Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Jön az Omega

A 42. Győri Nyár Nemzetközi Kulturális Fesztivál nyitókoncertjét a legendás Omega zenekar adja július 6-án, este nyolc órától a Dunakapu téren.

Július 6-án este 8 órakor a legendás Omega együttes koncertjével nyitja meg kapuit a 42. Győri Nyár. A koncertre – amely a győri Audi támogatásával jön létre – harmincezer embert várnak.

Borkai Zsolt győri polgármester megújult Győri Nyárról, megújult fesztiválról beszélt, amelynek nyitányát szuperkoncertnek minősítette. Elmondta: mind a koncertet támogató Audi, mind pedig a koncertet adó Omega együttes első szóra igent mondott.

Thomas Faustmann az igent azzal indokolta, hogy a győri Audi Hungaria Motor Kft. mindig is kötelességének érezte, hogy a városért tegyen valamit. Faustmann bevallotta azt is, már hosszú hajú fiatalemberként rajongott az Omegáért, angol és német nyelven pedig ma is szívesen hallgatja zenéjüket, kocsijában mindig van néhány Omega-CD.

– Az Omega egyedi stílusával kultuszt teremtett és újra írta a zenetörténelmet Magyarországon – fogalmazott Faustmann, aki szerint a zenekar prémium színvonalat képvisel, s ez közös nevezőt jelent köztük.
A dicsérő szavakra Benkő László zenekarvezető azzal válaszolt, hogy ha Audija lenne, biztosan nem késett volna húsz percet a tegnapi sajtótájékoztatóról. A zenész felidézte Győrhöz és Sopronhoz fűződő kapcsolatait: mint fogalmazott, ugyan Szombathelyen született, a megye két városához azonban ezer szál köti. A család egy időben a Káptalandombon lakott, omegásként pedig nagyon sok felejthetetlen koncert fűzi Győrhöz. Legújabb, megyéhez fűződő kapcsolatáról is mély átéléssel beszélt Benkő. Hosszasan dicsérte Szabó Andrist, a bősárkányi, 11 éves vak kisfiút, a Kisalföld felfedezettjét, akinek menedzselésében Benkő László nagy szerepet vállalt.

Szabó Andris megérdemli azt, hogy minél többen hallják és minél többen megismerjék a nevét, ezért úgy döntöttünk, hogy az Omega együttes győri koncertjén öt számmal ő is a közönség elé lép.
Benkő László

Az Omega együttesnek egyébként a győri koncert egy sorozat első állomása, utána több hazai és külföldi fellépés is vár az együttesre. Ezzel kapcsolatban egy régi svájci emlékét is felidézte a zenész.

– Az évre pontosan már nem emlékszem, valamikor nagyon régen Zürichben léptünk fel, s izgalommal vártuk a koncert utáni fogadást, hogyan reagál a velünk azonos nevet viselő óragyár képviselője – mesélte Benkő László. – Egy zárt helyre invitáltak bennünket, s egy kis színpadszerű helyen egyedileg gyártott Omega órák sorakoztak, valamennyien ajándékba kaptunk egyet. Az óra ma is megvan, a
fiam elkunyerálta, én pedig boldogan odaadtam neki.

Az Omega győri koncertjét – az előrejelzések szerint az egész országból érkeznek vendégek – a közönség belépőjegy nélkül élvezheti végig. 

Koloszár Tamás

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a Fészek utcát

Átadták a Fészek utcát tegnap Nádorvárosban. Borkai Zsolt polgármester hangsúlyozta: rendkívül… Tovább olvasom