Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Jöhetnek a nagy gépek is a péri reptérre

˝Minden engedély rendelkezésre áll, így a gépek már az új kifutópálya-szakaszt használhatják˝ – jelentette be megkeresésünkre Vadász László péri reptérigazgató. Az időjárás ugyan nem tette ünnepivé a pillanatot, de az eső arra jó volt, hogy az azon a területen problémásnak számító kérdést tisztázzuk: jól működik a vízelvezetés? A választ megadhatjuk, igen.

Csütörtök éjfél óta tehát Péren 1500 helyett a most már 2030 méter hosszú kifutópályára érkezhetnek akár Boeingok, Airbusok, vagyis nagy gépek is. A kétmilliárdos beruházás újabb mérföldkő.

A megyére (és Pérre is) zúduló eső nem akadályozta volna a légi forgalmat, azonban épp tegnap ünnepnap volt Németországban, az onnan érkező járatok elmaradtak, így csendben ért újabb fontos állomásához a péri reptértörténelem. A mostani beruházást is végig nyomon követte a Kisalföld.

Hogy mikor jöhet az első ilyen gép, arról nem kívánt jóslásokba bocsátkozni az igazgató. Az első adandó alkalom nyilvánvalóan a június 12-i Audi-gyár-avatás lehet, amelyre több száz vendéget várnak – Németországból is.

De vissza még a fejlesztéshez, amelynek lényeges eleme a gurulóút tíz és félről tizenöt méteresre szélesítése, az új leszállórendszer, a reptér pályakarbantartó és kiszolgálókapacitásának bővítése, valamint a 900 négyzetméteres hangár és a légikikötő előtere. A beszerelt fénytechnika valóban világszínvonalú, hasonló Magyarországon csak Ferihegyen található.

Hasonló világítástechnikát, mint amely mostantól Péren is biztosítja a 24 órás le- és felszállást, Magyarországon csak Ferihegyen lehet találni. Fotó: H. Baranyai Edina
Hasonló világítástechnikát, mint amely mostantól Péren is biztosítja a 24 órás le- és felszállást, Magyarországon csak Ferihegyen lehet találni. Fotó: H. Baranyai Edina

A beruházás 6,6 millió eurós (mintegy 2 milliárdos) költségéből 4,9 milliót áll az Audi, Győr 100 millió forinttal száll be, illetve még az állam vállal szerepet benne.

Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója néhány hónappal ezelőtt a Kisalföldnek azt válaszolta, hogy a repteret elsősorban személyszállításra kívánják használni (ahogy eddig is). Az Ingolstadt–Győr útvonal ugyanis repülővel 3–3,5 órával rövidebb, mintha autóval tennék meg. Ezért érte meg nekik befektetni.
 
A fejlesztés során többször részlegesen vagy teljesen lezárták a kifutót, de a biztonsági előírások miatt más lehetőség nem volt az építkezés zavartalan lebonyolítására. A régi és az új kifutó aszfaltozott csíkja egyébként április közepén ért össze, a leglátványosabb pillanat talán ez volt. A meglehetősen feszített ütemet, a szoros határidőt tartani tudták.
 
A mostani fejlesztéssel a reptér alkalmas elvben fapados légitársaságok gépeinek fogadására is, de ez utóbbinál most még türelemre int mindenki, akinek a reptérhez köze van. 

Olvasóink írták

  • 12. Pepe9111 2013. június 06. 13:51
    „@verembele. A szívem szakad meg szegény négykarikásokért! Senki nem nyúzza őket, amit adnak, azt a saját érdekükért adják! Amúgy meg van egy sereg adókedvezményük meg állami támogatásuk is, ne féltsd őket!
    Az viszont igaz, hogy a reptér légifolyosóit úgy kell kijelölni, hogy a legkevésbé zavarják a lakosságot! Igenis, kerüljék el a fel és leszálló gépek Győr légterét!”
  • 11. verembele 2013. június 02. 08:48
    „Tisztelettel:
    Engem speciel az érdekel, hogy az AUDI csoport bőréről, még hány réteget lehet lehúzni.
    A 6,6 millió euró-ból, 4,9 milliót Ő pengetett ki. A "magyar gazdasági környezet" annyi sarcot vet ki rá, és még szponzorál is minden egyesületet aki megkeresi...hát..nem tudom..
    Az a gyanúm, hogy amint "megcombosodik" be int nekünk...És mi, megint elkullogunk a p...cs...ba....
    Országon belül lesz egy kis szuvenér terület (önrendelkezési joggal) amit úgy hívnak, hogy AUDIland.
    Ki merne velük szembeszállni....Na ez víziónak jó volt??? Jelek már vannak..(állam az államban)
    Üdv.”
  • 10. blackjack 2013. június 02. 06:25
    „A périek valószínűleg jobban méltányolnának egy falut elkerülő utat, ugyanis a fő zajártalom, illetve a környezetszennyezés nem a repülésből fakad. Aki naponta közlekedik a községet átszelő főúton, az tudja miről beszélek...A repülés sajnos zajjal jár, és ez ellen az egész világban vannak ellenérvek. De ha egy jól működő reptér gazdaságot érintő hatásait nézzük, jobb lenne, ha a riadalmat keltők elcsendesednének....A füldugó nem rossz ötlet, tessék alkalmazni bátran...
    Győriként engem egyáltalán nem zavar egy fel, vagy leszálló repülőgép által keltett robaj....Egy két robogó mostanában zajosabbnak tűnik...
    Tehát sok sikert a périeknek, és jöjjenek a további fejlesztések.:-)”
  • 9. orbison 2013. június 01. 21:36
    „Azért a périek véleménye is érdekelne.... Hogy mostanság egy kétmotoros gép naponta le-fel száll, elmegy.. De hogy még mellette naponta egy, vagy több nagyobb tehergép is...... Az az élettér nem erre lett tervezve, gondolom......”
  • 8. oxana 2013. június 01. 12:12
    „7. dödike

    Mikor indulsz? Veled megyek!”
  • 7. dödike 2013. június 01. 06:41
    „Jó lenne ha utazási irodák indítanának gépeket,nem kellene Bp.-re menni a kaliforniai-i nyaraláskor.”
  • 6. Túrabakancs 2013. május 31. 22:48
    „acsali! /1/
    A buszok, kamionok és egyéb járművek hangosabbak Győrben mint a te általad vizionált
    majdani hangos repülőgépek. Amik valóban csendesek ahogy alább többen is írták. Hidd el, hogy
    sokkal többen vannak azok, akik már várják Győrben és környékén a vélhetően alacsonyabban
    szálló nagyobb repülőgépeket. Látványnak nem lesz rossz az biztos!!
    Ja igen: sok helyen az állandóan, szinte másodpercenként csattogó, durrogó csatornafedelek
    bosszantóbbak mindennél. Meg a fülsüketítően "tüsszögő" buszok... Tényleg, ezek téged miért
    nem zavarnak?”
  • 5. méz-ing 2013. május 31. 19:18
    „Remélem a "fapadosok" fel fogják fedeznia péri repteret!!!”
  • 4. acsali 2013. május 31. 18:30
    „3. Warthabogar. Én nem tiltakoztam. Véleményt írtam, mert laktam Ferihegy közelében.”
  • 3. Jethro_Tull 2013. május 31. 16:49
    „2. warthogbat21 2013.05.31. 16:35
    Ezt meg honnan veszed ? Mármint a Mig-21 sztorit.
    "a mai modern gépek sokkal, sokkal halkabbak", ez viszont igaz !”
  • 2. warthogbat21 2013. május 31. 16:35
    „Kedves dilettáns acsali ! Akkor kellet volna tiltakoznod amikor A Magyar Néphadsereg tartalék reptérkén Mig-21 -eseket használta a kecskeméti pálya javítása miatt, akkor szépen elvittek volna a rendőrök egy kis beszélgetésre. Vedd figyelembe, hogy a mai modern gépek sokkal, sokkal halkabbak, igaz hogy zajt bocsájtanak ki de nem akkorát mint A huszonegyesek annó !”
  • 1. acsali 2013. május 31. 14:46
    „A győri lakosok kezdhetik a füldugók felvásárlását ha nagyobb gépeket is fogad a reptér.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszatérnek a lánctalpasok Likócsra: három konvojban 30 katonai eszköz várható

A győri alakulat közúton csak a győrszentiváni vasúti rakodótól a likócsi laktanyáig közlekedik majd szombaton. Tovább olvasom