Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Jövő szerdán elindíthatják az elnökválasztás folyamatát

A szocialista párt Győr-Moson-Sopron megyei szervezete jövő szerdán indíthatja el a területi elnökválasztás folyamatát, miután eddigi vezetőjük, Molnár Csaba kilépett a pártból, és a Demokratikus Koalícióban folytatja a politizálást.
Kovács Tamás megyei alelnök közlése szerint hétfőn késő este küldte ki a meghívókat, amelyekben a kialakult helyzet áttekintését és a jelölőbizottság munkájának elindítását jelölte meg napirendi javaslatként.

Molnár Csaba tavaly októberben mandátumot nyert a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat közgyűlésébe is. Aller Imre, a megyei közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője közölte az MTI-vel: a frakciószabályzat alapján nem rendezhető a hétvégén történtek nyomán kialakult helyzet, de párton kívüli vagy más párt tagja dolgozhat közöttük.

Molnár Csaba munkája ellen soha nem merült fel kifogás, ezért személyes véleménye szerint nincs akadálya a további közös tevékenykedésnek, a helyzet kezeléséhez pedig szükségesnek tartaná, hogy ismerje, miként vélekedik kilépéséről vagy maradásáról maga az érintett. Aller Imre jelezte: a jövő szerdai elnökségi ülésig érdemben nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Neupor Zsolt győri és Kalmán István soproni MSZP-elnök közölték: náluk a tagság és a városházi frakció is egységes, nem tudnak arról, hogy bármelyik képviselő átlépett volna a Demokratikus Koalícióba vagy ezt tervezné.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ál-államtitkár tárgyalt pályázatokról Győrben

Szerdán kezdődik a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon annak a férfinak a pere, aki államtitkárnak… Tovább olvasom