Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Kajárpéc: közösségteremtő fejlesztések

Elsősorban a község közterületei voltak tavaly a beruházások középpontjában Kajárpécen.

A tavaly megvalósult beruházások közül a pokolfadombi illegális hulladéklerakó 150 millió forintos rekultivációjának befejezését említette legfontosabbként Laki György kajárpéci polgármester.

– Többé már nem egy szeméttelep látványa fogadja a településünkre érkezőket, hanem kulturált zöldterület. Az eredmény közös feladatot is jelent, mégpedig azt, hogy a jövőben odafigyeléssel meggátoljuk az illegális szemétlerakók kialakulását – említette Laki György, majd hozzátette: – A faluban létesített szelektív hulladéklerakó szigetek és a hulladékudvar mindenki számára lehetővé teszi az összegyűlt hulladék szabályszerű elhelyezését.

A polgármester beszámolt arról is, hogy elkészült a kispéci faluközpontban – az evangélikus templom környékén – a régóta tervezett járda is, így ott biztonságossá vált a közlekedés. A község iskolája a TÁMOP-pályázat keretében 3 interaktív táblát, 3 laptopot projektorral, valamint 11 számítógépet kapott. A szakmai továbbképzésekkel együtt ez 15 millió forintos gyarapodást jelentett az intézménynek. Az idei munkák közül Laki György az úgynevezett „Tedeco út" meghosszabbítását említette, ami – pályázati támogatással – 50 millió forintos beruházást jelent, illetve a játszótér parkosítását – 7 millió forintos beruházás –, ami tavasszal készül el, miként az iskolára tervezett napkollektorral kapcsolatos munkák is.

– Hatékony közösségi hagyomány van kialakulóban településünkön. Ennek egyik megnyilvánulása volt Kispécen, a Hegyalján, a pincesor irányába vezető földút murvázása. Az anyagot az önkormányzat szerezte be, a munkát pedig az érintett lakosok és pincetulajdonosok végezték el. Hasonlóképpen történt a Barackosi útról a Nyikos irányába vezető földút murvázása is – hangsúlyozta a polgármester.

– A jövőben is szeretnénk a különböző közösségeket – például az egy utcában lakókat, föld- és pincetulajdonosokat – így támogatni, akik munkával, szervezéssel, pénz felajánlásával szeretnének egy-egy őket érintő fejlesztést megvalósítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri méhészek: munkában egymillió család

Azt mondják a méhészek, lassan kitehetjük a megtelt táblát. A világon nálunk a legmagasabb a "méhsűrűség", egy négyzetkilométerre 10,75 család jut. Tovább olvasom