Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Jövő héten már kigyúlnak az ünnepi fények

Van, ahol jövő hétfőn, van, ahol pénteken gyúlnak ki a fények. Kíváncsiak voltunk, városaink mivel készülnek az adventi, ünnepi hangulatra.

Győrben több mint 120 faházat állítanak fel a belvárosban – mondta el Bozsoki Zoltán, a Győri Vásár Kft. ügyvezető igazgatója. Most is a Széchenyi tér lesz a forgatag szíve, ahol jobbára igényes kézművestermékekkel fogunk találkozni, míg az Arany János utca – plusz húsz faházzal – ugyancsak a kézműveseké. A Baross út a gasztronómia otthona lesz, a volt megyeház előtti téren pedig a piaci jellegű portékát kínálják majd.

Domanyik Eszter városházi szóvivő és Somogyi Tivadar alpolgármester úgy tájékoztatott: november 29-én, pénteken délután öt órakor gyúlnak fel az ünnepi fények, és szintén ötkor lesz ezt követően – mind a négy adventi vasárnapon – a közös gyertyagyújtás a Széchenyi téren.
A történelmi belváros szíve elsősorban a gyerekeké, megújul a közkedvelt rénszarvasszán, zakatol a kisvasút, csilingel a körhinta és feláll a mesei díszlet. Sokat emelhetnénk ki a programok közül, mint Hernádi Judit és Kern András színházi előadását, Korda György vagy Demjén Ferenc koncertjét. Fellép a négy hét során Pitti Katalin, orgonakoncertet ad Rákász Gergely, produkcióval készül a nemzeti színház és a Győri Balett is. A programokat természetesen folyamatosan beharangozzuk.

Domanyik Eszter közölte: a fényjáték idén is meglepetést rejt, kérdésünkre hozzátette azt is: a december 26-ig tartó adventi program mintegy 15 millió forintba kerül.

Sok üzlet idén is meghosszabbított nyitva tartással működik és az adventi hétköznapokon délután négytől, szombaton pedig egész nap ingyenes a parkolás a városban.

Sopronban már jövő hétfőn kigyúlnak a belváros fényei, a teljes várost pénteken világítják ki, mintegy 200–300 ezer égővel. Szombattól a teljes főtér fényárban úszik, s ekkor helyezik ki a város karácsonyfáját is.
Megtudtuk: a teljes ünnepi programot bruttó 24 millió forintból rendezik meg, ennek során egyébként nagyságrendileg 20–25 árus bérel bódét a szokásos helyszíneken.

A komáromi Jókai teret és patinás épületeit is kivilágítják december 1-jére, amikor az első gyertyagyújtással megkezdődik az adventi várakozás. A fő közlekedési útvonalak is ünnepi fénybe öltöznek. Horváth Krisztina, a Komáromi Kulturális, Sport és Szabadidő Kft. kulturális szervezője elmondta: hat nagyobb faház kap idén helyet a téren és minden adventi vasárnapon gondoskodtak a széles tömegeket érdeklő és igényes programról.

December 1-jén délután kettőkor a Jókai moziban a Hókirálynő című musicalt adják elő, míg a második gyertyagyújtásnál a Mária evangéliumát, szintén a moziban hat órakor. December 15-én fél négykor a református templomban énekel Pitti Katalin, az utolsó hétvégén pedig városi karácsonyt rendeznek négytől a Jókai téren.

Úgy tudjuk, a teljes költség milliós nagyságrendű Komáromban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borkai Zsolt: `nem tartom építészeti remekműnek az Ifiházat, sőt´

"Számos feladatot miért szervezett ki a Győr-Szol alvállalkozóknak úgy, hogy a Győr-Szol eszközeit,… Tovább olvasom