Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 5°C Még több cikk.

K-P-H-M: félmilliárd forint eltűnhet

A megyei rendőr-főkapitányság jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás és más vagyoni bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a győri székhelyű K-P-H-M Ingatlanfejlesztési Szövetkezet vezetői ellen. A K-P-H-M beperelte a rendőrséget rágalmazásért, de kártérítési pert fontolgat a PSZÁF ellen is.
 „ Bolondok hazája a miénk, de bolond vagyok én is" – állítja az a tatai nyugdíjas, aki fotóját ugyan adta a cikkhez, de névvel már nem kíván szerepelni ebben az írásban. „Értsék meg, szégyellem, hogy beugrottam a cég ajánlatának, s az a csaknem két és fél millió forint, amelynek kamataival a fiam építkezését szerettem volna segíteni, a döntésem miatt elúszni látszik."
A férfi kálváriája csaknem azonos negyven másik ügyfél panaszával, akik a rendőrségen már bejelentést tettek. A nyugdíjas januárban kezdte el vásárolni a K-P-H-M befektetési jegyeit. Áprilisban, amikor az első híreket hallotta a szövetkezet elleni nyomozásról, már ki akart szállni...

Amikor a kárvallott férfi ki akart szállni, a győri ügyfélszolgálati irodában – amelyet nem mellékesen impozánsnak talált – meggyőzték arról, szóbeszéd az egész nyomozás, nincs miért aggódnia. Részletekben fizetett, öt-hat alkalommal, s mindig többet tett be. A bizalma valóban töretlen volt. Három héttel ezelőtt azonban, amikor újra nyugtalanító híreket hallott a cégről, úgy döntött: ússzon el inkább a több mint húszszázalékos kamat, de a pénzét vissza akarja kapni.

Legalább annyiszor próbálkozott, mint ahányszor pénzt befektetni ment a győri irodába, most azonban rendre csak ígéreteket kapott. Ezek közül a legbiztatóbbnak az ügyvezető igazgató által aláírt elismervény tűnt, amelyben az szerepelt: a K-P-H-M augusztus 19-ig átutalja a tatai férfi eddig befektetett pénzét – a 2,39 millió forintot. A nyugdíjas azóta is a pénzére vár.

A cég könyvelése szerint 500–700 milliót tettek be

Egy a negyvenből: A tatai nyugdíjas már lemondott a mesés hozamról, de az eddig befektetett pénzét sem kapta vissza.
A K-P-H-M elleni nyomozás idén tavasszal indult a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) és az APEH megyei igazgatóságának feljelentése alapján. E két szerv tőkebefektetési csalást és jogosulatlan pénzügyi szolgáltatást gyanított a háttérben, ezért fordult áprilisban a rendőrséghez. Miután a hír a sajtóhoz is eljutott, s erről a PSZÁF vezető beosztású munkatársai (például az ügyvezető igazgatóhelyettes), illetve a Győri Rendőrkapitányság képviselője nyilatkozott, úgy tudjuk, a szövetkezet rágalmazás miatt feljelentést tett a PSZÁF két említett munkatársa és a rendőrkapitányság osztályvezetője ellen.

A nyomozás persze ennek ellenére továbbra is folyt, de ekkor már a győritől a megyei rendőr-főkapitányság vette át az irányítást. Tanúkat hallgatott ki, lefoglalta a cég könyvelését (ebből lehet tudni, hogy mintegy 500–700 millió forintot tettek be a befektetők) és átvizsgálta a pénzügyi bizonylatokat. Kiss Imrénétől, a rendőrség sajtószóvivőjétől megtudtuk: a vizsgálat ma is tart, s a vissza nem fizetett pénzek miatt vagyon elleni bűncselekmények gyanúja is felmerülhet.

Csalás és más bűncselekmények miatt körözték a menedzsert

A K-P-H-M tagjairól szinte semmit sem hallani, csupán egyetlen képviselőjükről, bizonyos Kurkó Gergelyről tudni biztosat: ő jelenleg előzetes letartóztatásban van. A férfi Vujkov István néven a szövetkezet kontrollingmenedzsere volt, és mellesleg évekig körözte a rendőrség mintegy százmillió forint kárt okozó csalás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. Kurkó (Vujkó) balatonfüredi elfogásakor a trezorban – amelyről azt mondta, a K-P-H-M tulajdona – 20 millió forint körüli összeget és a szövetkezettel kapcsolatos iratokat találtak. „Jelenleg is vizsgáljuk, a férfinak és az iratoknak, illetve a férfinak és a cégnek mi köze van egymáshoz, Kurkó Gergelyt egyelőre tanúként hallgattuk ki ebben az ügyben" – mondta Kiss Imréné, akinek szavait dr. Pécsi Kálmán, a K-P-H-M jogtanácsosa nem kívánta kommentálni.
Mielőtt a jogi képviselő Kisalföldnek adott nyilatkozatát idéznénk, még a nyomozás jelenlegi szakaszáról: eddig 40 ügyfél jelentkezett a megyei rendőrkapitányságon a tatai nyugdíjashoz hasonló panasszal. A további érintettektől azt kéri a nyomozati szerv, hogy bejelentésüket írásban tegyék meg (postacím: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkaptányság, vizsgálati osztály, 9002 Győr, Pf. 302), s ehhez mellékeljék a szövetkezettel kötött szerződést, illetve a befizetési dokumentumok fénymásolatát. Pket előzetes időpont-egyeztetést követően hallgatja meg a rendőrség.

Kártérítési pert indítanak?

„ A rendőrség feltételezésére, hogy a szövetkezettel szemben esetleg vagyon elleni bűncselekmény gyanúja is felmerülhet, nem tudom, kell-e egyáltalán reagálni – mondta dr. Pécsi Kálmán, a szövetkezet jogi képviselője. – A korábbi nyomozásokról tudok viszont nyilatkozni: a tőkebefektetési csalás gyanúja azért nem állhat meg, mert ezt a bűncselekményt az követi el, aki a vagyoni helyzetével kapcsolatban másokat megtéveszt. A K-P-H-M Ingatlanfejlesztési Szövetkezet soha nem utalt a pénzügyi helyzetére, így nem is tévesztett meg ezzel senkit. A másik ügyről pedig, amelyben szintén nyomoz a rendőrség, azt kell tudni: a törvényi előírás szerint jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás ilyen szövetkezetekre nem is vonatkozhat."

A jogtanácsos – aki cáfolta, hogy a cég törvénysértést követett volna el – arra a kérdésünkre, hogy a kisbefektetők miért nem kapják vissza a pénzüket, azt felelte: a szövetkezet elleni sajtóhadjárat miatt jelenleg likviditási problémákkal küzd a K-P-H-M.

„ Azzal, hogy a PSZÁF és a banklobbi komoly lépéseket tett a lejáratásunkért; a rendőrség az egy ingatlan felújítására szánt 20 millió forintot lefoglalta, s az elbizonytalanított ügyfelek egyszerre akarták kivenni a pénzüket, valóban komoly nehézség elé állítottak minket. Azt azonban állíthatom: a befektetőinknek nincs okuk aggodalomra, a pénzüket vissza fogják kapni."

Arra, hogy mikor és miből tudják ügyfeleiket kifizetni, azt a választ kaptuk: ha más megoldás nem lesz, kártérítési igénnyel fordulnak a bírósághoz. A pesti jogtanácsos szerint minden esélyük meg is van arra, hogy a perben ne csak az igazukat bizonyítsák be, hanem a pénzt is visszakapják – ők és ügyfeleik.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadásztragédia után

Győrzámolyon szinte percek alatt elterjedt a híre, hogy falubeli az áldozata annak a halálos… Tovább olvasom