Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Kacsák lesznek, de nem versenyeznek

Győr - A budapesti Gomez Norbert a Kisalföldből (2007. augusztus 15.: 2000 jótékony gumikacsa) tudta meg, hogy győri anyukák gyereknapot és benne kacsaúsztató versenyt szerveznek.

Mivel a Kacsafutam nevet hazánkban ő védette le, azonnal reklamált. A gyereknapokat megtartják, a 2000 megvásárolt kacsa azonban nem versenyez a hétvégén, de ott lesznek a Mosoni-Duna hullámain.

A Nefelejts Közhasznú Alapítványt a nehéz helyzetben élő gyerekekért aggódó győri édesanyák hozták létre. Számos nyári táboroztatáson vannak túl. A friss alapítvány első, igazán nagyszabású programja most hétvégén Győrött, az Aranyparton lesz. A szombat-vasárnap sok izgalmas eseményt ígér a gyerkőcöknek, természetesen ingyenesen. (Lásd: Légyott-oldalak, mai számunkban.) A leglátványosabbnak tűnő produkció azonban elmarad. Varga Hajnalka és társai amerikai példán felbuzdulva kacsaúsztató versenyt szerveztek. Megvásároltak előre 2000 darab műanyag kacsát. Ezek mindegyikét nehezékkel látták el, hogy szépen ússzanak a Dunán. Kitalálták a viadalt, és azt is, hogy a befolyt pénzből hátrányos helyzetű gyerekek iskolai étkeztetését támogatják. Ekkor jött Gomez Norbert, a magyarországi Kacsafutam játék nevének jogbirtokosa.

Természetesen megkerestük a budapesti urat, aki érdeklődésünkre elmondta, már 2004-ben levédette a Magyar Szabadalmi Hivatalban a Kacsafutam nevet. (A győri esemény jótékony célú gyorsasági kacsaúsztató verseny néven szerepelt volna. – A szerk.) Évek óta szervezi a nagy eseményt, amely jövőre televíziós közvetítésen is jól láthatóan valósul majd meg első ízben Budapesten. Ennek sikerességét látta veszélyben a győri anyukák kacsaversenyével, ezért kérte meg őket, tekintsenek el tőle.

Mi tagadás, az ügyvédekkel, bírósággal is fenyegető Kacsafutam szervezőjétől egy kicsit megijedtek a Nefelejts alapítványnál. Ezért aztán nem is rendezik meg a győri versenyt, bár kétezer kacsa ott várakozik Varga Hajnalkáék garázsában. A győri anyuka elmondta, ők segíteni akarnak, nem pereskedni, ezért úgy döntöttek, hogy kacsahorgászatot tartanak. Ez más, mint a verseny, de talán így is emlékezetes lesz a két nap a gyerekek számára.

Gomez úr egyébként telefonon azt ígérte, ha a győriek nem versenyeztetnek gumikacsákat, akkor azokat megvásárolja tőlük, sőt, egyéb költségeiket is kifizeti, ami a szervezéssel kapcsolatos volt. Ám úgy tűnik, ez csak ígéret marad, mert ezen szándékát írásban nem erősítette meg.

A szakértő szerint

Török Antal, a jogvédelem elismert szakértője szerint amennyiben a Nefelejts alapítvány nem a levédett Kacsafutam néven rendezte volna meg a jótékony eseményt, külföldi példák alapján, akkor nem lehetett volna szerzői jogsértésért perelni őket.

Fábián György

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emléktáblát állítottak Harsányi Lajosnak

Rábapatona - A múlt megismerésének, az értékek megőrzésének fontosságáról beszélt Áder János… Tovább olvasom