Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 27°C Még több cikk.

Kábítószergyanús anyagot találtak a Szent István úton oszlopnak ütköző autó sofőrjénél + videó

Kanyarodás közben elvesztette uralmát a járműve irányítása felett, majd oszlopnak ütközött egy sofőr Győrben szombaton késő délután. A balesetben a gépkocsivezető súlyos sérüléseket szenvedett.
Győrben a Szent István úton, az Árpád út felől, a Gárdonyi út irányába közlekedett egy autó vezetője 2018. február 10-én 17 órakor - áll a rendőrség közleményében. Közlekedése során egy jobbra ívelő kanyarban az 1. számú főútra kihajtott, majd az autója feletti uralmát elveszítve, a gyorsító forgalmi sávból a szélső, egyenesen haladó forgalmi sávba áttért. Ott mindaddig sodródott, amíg az osztott pályás úttesten a forgalmi irányokat elválasztó szigetre felhajtott, ahol a gépkocsi jobb oldalával egy jelzőtábla tartókonzoljának csapódott.

Az autójával az ütközést követően megpördült, majd a haladási irányával megegyező irányban az osztott pályás úttest forgalmi irányait elválasztó szigeten állt meg a szemben haladó irány belső forgalmi sávjában.
 
A rendőrség felvétele
A rendőrség felvétele


A balesetben a sofőr 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, őt a mentők kórházba vitték.

A sérült ellátása során a férfi kabátjának zsebéből, egy zöld műanyag kupakos üvegben, alufóliába csomagolva, jellegzetes szagú kábítószergyanús növényi törmelék került elő. A rendőrök a talált anyagot lefoglalták. A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.  
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rendőrök a polgárőrök segítségével kapták el a fiatal lányra támadó férfit Győrben

A rendőrök a polgárőrök segítségével kapták el a fiatal lányra támadó férfit Győrben
Az egyenruhások egy igazoltatás során hallottak meg a lány segélykiáltását szombat hajnalban.… Tovább olvasom