Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Jövőre épülhetne az új Bácsai út

Győr-Bácsa - Ha minden rendjén megy, egy jó félév múlva elkezdődhet az új Bácsai út építése, ezzel együtt a környék vízrendezése – régi gondja oldódhat meg a városrész lakóinak.
Az új Bácsai út a Víziváros határáig már kiépült út folytatásaként a régi útig tart majd, s hosszú előkészítés után remélhetően a jövő nyárig elkezdődhetnek a munkálatok. Ottófi Rudolf alpolgármester, aki a kerület önkormányzati képviselője is, biztató fejleményekről tájékoztatta lapunkat.

Az új út nyomvonala már szerepelt a város rendezési tervében, csak azóta nem történt előrelépés. Illetve annyi, mondta az alpolgármester, hogy az új nyomvonal „nem minden része nyerte el a lakosság osztatlan elismerését". Az eredeti terv szerint az új út a Külső Bácsai út–Csemete u. kereszteződésében csatlakozott volna a régi nyomvonalhoz, olyan éles szögben, hogy forgalombiztonsági okokból ide körforgalmat kellett tervezni. Csakhogy ez meg „bevezette" volna a forgalmat a Csemete utcába, s az ott lakók fellázadtak ellene.

A kisbácsai templom és a bolt környékén már több halálos baleset is történt. Az új út megépültével megszűnik a veszély. Fotó: Bertleff András

Más megoldás kellett, ahhoz pedig a rendezési terv módosítása, ami az eljárási metódus szerint csaknem másfél évet vett igénybe.
Az új terv szerint a régi és az új út találkozásánál elmarad a csomópont, az új nyomvonal belesimul a régibe a Csemete u. után – ezzel együtt itt a régi út belváros felé eső szakasza zsákutcává válik.

De hogy a régi úton érkezők elérjék az új nyomvonalat, s úgy folytathassák útjukat „kifelé", kell egy bekötőszakasz. A kisbácsai templommal szemben, a Ladik utca végénél egy körforgalom épül.
Ennek a megoldásnak számos előnye van. A kisbácsai templomnál, a bolt előtt nagyon szükséges a forgalomcsillapítás, ezen a szakaszon már több halálos baleset is történt.

Ottófi Rudolftól megtudtuk még, hogy megoldódik a felszíni vízelvezetés is, ami szintén régi gondja a környék lakóinak, esős időben úsznak az utcák, kertek, házak. Már megvan a vízjogi engedély ahhoz, hogy az új út menti területről a horgásztóba vezessék a csapadékvizet. De a régi út melletti területen is megteremtik az elvezetés lehetőségét. A Nád u.–Kócsag Ferenc u.–Bálványos u.–Sövény u. részről például a bálványosi tóba vezetik a vizet.

Egy dolog van még, ami bizonytalanná teheti az új út építésének kezdését. A Natura 2000 egyesület a bácsai legelő, mint Győr jelentős zöldterülete védelméért emelte fel szavát.

Az alpolgármester szerint szakértő tárja majd fel a tervezett út nyomvonalán tenyésző növényvilágot. Ha ott nem találni olyan védett növényt, ami miatt módosítani kell a tervet, fél éven belül valóban megkezdődhet a munka.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elérhető az új vasúti menetrend

A MÁV honlapján közzé tették a 2008-as évre érvényes vasúti menetrendet. A menetrend 2007. december… Tovább olvasom