Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Jótékony kerékpártúra

Koroncó-Zöldmajor - Hetedik alkalommal szervezett jótékonysági kerékpártúrát a megyei önkormányzat Napra-forgó Közalapítványa. Akik elfogadták az invitálást, többféle élménnyel: a túra örömével, az otthonlakók műsorával, egy finom ebéddel, s ajándékokkal gazdagodtak.

A program úti célját idén a koroncó-zöldmajori Értelmi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézménye jelentette – nyolc iskolából közel százötvenen konvojban, rendőrök és a Misszió Mentő egyik ápolójának biztosításával vágtak neki az oda-vissza mintegy 40 kilométeres távnak. Kara Ákos, a megyei önkormányzat alelnöke az élmény és a segítség fontosságára hívta fel a figyelmet. A személyes találkozás a bentlakásos intézményekben élőknek is fontos, ugyanakkor a diákok is kivételes élményekkel gazdagodtak, hisz a zöldmajoriak zenés műsorral várták őket.

A megyeháza előtti térről indult útnak a konvoj.
A megyeháza előtti térről indult útnak a konvoj.

A szervezőmunkát a Megyei Sportszövetségek Egyesülésének munkatársai segítették Kovács István sportfőtanácsadó irányításával. Kovács György, a Révai-gimnázium testnevelője már nyugdíjas, ám idén is szívesen kapacitálta s kísérte el a tanulókat. Makk Gyula igazgató és munkatársai mindent megtettek azért, hogy ki-ki jól érezze magát. A vendégek vastapssal jutalmazták Balikó László előadását, valamint Rómeó táncprodukcióját, az intézmény kórusának műsorát.


A megye közalapítványa

A Napra-forgó Közalapítványt a megyei közgyűlés nyolc éve alapította azzal a szándékkal, hogy a megye által fenntartott, bentlakásos szociális intézményekben lakó, sérült embertársaink jobb körülmények között élhessék mindennapjaikat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barcelonaiakkal ünnepeltek a világbajnok táncosok

Pér–Barcelona - A barcelonai világbajnokságról két világbajnoki aranyérmet hoztak el hiphop… Tovább olvasom