Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Jövőre újítják fel a zsinagógát

Az eredeti tervekhez képest később, 2005 elején kezdődik el Győrben a volt zsinagóga felújítása, amelynek tenderét már kiírták. A munkálatok csaknem félmilliárd forintba kerülnek.
Kattintson a képre >>
Az Országgyűlés 2003-ban döntött arról, hogy címzett támogatást nyújt a győri önkormányzat tulajdonában lévő egykori zsinagóga felújítási munkálataihoz. Az épület teljes külső és belső rekonstrukcióját magában foglaló beruházás összköltségét 471 millió 300 ezer forintra kalkulálták, amiből 21,3 millió forintot a városnak kell állni, a maradék 450 milliót az állam biztosítja.

A jelentősnek ígérkező fejlesztés azóta valamivel lassabban haladt a vártnál. Eredics Imre alpolgármester a Kisalföldnek elmondta, hogy a közbeszerzési szabályozás változásai, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kisebb módosításai szóltak közbe.

Eredics Imre győri alpolgármester elmondta, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal észrevétele alapján például külön kutatási tervet kellett készíteni, valamint „át kellett szabni" a szellőzőrendszer terveit azért, hogy közelebb legyen a természeteshez.

A beruházásra az önkormányzat nemrégiben írta ki a tendert. A jelentkező cégek november közepéig adhatnak ajánlatot a „romjaiban" is gyönyörű épület teljes külső és belső felújítására. A nyertessel a szerződést várhatóan még decemberben megkötik, így a munkálatok jövő év elején kezdődhetnek el, és 2006 első negyedévében fejeződhetnek be. Az alpolgármester kérdésünkre kifejtette: a teljes projekt – amelynek során a létesítmény valóban többcélú kulturális intézménnyé válna – egymilliárd forintba kerül. Ehhez a város újabb pályázatot készül benyújtani.

Győrött valaha három zsinagógát tartott el a város zsidósága, amely az 1930-as évek adatai szerint a lakosság 10,4 százalékát tette ki. Kettőt azóta lebontottak, s mára csak a Kossuth Lajos utcai maradt meg, amely 1868 októberétől 1870 szeptemberéig épült Benkó Károly pesti építész tervei alapján.

A templom építészettörténeti jelentőségét egyebek mellett az adja, hogy ez a zsidó neológ (újító) mozgalom egyik első zsinagógája. Az épületet a hitközség 1968-ban jelképes áron eladta a megyei tanácsnak, majd később a városi tanácshoz került, így lehet ma a győri önkormányzat tulajdonában. A két iskolaszárnyat néhány esztendővel később a hitközség a városnak ajándékozta. Ezeket jelenleg a Széchenyi István Egyetem használja.

Kapcsolódó cikkek >>

Tárgyalnak a zsinagógáról (2004-09-06) >>
Sopronnak nem jut támogatás (2002-11-12) >>
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hangsúly a házi ápoláson

Ötödik alkalommal várták a bentlakásos, valamint magánotthonok gondozóit és a mentálhigiénés… Tovább olvasom