkézre kerültek a győrszentiváni betöréssorozat tettesei, és a plazaba betörő külföldiek is.

Javult Győr közbiztonsága

Jelentős mértékben javult Győr közbiztonsága - tájékoztatta közleményben portálunkat a győri városháza sjtóreferense.

A közleményből kiderült, hogy az eltelt 10 évben valamennyi élet ellen irányuló bűncselekmény elkövetője rendőrkézre került.

"A győri önkormányzat 2006 óta kiemelten támogatja a Győri Rendőrkapitányság munkáját abban a szemléletben, hogy egy élhető városban az emberek biztonságérzete az egyik legfontosabb dolog" - olvaható a tájékoztatóban. Hozzátették: "a városban az önkormányzat finanszírozásában közel 90 kamera pásztázza a közterületeket, különös figyelemmel a bevezető utakra, miközben a nemrégiben telepített rendszámfelismerő rendszer további hatékonyságot biztosít."

A Mosoni-Dunán való közlekedés állandó ellenőrzése érdekében kishajót vett az önkormányzat, amely a rendőrség munkáját segíti. Mint kiderült, több olyan bűncselekményt sikerült felderíteni, amelyek kapcsán ezek a technikai fejlesztések vezettek el az elkövetőkhöz.

Megtudtuk azt is, hogy konszolidálódott a közlekedési balesetek száma, a halálos kimenetelű balesetek pedig jelentős mértékben redukálódtak.

Sikerült eredményesen lezárni a Győri Rendőrkapitányságnak a Kálóczy téri bűncselekmény-, vagy a negyven rendbeli győrszentiváni betöréssorozatot. A Plazaba betörő külföldi állampolgárok is rendőrkézre kerültek.

Borkai Zsolt polgármester örömét fejezte ki, hogy az összehangolt munkának köszönhetően javulnak a város közbiztonsági adatai, különösen, ha más nagyvárosokhoz viszonyítunk.

A polgármester azonban hangsúlyozta, nem más városokkal akar Győr versenyezni, hanem az a cél, hogy a győri polgárok biztonságérzete legyen stabil. Mindezek megvalósításához és erősítéséhez továbbra is számít az önkormányzat különösen a rendőrség, valamint a rendvédelmi- és igazságszolgáltatási szervek segítségére és hatékony együttműködésére.

Olvasóink írták

  • 13. ATX 2013. január 31. 17:29
    „10: Azt nem tudom honnan veszed, hogy nekem ez a legnagyobb gondom!? Egy szóval sem írtam. Ügyesen belemagyarázol a sorokba, jó politikus lennél!”
  • 12. acsali 2013. január 31. 16:22
    „Pedig javult.”
  • 11. tricse 2013. január 31. 15:16
    „Lecsukták a fémkereskedőket rá egy hétre fényes déltájban ellopták a vasrácsokat a lépcsőházunk elől!”
  • 10. ekkenekepen 2013. január 31. 12:34
    „9. ATX 2013.01.31. 12:12
    neked meg ez a legnagyobb gondod, gratulálok.
    A biciklisek szucid marhák mind ezt már rég észrevettem.
    Lopakodó üzemmódra kapcsolnak sötétedés után, azt eljátszák a fekete árnyat az éjszakában, beszittyózva a sarki búfelejtőből jövet.”
  • 9. ATX 2013. január 31. 12:12
    „Nyugodtan rácuppanhatnának a piroson áthajtókra, meg a menetiránnyal szemben kerekező (nagyrészt kivilágítatlan) bringásokra is!”
  • 8. ekkenekepen 2013. január 31. 12:09
    „sajnos ennek akkora hírértéke van, hogy egyből újságba kívánkozik. Holott kb teljesen természetesnek kéne lennie.
    De persze nálunk inkább a 30-as táblánál trafizgatás a természetes, lövöldözzük is csak azt a sok mocskos terroristát, akik reggel a melóba igyekszenek 60-nal!
    Nem elég, hogy kivágják a helyükről a késésért őket, még megkapják bónusznak a 60e-s csekket is!”
  • 7. ATXadmin 2013. január 31. 08:28
    „6, így van, nyugalom akkor lesz ha az összes ogre lent a bányában nyomul és nem jön fel többet ezen kívül a sok öltönyösből rabruhás lesz :D”
  • 6. Mankapunka 2013. január 31. 01:43
    „Ez csak parasztvakítás,legjobb fegyver a nyugalomra,ha azt híreszteljük,minden rendben,mert erre vágyik az ostoba emberek lelke.”
  • 5. felderítő010 2013. január 30. 22:38
    „Én is szeretném kifejezni az örömömet,---DE amig oly sok nyakkendős bűnözö vesz részt(hangsújozom ,párt állástól függetlenül) a közéletben,sajnos megfosztanak ettől!Persze akinek nem inge nem veszi magára.Na de, ha visszatekintűnk,Györben nagyon sok zürös ügy történt,amit a megfelelő szerveknek automatikusan ki kellett volna vizsgálni s nem azon fáradozni, hogy simuljon el az ügy-ügyek,(na persze ez is örömöt okozhat egyéneknek).De meddig mehet ez így?Ha elindulna egy aláírás gyüjtés(hasonlóan mint aVizet a Dunába)a Dunakapu-i mélygarázs ellen,én is kifejezném örömömet.”
  • 4. netro 2013. január 30. 21:53
    „Gratulálok a kiemelkedő eredményekhez. Tényleg példaértékű a győri rendőrség munkája.”
  • 3. thermoline 2013. január 30. 21:02
    „1!
    Pedig ez van.Sőt meleg teával fogadnak és ingyen ölelést osztogatnak:)”
  • 2. háté 2013. január 30. 20:47
    „Borkai Zsolt polgármester örömét fejezte ki, hogy az összehangolt munkának köszönhetően javulnak a város közbiztonsági adatai, különösen, ha más nagyvárosokhoz viszonyítunk. - majd akkor, mond mindezt, ha lezárulnak és normálisan a "folyóügyek"”
  • 1. Leonidasz 2013. január 30. 20:08
    „ettől még nem fog javulni a közbiztonság... maximum azon a kis téren, sehol máshol
    ne akarja senki azt mondani nekem, hogy ha kimegyek az utcára, nem kell attól tartanom, hogy bármelyik pillanatban csapatostul megtámadnak a <moderálva>”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP Győrben: az agrárium meghatározói a szövetkezetek

Az MSZP agrár- és vidékfejlesztési programjáról beszélt szerdán Győrben Gőgös Zoltán, a parlament… Tovább olvasom